Petőfi második nagy felvidéki utazására 1847. július 1-jén indult, miután hamvába holt Lisznyai Kálmánnal közösen tervezett nyugat-európai útjuk. Végső soron a partiumi Erdőd volt a cél, hogy megkérje Szendrey Júlia kezét, ám úgy tervezte, hogy addig még számos barátját, ismerősét is felkeresi útközben. Losonci és rimaszombati megállókat követően a harmadik napon érkezett meg Bejébe, ahol 1846 ősze óta a két évvel korábban még Eperjesen megismert barát, Tompa Mihály volt a református lelkész. Érkezését a szintén eperjesi Kerényi Frigyesnek címzett Úti levelekben ekképpen jegyezte fel:
„Leugrottam, zörgettem, ajtót nyitottak, s aki ajtót nyitott, az maga volt tiszteletes Tompa Mihály uram. Rohantunk egymásnak, mint két üstökös csillag, melly egyik a másikát szét akarja zúzni… összeölelkeztünk… de nem birkoztunk… csak ölelkeztünk. – Azóta itt élvezem a csendes falusi magányt, ‘hogy phrasisban beszéljek,’ mint Pálff y Albert mondta, midőn életében az első s tán egyszersmind utolsó phrasist találta kiejteni. Bizony komisz is az! isten őrizzen minden becsületes embert még a hallásától is.”
Petőfi a rég várt találkozást terjedelmes versben (Tompa Mihálynál) örökítette meg. A Bején eltöltött napok jellemzik tán legékesebben a két költő kapcsolatát. Noha barátságuk korábban sem volt zavartalan, ám összezörrenéseik mindig gyorsan elsimultak. A két élénk szellem – már csak természetük különbözősége okán is – mindig készen állt arra, hogy ellentmondjon a másiknak. Ezúttal sem volt ez másként. Az extrovertált Petőfi egyik ismerősének Tompáról mint magával meghasonlott, borongós kedvű emberről, részvéttel beszélt. „Ki akartam misanthrópiájából gyógyítani – mondta –, de nem sikerült.”
Igaz, ettől még nem volt törvényszerű a lépten-nyomon felszínre törő ellentét. Hiszen maga Tompa is bevallja levelében: „Én Pesten létemben párszor mondám neki »ábrándos szamár!« s ő válaszolt:‘»kiábrándult szamár!« nekem. S ah tán igaza van!”
Szintén ezt a dolgot érinti – már-már komikusan – Tompa elszólása. Aranynak írja: „Isten áldjon meg édes barátom! Tökéletesen igaza van Petőfinek, minden teketória és ceremónia nélkül kellett volna hozzám berontanod, minden kopogtatás nélkül. Nem mondom, hogy épen úgy mint Petőfi , ki engem sohsem látva életében, legelső megszólítása is így hangzott »Te kutya!« vagy ha épen így is, mert ez ő nála annyit tesz ‘»édes lelkem!«’’
Mindazonáltal e napok egészen nagyszerűen teltek. A Kerényinek címzett útirajz erről és a fentiekről beszédesen vall: „Beje, Gömör megye beli falu Rima-Szombat és Rozsnyó között. Ezt nem a te kedvedért mondom, barátom, a ki úgy is tudod, hanem azok kedvéért, a kik nem tudják és vajhmi nagy ezeknek az ő száma. Itt vagyok Bején, még pedig a papnál, tiszteletes Tompa Mihály barátunk- és collegánknál. Víg napokat élünk, de mindazonáltal csalatkozol, ha azt hiszed, hogy kevesebbet civakodunk, mint hajdan nálad, Eperjesen. Minden pillanatban összeveszünk. Ő azt állítja, hogy ő a legbékeszeretőbb ember a világon, én is azt állítom, hogy én vagyok a legbékeszeretőbb ember a világon, pedig meg vagyunk felőle győződve, hogy mind a ketten a legdisputaxabb emberek vagyunk a világon. Egyébiránt neki, mint papnak, csak több eszének kellene lennie vagy mi, s kötelessége volna engednie, de ő kötelességéről mindig megfeledkezik, vagy tulajdonkép soha eszébe sem jut. Különben egymás verseit illő kimélettel biráljuk. Ő azt mondja, hogy ez és ez a munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt felelem, hogy nem igaz, mert az remek… s ha én mondom neki, hogy ez és ez a műve nem ér semmit, hogy az nyomorúság, ő feleli, hogy nem igaz, mert épen ez legjobb munkája. Átaljában a fiatal irodalom tagjai tán tulságosan is szigorúak egymás iránt, s a miserabilis csőcselék mégis azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi egymást tömjénfüstbe fojtjuk.”
