Egy bizarr könyvet ajánlok olvasótársaim figyelmébe. Akinek sikerül felkeltenem az érdeklődését, és elolvassa Stanisław Ignacy Witkiewicz Az ősz búcsúja című könyvét, az nagy élménnyel lesz gazdagabb. Kétségtelenül nem a legkönnyebb olvasmány, de megéri a türelmet. A könyv 2002-ben vált magyarul is olvashatóvá, 1990-ig Lengyelországban is tiltott volt.
Engem az indított az újraolvasásra, hogy teljesen érthető módon sok szó esett mostanában az első világháborúról. Az ősz búcsúja eseményszerűen bár nem a világháborúhoz kapcsolódik, de a háború után kialakult helyzethez annál inkább. Amikor is a korábbi világ elmerült egy addig nem látható süllyesztőben. A gondolkodó emberek többsége is csak a háború után jött rá, hogy valami nincs rendben a közgondolkodással és általában a kultúrával. De nemcsak a közgondolkodás esett csapdába, hanem az egyének is nehéz helyzetbe sodródtak. Sőt a vallás is szerepzavarba került, mert nem talált hatékony megoldást a kialakult új helyzetben.
Olvashatunk is erről egy, a férfi főszereplő apjához kötődő összegzést: „Az elvont ideák alvadt világa messze úszott a fejlődésben levő új fogalmak lekvárjának hullámain. Minden imbolygott. Az akarat és a tudás ellenére győzött a relativitás, a pluralizmus – vagyis az intellektuális disznóság…”
Az író a középosztály képviselőiből egy érdekes tablót állít össze, hogy a helyzetet kritikus szemmel mutathassa be. A felvonultatott szereplők mind különcök, de együttesen hitelesen képviselik a kort, és a társadalmi rétegeiket. Életükben a háború nyomán homályos horizontok nyílnak és státuskeresésre kényszerülnek. A státuskeresésben a két főszereplő jár elöl, a többiek az emberi, társadalmi környezetet adják ehhez, kisstílű törekvéseikkel, intellektuális és főleg erkölcsi hiányaikkal.
A két főhős közül a nő az erősebb. Nagyon gazdag, félárva, az apját is uraló, művelt, dinamikus zsidó lány, Hela. „Unatkozott és egyáltalán nem talált kedvére való szeretőt”. Teljes mértékben kozmopolita volt. Minden lényeges szereplőre, de rá leginkább érvényes a megállapítás, hogy életének legfőbb mozgatója a becsvágy és a nemi ösztön volt. Azt tartották róla, hogy hazugság nélkül is elsőrendű démon, aki elég erős akaratának minden áron való érvényesítéséhez.
Atanazy, a férfi főszereplő egy bizonytalan hátterű, munkanélküli álértelmiségi, rövid ügyvédbojtári múlttal, de alig kisebb becsvággyal és nemi ösztönnel, mint Hela. Őt is jellemzi, ami szinte egész környezetére igaz. Undor és irtózás bármilyen döntéstől, mert mindent meghamisított az önérzet és a sznobizmus, amikkel szemben nincs belső tartaléka. Bármit megtesz, legalábbis vállal az izgalmas önpusztításért, és csak sok megaláztatás után tesz egy megkésett kísérletet a kitörésre.
A további szereplők közül kiemelkedik egy külső megjelenésében is különleges katolikus pap, aki igen nagy lelki befolyásra képes, de magatartása nem a szeretet vallását közvetíti. Filozófiai vitái a női főszereplővel nem igénylik az olvasótól a vallás- és a társadalomfilozófia mély ismeretét, de az abban járatosoknak is nagy élményt nyújtanak.
Az egyéni válságok éltették a társadalmi krízist, de ez fordítva, azaz kölcsönösen is igaz volt. A helyzet kedvezett a szellemi kalandoroknak. Belső fényük ugyan nem volt, de a propaganda helyettesítette a hitet, és a hatalomból való részesedést ígérte.
Megjelenik a tablón az Európát kísértetként már régóta bejáró kommunizmus egyik nagyratörő apostola is. Egy kiábrándult dán nemes, szerény hajósmúlttal. Szerinte a látszólag óriási különbségek ellenére a főszereplők körüli társaság a haldokló burzsoázia hulladékaiból áll, akik, akárcsak az egész társadalom, rászorul az ő ideológiai tanítására. Az események végén egy csapásra a nivellista hierarchia csúcsára került, de ezt nem tartotta ellentmondásnak. Vezető komisszár lett, otthonosan mozgott a helyi diktátor szerepében.
