Dr. Temesvári I. Péter: Javaslat egy új múzeumi díjra: „Az év kiállítási leleménye”

2020. június 29., 06:21
Fotó: Ötvös Károly

Csontváry legelső festménye, a Pillangók, a pécsi Csontváry Múzeum egyik állandó kiállítási tárgya. 2019-ben időszakos kiállításon szerepelt a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárának folyosóján, hat ritkábban látható Csontváry-kép társaságában. Aki a kiállítást a megnyitót követően látta, majd azt később ismét meglátogatta, érdekes változást tapasztalhatott. Ugyanis hetekkel a megnyitó után a falon függő Pillangók közvetlen szomszédságában egy addig nem létező, egyszerű kivitelű tárló jelent meg. Olyan, mint egy oktatási szemléltető eszköz. Benne a Csontváry-kép 21 lepkefajának a természetben előforduló eredeti példányai sorakoznak. Gombostűre tűzve, ahogyan azokat a természettudományi múzeumok vitrinjeiben is szemlélhetjük. A képen és a tárlóban a pillangók egymástól szinte megkülönböztethetetlen ikerpár tagjaiként tükrözik vissza egymást.

Ha ezeket pontról pontra összehasonlítjuk, szembetűnő, hogy a festő kísérteties pontossággal adja vissza a természet eme élő ékszereinek alakját, nagyságát, színgazdagságát. S a laikus néző fejében elindulhat egy gondolatsor: milyen célból, indítékból és hogyan is festett ez a különös alkotó? Aki természetismeretével már 12 éves korában felkeltette iskolaigazgatója figyelmét. Ők ketten együtt naponta gyűjtöttek anyagot egy jövendő természettudományi múzeum számára. A festő később mindig azt hangsúlyozta, hogy az ő legfőbb ihletője a fenséges természet, a Teremtő nagy alkotása. Képének pillangóit saját maga választhatta ki, a példányokat ő rendezhette eredeti megoldással és háttérrel a ma is látható egységbe. Az egyes lepkéket természethű módon, tudományos igényességgel formálta meg, ugyanakkor alkotó keze azokat szabályos képpé rendezte össze, eredeti műalkotássá alakította. Egy figyelmes elemzője írta le azt, hogy ebben a képi elrendezésben a sok lepke együttesen éppen egy nagy lepkeforma körvonalait adja ki. Talán azért, hogy ez a játékos ötlet a nézőt a pillangó lényegére, a repülésre emlékeztesse: egy színpompás kis élőlény, amely képes repülni vagy könnyedén libegni a légben. Az átlósan széttartó lepkesorok is azt a képzetet keltik a nézőben, hogy ez a pilleraj rövidesen a levegőbe emelkedik és tovaszáll. Ez a festmény kétségtelenül egy ízig-vérig tudatos munka eredménye.

A néző fejében megfordulhat: lehetséges, hogy Csontváry későbbi nagy tájfestményeit is csupán a megörökítés szándéka hozta létre? Vagyis megfesteni az őt lenyűgöző látványt, csekély művészi transzformációval, mindenek felett hűséggel, hitelesen és talán némi gondolatisággal is felruházva?

Olvashatjuk, képei előtt tapasztalhatjuk, hogy Csontváry nézője gyakran hajlik arra, hogy elfogulatlan szemlélés helyett a képek mögött rejtélyes, mágikus, misztikus, sőt lelki furcsaságra utaló külső jegyeket és háttérben álló tartalmakat keressen, találjon és azokat változatos egyéni interpretációként fogalmazzon meg. Pedig talán úgy kellene tekinteni ezekre a festményekre, ahogyan azt egy gyermek teszi: bonyolult előfeltevések helyett rácsodálkozik arra, ami a képen szép szín és forma, ami neki tetszik. Azután majd jöhetnek a rejtett tartalmak, már amennyiben ilyenek egyáltalán léteznek.

Lehetséges, hogy ez a gondolatsor túlságosan messzire szalad. Az azonban nem tagadható, hogy a kép és a vele párosított más műfajú műtárgy alkalmi együttese egy másfajta szemlélődést és gazdagabb élményt biztosít, mint önmagában a festmény. A sokszor látott kép egy újfajta megvilágításba, új dimenzióba kerül a kiegészítés által. A nézőt megállítja és talán még töprengésre is készteti. S talán éppen ez lehetett a tárlóban elhelyezett együttes bemutatásának célja. Az sem lehetetlen, hogy éppen ez a szerencsés ötlet és annak élményszerű megvalósítása általánosabb tanulsággal is szolgál: kulcsot ad Csontváry más műveinek újszerű, teljesebb, mítoszokkal nem terhelt megértéséhez is.

Manapság a múzeumok komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy kiállításaikat, tárgyaikat közelebb hozzák nézőikhez. Főleg a fiatalokra gondolva szívesen alkalmaznak korszerű médiaeszközöket, valószínűleg eredményesen. A jelen példa azonban azt is mutatja, hogy az ötletet, a találékonyságot, a tudást, az emberi gondolatot lehetséges hagyományos, egyszerű eszközökkel is megjeleníteni.

Ha létezne egy olyasfajta kitüntetés, amely egy megragadó ötletet, egy eredeti bemutatási módot, egy adott kiállításon belül egy inspiráló részletmegoldást, összességében valamilyen kiállítási leleményt díjazna, a Pillangók fenti komplex bemutatása eséllyel indulhatna egy megmérettetésen. Ha ilyesfajta díj nem létezne, talán érdemes volna megvalósítani, ezáltal a kiállítások néhány láthatatlan alkotóját megérdemelten fénybe állítani.

A helyszínen semmi nem jelzi a tárló elkészítőjének személyét, ebben a teremőr sem tudott segíteni. Pedig sok néző az élménytől indíttatva bizonyosan szívesen hajtana fejet ezen „performance” alkotója előtt.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 27-i számában.)