Mátyás királytól eltérően Petőfi nem tartozik a hálás mesehősök közé, a költő nem hősként szerepel a mesékben, hiszen csak bolyong, bujdosik, raboskodik és visszajáró szellemmé változik vagy a tengerbe fullad, amikor sok-sok pénzeszsákkal Amerikából hazafelé tart, hogy megmentse Magyarországot. Vagy visszavonultan él a világtól és őrzi a juhokat, vagy éppen hegyi szellemként járja a Hargita hegyeit. Általában a jó mesehős mindig győzedelmeskedik. A néprajzkutató Faragó József szerint Petőfi „nagyon rossz meseanyag, engedetlen mesehős”, hiszen akkor volna igazán jó hős, ha a mesében győztesen, felszabadítóként jelenne meg a segesvári csatát követően, megbüntetné a kozákokat és megmentené hazáját. Kevés olyan mese szól Petőfiről, „amit a magyar nép szívvel-lélekkel hinni és mondani szeretne” – teszi hozzá. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy a fiatal Faragó József, a kolozsvári egyetem tanársegédeként, 1945-ben egyszerre négy Petőfi-kötetet szerkeszt és jelentet meg iskolásoknak: Lapok Petőfi Sándor naplójából, Az apostol, János vitéz, Gy. Szabó Béla képeivel és A nagyapa a kolozsvári Méhkas Diákszövetkezet kiadásában. Két évre rá, talán az utolsó pillanatban, az „oktatás szocialista átalakítása” (oktatási reform) előtt adja ki Kevély Kereki – Népi játék és népmesék Petőfiről –László Gyula rajzaival című csaknem negyvenoldalas kötetét, ami három Petőfi-mesét és Móra Ferenc elbeszélése után írt népi játékot, Kevély Kerekit tartalmazza. A kötet végén a szerző egy jegyzetben említi Péterfy Tamás gyűjtő-szerzőt, akinek „a meséiből eltüntette az egészen feltűnő és otromba toldásokat, átalakításokat, édeskés stílusvirágokat”.
Faragó József „megtisztított” meseszövegeiben is fontos elemként jelenik meg a népmesékre jellemző igazságszolgáltatás. Például az udvarhelyszéki mesében, Petőfi és a székely leányban az okos székely lány hűsége és a költőfeleség hűtlensége áll párhuzamban, ez a kettősség nyomatékkal szerepel a mese kulcsjelentében: Petőfi saját maga hallja és látja az új házasságra készülő özvegy feleséget, Júliát beszélgetni a székely leánnyal. Júlia és Petőfi szembesítése tárgyaláshoz hasonlít: a tornácos székely ház előtt a vádlott tanúként jelenik meg. Ezzel megvalósul a mesei igazságszolgáltatás: míg Júlia hűtlensége nyilvánvaló, addig a „hűséges székely leánynak” okosságával, kitartásával és helyismeretével sikerül megmentenie és oltalmaznia Petőfit. Ebben az összefüggésben a meseszöveg az igazság tisztázására és a hűtlen feleség elítélésére tett kísérletnek is tekinthető. A másik meghatározó eleme a Petőfi-meséknek a költő haza iránti elköteleződése: az „ismét harcba akart menni a magyar szabadságért”; „inkább óhajtotta tehát tudni a haza sorsát” mondatok az iskolai nevelésben kapnak szerepet.
A mese boldog vége itt sem valósul meg. A „nyáját terelő tilinkós Petőfi-kép” sehogy sem illik bele a forradalmi költő kultuszába, de a nép újabb és újabb meséket alkot az „engedetlen mesehősről”. Faragó József az iskolai vetélkedőkre és előadásokra alkalmas meséjét teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.
Farkas Jenő | Petőfi, a székely népmesehős I.
Petőfi Sándor haláláról és eltűnéséről számos, egymásnak ellentmondó vita, feltételezés és körültekintő tudományos vizsgálat született, de ezek máig nem adtak megnyugtató választ, hiszen senki nem látta őt meghalni, és senki nem tudja, hová temették. Földi maradványait sem Erdélyben, sem Szibériában nem találták meg. Petőfi eltűnése a magyar történelem megoldatlan rejtélye marad örök időkre, ami teret nyitott a fikciónak, a legendáknak és a népmeséknek.