Vitáik fő oka azonban alighanem Petőfi „haditerve” volt. Jókaiék ekkortájt vették át Frankenburg Adolftól az Életképek szerkesztését, amelyet Petőfi a felnövekvő új irodalom kizárólagos fórumává igyekezett tenni. Ennek érdekében kisebb szervezőmunkába fogott. Tervezett népi triászába önmagán és a Toldival feltűnt Aranyon kívül Tompát kívánta megnyerni, akinek egy évvel korábban jelent meg nagy sikert aratott Népregék, népmondák című könyve. Ám Tompa nehezebb eset volt. Szabódott, kertelt – semmiképp sem kívánta magát csakis az Életképekhez lekötni. Ám Petőfi nyomasztó erkölcsi fölényével sem akart (nem mert?) szembeszállni. Magyarán: nem vallott színt. Kitérő megnyilatkozásai nyilván még inkább felbosszantották a barátját, de végül olyan választ adott, amely Petőfinek is megfelelt.
A vendéggel bejei napjai alatt egy-két különös közjáték is megesett. Régi ismerősük, Szemere Miklós írta Erdélyi Jánosnak: „Régtől óta ülök fészkemben. Minap azonban meglátogattam Tompát Bején. Midőn betoppantam paplakába, kit látok a pamlagján heverni? – Petőfyt. – Hozzá sem szóltam. – Ő egy néhány perc múlva felkölt, s elment – állitolag Szathmárba.”
No, azért egyelőre még nem olyan messzire… Ám tény, hogy otthagyta Szemerét, akit politikai nézetei miatt nem kifejezetten kedvelt. A bejei Szentiványi-kastélyban tett látogatásról pedig már a sorozat 9. részében (Petőfi és a gömöri földesurak) részletesen esett szó.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. januári számában)
Bizony, 1830-ban még ilyen nagy mértékű lelkesedés övezte a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot, mely egyben a pompázatos bálok korszakát is jelentette. S hogy hol vannak ma a díszes báltermek, az egyenesen Párizsból érkező szebbnél szebb toalettek és az akár hajnalig is vígan muzsikáló zenészek?
Mint már többször esett szó róla, Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyénisége és a korabeli rocksztár öltözete mellett azonban a nemzeti divatról sem feledkezett meg. A fennmaradt feljegyzések a lila frakkos összeállításon túl Bocskai-öltönyéről és a híres fehér ingéről is szólnak. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A második részben ennek járunk utána.
2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és
Azt mondják a szakértők, hogy a Himnusz verselése szimultán: az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3 és a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam is. Ez a megállapítás nagyon szépen hangzik, de csak akkor érvényes igazán, ha a mai átírást elvetve, az eredeti kéziratot tesszük vizsgálatunk tárgyává. Abban ugyanis a névelők mellett mindig egy hiányjel (’) is található, miáltal az „a” – eredetileg „az” – megnyúlik, ami javára válik a trocheusoknak.
Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja is volt. Öltözködéséről számos feljegyzések láttak napvilágot. Legtöbbjük arról tesz tanúbizonyságot, hogy Petőfi rendkívül színes egyéniség volt, kedvenc öltözékében úgy festett, mint egy korabeli rocksztár. A sárga nyakkendővel és sárga mellénnyel megbolondított lila frakkos összeállításról még pályatársai, köztük egykori barátja, Jókai Mór is beszámoltak. Hogy miért adta el mégis a szívének oly kedves lila frakkot? Az első részben öltözködésének fontos üzenetével és a lila frakk mítoszával is foglalkozunk.
A színészkedés sosem volt könnyű mesterség – egy akadályok és ármánykodás övezte világ ez, amelyben főként a megfelelő kapcsolati háló, illetve a jól megválasztott karrierépítési stratégiák határozzák meg, hogy miként és meddig jut el egy színművész. Legalábbis a 19. század színésznői között minden bizonnyal erre a szilárd meggyőződésre alapult a legtöbb életpálya.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
2022–2023-ban emlékezik meg a magyarság Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról. Mivel Petőfi 1822. december utolsó napján született, 1823. január elsején anyakönyvezték, ezért az évforduló is kétéves lesz. Ha nem így történt volna születése, akkor is rászolgálna a nem egy-, hanem kétéves megemlékezésre.
Petőfi közel kilencszáz versét még ma sem ismerjük kellőképpen, prózájáról nem is beszélve. Jelenleg Kínában a legnagyobb az ismertsége, ezután következik Bulgária és Magyarország. Tegyünk meg mindent, hogy már most elkezdjük a felkészülést életműve – e páratlan