A könyvszekrényben böngészés nem haszontalan időtöltés. Régi olvasmány került a kezembe. Hervé Bazin A kilencedik napon című regénye. (Jó család: a nagybátyja René Bazin katolikus és nacionalista író, unokabátyja Paul Claudel, a neves katolikus költő.)
Mintha napilapjaink valamelyikét olvasnám. Pandémia, halálos vírus, szupernátha. A főhős Eric Alleaume doktor víruskutató egy vidéki virológiai intézetben. Elkötelezett, egymással szolidáris kollégák és a sikereikre féltékeny adminisztratív nagyfőnökök. A szakmai környezet leírása a laikus számára félelmetes. Mielőtt munkához lát, beöltözik és zsilipel. A szigorú sterilitás magától értetődő: a ruházat sérülése munkahelyi baleset, fertőzés veszélyével járhat. A benn tölthető idő meghatározott, pár óra. A kísérleti állatházban egerek, patkányok és görények is vannak. Kedvencet nem ajánlatos választani. A munka célja a halálos vírus elleni oltóanyag mielőbbi előállítása a közérdeklődés fokozott nyomása mellett. Az intézet kénytelen beleegyezni egy sajtóértekezlet megtartásába. Megelégedéssel nyugtázzák, hogy előrébb vannak, mint a hasonló külföldi intézetek.
A regényen végighúzódik a magánéleti, családi szál. A doktor vidéki házban lakik idős, praktizáló orvos nagybátyjával, második feleségével és elhunyt első feleségétől született lányával. A történet vége tragikus. Az eltűnt helyettes, Martin Lansdale a valószínűleg magával vitt munkahelyi fertőzésben meghalt Indiában. A második feleséget is – fordító volt az intézetben – elviszi a halálos kór. Alleaume doktor egészségi állapota is egyre rosszabb. Hajdani iskolatársa, a helyi kórház orvosa közli vele a lesújtó diagnózist, az áttéteket adó rákot.
Végezetül néhány sor a főhős gondolataiból: „Uram, Teremtőm! Hat nap alatt teremtetted a világot és a hetedik napon pihentél. A nyolcadikon kikergetted az embert a földi paradicsomból büntetésül, mert szakítani mert a tudás fájának gyümölcséből. De a kilencedik napon, gusztust kapva rá, a »sapiens« megteremtette magának az eszközöket ahhoz, hogy maga is elpusztíthassa vagy átalakíthassa a teremtett világot. És teszi, amit tud, anélkül, hogy okvetlenül tudná, mit tesz.”
Hervé Bazin regénye pesszimista kicsengésű. Más, mint Daniel Defoe A londoni pestise, más, mint Albert Camus A pestise – a modern járványtan boszorkánykonyhájáról szól. Aktualitása miatt tán érdemes egy rövid ismertetésre.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 2-i számában.)
Jókai legszebb regényének tartom. Szép és gazdag, mint maga az élet: fényeivel, árnyoldalaival. Teljesség. Micsoda filmet tudott volna forgatni belőle egy Sára Sándor – nyugodjék! –, bár az ő filmjei sokkal szikárabbak, teli balladás káprázatokkal.
Könyvbőségben is jó újra kézbe venni régi olvasmányokat. Közülük Nikosz Kazantzakisz két könyvének olvasását vagy újraolvasását ajánlom. Ezek a Zorbász, a görög és a Jelentés Grecónak. Mi késztet arra, hogy a Zorbász és a Jelentés olvasására bíztassam remélt olvasótársaimat? Úgy vélem, sokan lehetnek, akik csak a filmet ismerik, és az alapjául szolgáló könyvet nem. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy a regény adta élményt is elmélyíti, vagy éppen megalapozza az önéletrajz, azaz a Jelentés Grecónak olvasása.
Mi, a modern kor emberei többek között az eredetiség kétségbeesett kutatása miatt értékelünk jobban egy olyan művet, amit még nem alkotott meg előttünk senki. Mégis érdemes megjegyeznem, hogy még a régmúlt korokban is nagyobb népszerűségnek örvendtek azok a művészek, akik munkájukba valami hamisíthatatlanságot voltak képesek csempészni. De vajon miért?
Csontváry legelső festménye, a Pillangók, a pécsi Csontváry Múzeum egyik állandó kiállítási tárgya. 2019-ben időszakos kiállításon szerepelt a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárának folyosóján, (...) hetekkel a megnyitó után a falon függő Pillangók közvetlen szomszédságában egy addig nem létező, egyszerű kivitelű tárló jelent meg. Olyan, mint egy oktatási szemléltető eszköz. Benne a Csontváry-kép 21 lepkefajának a természetben előforduló eredeti példányai sorakoznak.
Az ősz búcsúja eseményszerűen bár nem a világháborúhoz kapcsolódik, de a háború után kialakult helyzethez annál inkább. Amikor is a korábbi világ elmerült egy addig nem látható süllyesztőben. A gondolkodó emberek többsége is csak a háború után jött rá, hogy valami nincs rendben a közgondolkodással és általában a kultúrával.
Valamikor a 20. század negyvenes éveinek elején Közép-Finnország egyik szegényes falujából egy csendes vasárnapon felkerekedik egy fiatalember, Mäkinen Valte, és elindul „az őszi reggel fagyott útján” a nagyvárosba gyári munkásnak. Szinte látástól vakulásig gürcöl, közben hatalmas tapasztalatokat halmoz fel az élet árnyoldalán a hétköznapok kiábrándító valóságából.
Sorkatonai szolgálatom utolsó hónapjaiban, 1972-ben megvettem Borisz Leonyidovics Paszternak Éjszakai szél című verseskötetét. Vácon, a főtér közeli könyvesboltban az egyik eladó, történetesen korábban leszerelt katonatársam azt mondta, ez igazán neked való. Igaza lett.