A meghatározó szereplők nem tudnak önállóak maradni. Életükben az önzés és a becsvágy minden helyzetben a mérleg nyelvévé vált.
Atanazy úgy gondolta, hogy fasiszta mégsem lehet, mert nem hisz benne. A végvonaglásban viszont részt kell vállalna a nivellista forradalomban. A forradalom persze végül nem tűri kitörési kísérletét. Éledező lelkiismerete a halálát okozza.
Hela előbb zsidóhitről katolikusra vált, majd buddhista, végül nivellista lesz. A túlélésbe és a sikerbe a komisszár ágyán át vezet útja.
Még Hieronim atya is úgy gondolja: „Külsőségek miatt vállalni vértanúságot, nevetséges. Ha kell, formálisan nivellista leszek. Hogy fognak örülni, egy megtért pap!”
A könyvben végig jelen van az eredeti értelmétől megfosztott erotika és a kemény perverzitás. Ám ez nem öncélú, és a szerző megőrzi az erről való beszéd méltóságát. Nincsenek szaftos részletek, kifejezések. A szereplők eszmékhez való perverz viszonya indokolja a megoldást.
A könyv a cselekmény előrehaladtával időtlenné válik. Ezt én ma egy rejtett didaktikus elemnek tekintem, ami az örök éberség követelményét hordozza.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 20-i számában.)
Mi, a modern kor emberei többek között az eredetiség kétségbeesett kutatása miatt értékelünk jobban egy olyan művet, amit még nem alkotott meg előttünk senki. Mégis érdemes megjegyeznem, hogy még a régmúlt korokban is nagyobb népszerűségnek örvendtek azok a művészek, akik munkájukba valami hamisíthatatlanságot voltak képesek csempészni. De vajon miért?
Csontváry legelső festménye, a Pillangók, a pécsi Csontváry Múzeum egyik állandó kiállítási tárgya. 2019-ben időszakos kiállításon szerepelt a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárának folyosóján, (...) hetekkel a megnyitó után a falon függő Pillangók közvetlen szomszédságában egy addig nem létező, egyszerű kivitelű tárló jelent meg. Olyan, mint egy oktatási szemléltető eszköz. Benne a Csontváry-kép 21 lepkefajának a természetben előforduló eredeti példányai sorakoznak.
Valamikor a 20. század negyvenes éveinek elején Közép-Finnország egyik szegényes falujából egy csendes vasárnapon felkerekedik egy fiatalember, Mäkinen Valte, és elindul „az őszi reggel fagyott útján” a nagyvárosba gyári munkásnak. Szinte látástól vakulásig gürcöl, közben hatalmas tapasztalatokat halmoz fel az élet árnyoldalán a hétköznapok kiábrándító valóságából.
Sorkatonai szolgálatom utolsó hónapjaiban, 1972-ben megvettem Borisz Leonyidovics Paszternak Éjszakai szél című verseskötetét. Vácon, a főtér közeli könyvesboltban az egyik eladó, történetesen korábban leszerelt katonatársam azt mondta, ez igazán neked való. Igaza lett.
A nép szava Isten szava – állítja a régi latin mondás, de vajon népnek nevezhető-e az a tömeg, amely végveszélyben Istenhez nem tud szólni, templomai üresek, sem testi, sem lelki ereje nincs a veszély elhárítására? És nép-e az az iszonyatos csőcselék, amely egy nagy múltú kultúra teljes megsemmisítését hajtja végre valamely idegen, vérszomjas isten nevében?
Mintha napilapjaink valamelyikét olvasnám. Pandémia, halálos vírus, szupernátha. A főhős Eric Alleaume doktor víruskutató egy vidéki virológiai intézetben. Elkötelezett, egymással szolidáris kollégák és a sikereikre féltékeny adminisztratív nagyfőnökök. A szakmai környezet leírása a laikus számára félelmetes.
Mindemellett A szolgálólány meséjében és Testamentumokban egyaránt találunk érvet a férfigyűlöletet szóvá tevő kritikákhoz. Először a Fredét körülvevő „szemekről” és a szolgálólányokat erőszakkal megtermékenyítő „parancsnokról” olvashattunk, a Testamentumokban pedig már kiforrott diktatúrába nyerünk betekintést.