Petőfi és a székely leány
Udvarhelyszéki mese
Sok szép verset írt Petőfi. Ezeket a leányok olvasták a legtöbbet és megszerették a költőt. Úgy szól a mese Udvarhelyszéken, hogy leghívebben egy székely leány vonzódott hozzá. Elkísérte Petőfit a táborba, csatáról csatára követte, csak azért, hogy naponta láthassa, bár egyszer, egy pillanatra.
Ott volt ez a hűséges székely leány a segesvári csatában is. Megkereste Petőfit az elesettek között, mert menekülőkkel nem látta, tehát gyanította szerencsétlenséget. Mikor rátalált a sebesültek között, Petőfi csakugyan vérzett. Több sebéből folyt szép, piros vére, de még élt.
A székely leány gondosan felkarolta a sebesültet. Szájába erősítő italokat töltött, míg végre eszmélt a költő. A székely leány álruhába öltöztette és elvezette a haldokló sebesültek közül. Éjhomály borult a földre, eltakarta a menekülőket. Az első éjszaka egy szőlőcsősz omladozó viskójában pihentek, de itt nem sokáig maradt a székely leány, féltette Petőfi életét. Biztosabb helyet keresett számára, ahol nem kell minden percben remegnie.
Nap nap után haladtak, bujdostak, fölfelé igyekeztek az öreg Hargita-hegység sötét rengetegébe. Rejtekösvényeken mentek napokig, míg végre biztos helyre találtak s ott nyugodtan ápolta Petőfi sebeit.
Soká tartott a betegség. Hosszasan gondozta, ápolta, kötözgette a költő sebeit.
De végre felgyógyult a féltve őrzött sebesült. Dalos madarak pici tojásaiból készített ebédet a székely leány, hogy ettől erősödjék a beteg. A bérci forrás ezüstszínű vize volt az üdítő ital, ettől enyhült a beteg szomjúsága. A sebekre összehordta a székely leány az öreg Hargita-hegység ezerféle jobbnál-jobb, hasznosabbnál-hasznosabb gyógyfüvét, virágát. Azokat a pompás leveleket, virágokat összefőzte. A levével mosogatta a sebeket, a levelekkel takargatta a fájó helyeket, míg begyógyult a vad kozák valamennyi lándzsadöfésének a helye.
Miután nagykésőre felgyógyult, ismét harcba akart menni a magyar szabadságért. Elküldötte tehát a hűséges székely leányt, hogy vigyen hírt a világ állásáról. A költő kívánta, azért indult a székely leány. Két napig ment előre, két napig jött vissza. Hozott a betegnek jó lágy kenyeret, erősítő Küküllő-menti bort, pompás, puha írósvajat, de elő sem lehet számolni, mi minden jókkal megrakodva tért vissza a rejtekhelyhez, ahol a lábadozó Petőfi pihent.
A költő mindjárt a világ járásáról kérdezte, de a székely leány egy szó nem sok, még annyit sem szólott. Felelet helyett azzal biztatta Petőfit, hogy el ne hagyja a biztos jó helyet, mert baja eshet.
Petőfi sejtette már a szomorú valót, annál inkább óhajtotta tehát tudni a haza sorsát. Könyörögve kérte a jó székely leányt, de az nem beszélt a világ eseményeiről. Utoljára csak három kérdést akart tenni, hogy azokra feleljen a székely leány. Végre tehát megegyeztek három feleletre. Első kérdése ez volt Petőfinek:
− Van-e hazám?
− Volt! – válaszolt a székely leány csendesen. Erre a feleletre megeredtek a költő könnyei. Igaz könnyek voltak, hazáját siratta. Sokáig maradtak így hallgatagon. Későre szólt a költő és második kérdése ez volt:
– Hol van, aki engem igazán szeret?…
A székely leány csendesen válaszolt:
– Itt vagyok!
Ekkor a heves természetű Petőfi elhamarkodta a harmadik, de egyszersmind utolsó kérdést, mert ő Bem tábornokról akart kérdezni, de mielőtt megfontolta volna, hevesen ismételte a második kérdést:
– Hol vár reám az én kis feleségem?
