Sorkatonai szolgálatom utolsó hónapjaiban, 1972-ben megvettem Borisz Leonyidovics Paszternak Éjszakai szél című verseskötetét. Vácon, a főtér közeli könyvesboltban az egyik eladó, történetesen korábban leszerelt katonatársam azt mondta, ez igazán neked való. Igaza lett. Még nem tudtam, hogy a Zsivago doktor későbbi, mélyebb megértését is megkapom a könyvtől. A regény csak mintegy tizenöt évvel később jelent meg magyarul. Csak foszlányokat hallottam róla a Szabad Európa Rádióból. A verses kötet utószava is utalt a regényre. Ez ügyes, korabeli szöveg. Műelemzésnek látszó ideológia. Ennek az utószónak alig rejtett törekvése volt a Zsivago doktor lényegének és értékeinek tagadása. Az elemző szemlélete nemcsak kíváncsivá tett, de segített abban is, hogy megtaláljam a versekben azt, amire akkor nagy szükségem volt. A saját személyiség megőrzésének lehetőségét, fontosságát. A leszerelés előtt ugyanis különös ideológiai nyomás nehezedett ránk, akiket polgári képzettségük okán tartalékos tisztképzésre soroztak be. A szellemi önvédelemmel cseng össze Paszternak számos sora. Például ezek: „Látom már: a komisz idők / tengerén túl, hogy széttört magamat / az új év, mely még el se jött, / bízón megint nevelni kezdi majd.”
Jóval később, de még a Zsivago doktor megjelenése előtt olvastam egy tanulmányt Nyikolaj Bergyajevtől. Az ő egyénről és történelemről vallott elveivel később azonosíthattam a Zsivago doktor lényegét. Őt magát pedig mint egy szereplőt a regényben. Bár ott csak mellékszereplő, az eszmei alapot ő fogalmazza meg. A szabad személyiség eszméje mellett érvel a regénybeli Nyikolaj is. Kijelenti, hogy a kereszténységet megelőző kor csak „kegyetlen, ragyaverte Caligulák vérmes ocsmánysága volt, akik nem is sejtették, hogy minden elnyomó tehetségtelen”. Az oroszországi forradalom és polgárháború során azonban az erőszak képes volt felfüggeszteni az ember történelmi lehetőségeit és fejlődését.
A regény többszöri olvasás után is nagy élmény. Paszternak valódi és Zsivago regénybeli sorsa jól ismert. Bergyajevet kiutasították a hazájából, mert filozófusként a szabadság elsődlegességét hangsúlyozta a léttel szemben. Ez megbocsáthatatlan és tűrhetetlen volt a rendszer számára. Paszternak és főhőse hányattatása és üldöztetése a határokon belül, de a haza és az otthon biztonságától való megfosztottságban történik meg. A történelem adta otthont elveszik azok, akik felesküdtek a múlt végső eltörlésére. Sajnos eltörlésre ítélték azt a fejlődési lehetőséget is, ami a személyes szabadság révén biztosíthatta volna a Bergyajev és Paszternak által vallott ember–történelem viszonyt, a kereszténység beváltatlan ígéretét.
Bergyajev korábban ezt írja erről: „Sok évvel a bolsevizmus oroszországi létrejötte előtt találkoztam azzal a jelenséggel, amelyet az orosz forradalmi értelmiség totalitarizmusának lehet nevezni, az egyéni lelkiismeret alávetésével a csoportos kollektív lelkiismeretnek.” A regényben már az alkalmazott eszközökkel is találkozhatunk: „De kiderült, hogy a forradalom ösztönzőinek a változások és az átszervezések felfordulása az egyetlen éltető elemük.” Ezt Zsivago mondja Larának, látva, hogy a diktatúra hívei a rombolást is célként fogalmazzák meg. Ugyanakkor Lara Zsivagónak: „Te biztosan nálam jobban emlékszel rá, hogy mindjárt minden romlásnak indult. A vonatközlekedés, a városok élelmiszer ellátása, az otthoni életmód alapjai, a tudat erkölcsi pillérei.”
Nem volt menekvés az azonosulás elől, és nem volt hely elbújni sem. Zsivago hamar felismeri, hogy mindenütt félni kell. El tud utazni a családjával több ezer mérföld távolságra, de hiába. „Félek, hogy itt még jobban szem előtt leszünk, mint Moszkvában, pedig onnan azért szöktünk meg, hogy ne legyünk szem előtt. Persze most már mindegy. Akinek levágják a fejét, a haját nem siratja.” A kommunista forradalom és az elszabadult anarchia tönkrezúzta a szellem és a gondolkodás szabadságát, s elviselhetetlenné tette a kultúra letéteményesei és a szeretni képes emberek helyzetét is.
A hazátlanítás a terror meghatározó eszközévé vált, és a kapcsolatokat is megfertőzte, elbizonytalanította. A haza helyett a szerelembe menekülés is csak egy valóság feletti szerelembe kínált utat. Lara és Zsivago szerelme ilyen volt. Paszternak írja a könyvben Zsivago és Lara azonosságáról: „Ők ebben a közösségben éltek. Ezért nem vonzotta őket az az eszme, amely az embert a természet többi része fölé emeli, a divat szerint dédelgeti és bálványozza. A politikává változtatott hamis közösség elve szánalmas kontárság volt a szemükben, sohase értették.” Később Larával mondatja: „Az élet rejtélye, a halál rejtélye, a lángész pompája, hát igen, ezt, ezt mi értettük. Hanem az apró világi pörök, holmi világújrafelosztás, hát ne haragudjanak, már megbocsássanak, ez nem a mi világunk.” A világot elfoglalták előlük.
Mindenkinek ajánlom, aki eddig csak a regényt olvasta, kapcsolja hozzá a verseket is, és ha teheti, kutakodjon Bergyajev írásaiban.
Fűrész István nyugalmazott középiskolai tanár, Székesfehérvár
Amikor 1958-ban Borisz Leonyidovics Paszternak (1890–1960) orosz írónak ítélték oda a Nobel-díjat, durva lejárató kampány indult ellene a Szovjetunióban, majd választás elé állították: vagy lemond a díjról, vagy száműzik a hazájából. A díjról mondott le. Zsivago doktor című regénye 1958–59-ben 26 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját, de hazájában 1988-ig nem jelenhetett meg, majd a kommunizmus bukása után Oroszországban kötelező olvasmány lett. A Nobel-díjat végül az 1960-ban elhunyt író helyett fia, Jevgenyij Paszternak vette át 1989-ben.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 4-i számában.)