– Sehol! – válaszolt röviden a székely leány és ráborult a költő nyugvóhelyére.
Ezért az utolsó válaszért megneheztelt Petőfi, mert úgy gondolta, hogy ha talán meg is halt azalatt a felesége, hát akkor az égben várja őt, de várni mindenképpen várja valahol. A hűséges székely leányt vádaskodónak nevezte és követelte, hogy gyanúsítását bizonyítsa, mert addig nem tudja tisztelni, amíg szavai valóságáról meg nem győződött.
Könnyes szemekkel állt Petőfi előtt a hűséges székely leány. Csak komoly és követelő fellépés után ígérte meg, hogy szavait bebizonyítja, de viszont Petőfinek is meg kellett fogadnia erős esküvel, hogy a bizonyítás alatt három napig engedelmeskedik a székely leánynak: szavai szerint fog mindent tenni és akarata ellen három napig egy szót, sem egy lépést nem tesz.
Petőfi megfogadta és esküvel erősíté fogadását. Az időt nem határozta meg a székely leány, de e naptól kezdve sokat jött-ment. Lejárt a Hargitáról a falvakba eledelért meg hírekért, de akármit hallott, nem mondotta el Petőfinek.
Végre eljött a szörnyű vádaskodást bebizonyító három nap. Juhászruhába öltözve jött le Petőfi az erdőből Keresztúrra. A kis székely városka főutcáján egy házban vettek szállást.
A szerencse kedvezett a hűséges székely leánynak: a folyondárral dúsan benőtt székely tornácról egy délután meghallgatta Petőfi, hogy mit beszél a székely leány a feleségével, Szendrey Júliával. A költő benn a tornácon ült a felfutó növényektől takarva, a két nő az utcán beszélt a tornác alatt. Így hallotta meg, hogy a felesége a halotti bizonyítványáért jött Keresztúrra. Meg is kapta és most siet vissza, hogy megesküdjék új hitvesével, akit nagyon szeret…
A sötét lombokkal takart folyosón nem láthatta Petőfiné a férjét, kit olyan hamar elfelejtett. Aztán továbbment, anélkül, hogy sejtette volna Petőfi közellétét a párbeszéd alatt. A székely leány sietve jött be a folyosóba. Petőfi a tornác cifra deszkájába fogódzott és ott nézett előre, mereven. Mintha megőrült volna!… Csak bámult, csak bámult a felfutó növény sötétzöld leveleire…
A székely leány lábaihoz borult és vigasztalta Petőfit, majd sugdosott neki édes-kedves dolgokat. Beszélt nyugalomról, boldogságról és addig csábítgatta hízelgő szavaival, míg végre engedett a megcsalt költő a leány kérésének.
Ismét visszamentek a magas hegyek közé, bércek árnyas fái alá, ahol báránykák legelnek a zöld pázsiton és ugrándozva táncolnak a Hargita oldalán, ahol madárdal zeng a fákon s párosával vonul fészkébe a dalos madár minden este. Oda, ahol az egyik csermely a másikba siet, hogy egymást átölelve folytassák vándorútjukat, oda, ahol minden, de minden szereti egymást… még az emberek is.
Rengeteg erdő sötét árnyában, a vén Hargita-hegység oldalán, ott esküdtek egymásnak örök hűséget a szerencsétlen költő és a székely leány. És ott élnek mind ez mai napig boldogságban. Petőfi ugrándozó báránykákat őriz a vén Hargita-hegy oldalán. Hallgatja ezer dalos madár hangos énekét, nézi a csermelyek ölelkező vizét, élvezi azok kedves csobogását. S ha leül a virágos hegyoldalon, elmereng a magyar haza tiszta kék egén. Mire az est közelget és hazafelé tereli nyáját, szól a tilinkója. Egy rozzant kis kunyhóban pedig ízletes vacsorával várja az a hűséges székely leány. (Faragó József: Kevély Kereki –Népi játék és népmesék Petőfiről – László Gyula rajzaival. Méhkas Szövetkezet, Kolozsvár, 1947.)
