– Mikor kezdtél el irodalommal foglalkozni?
– Már az általános iskolában nagyon érdekelt az irodalom. Hatodik osztályos koromban született meg bennem a gondolat, hogy tanár szeretnék lenni (az egyik szakomnak mindenképpen a magyart szerettem volna), és valamilyen módon kötődni az irodalomhoz. Gimnazistaként már próbáltam alkotni is. Kezdetben rövidebb verseket írtam, amik még a mai napig is a fiókom alján lapulnak, illetve rövidebb novellákkal is próbálkoztam. Természetesen ezeket nem mutattam meg senkinek, nem tartottam elég jónak. Az egyetem volt az a helyszín, ahol ki tudtam teljesedni. Itt döntöttem el, hogy a költészet irányában szeretnék továbbhaladni. Ha volt időm a sok teendő mellett, mindig alkottam valamit, ezeket megmutattam pár tanáromnak, akik biztattak, hogy kellő gyakorlással jó költő lehet belőlem. Természetesen a mai napig az irodalom az, amiben ki tudok teljesedni, és továbbra is szeretnék foglalkozni vele.
– Részt veszel a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának mentorprogramjában. Mikor és miért csatlakoztál a programhoz?
– Az egyik volt egyetemi szobatársam, Farkas Benjámin ajánlására részt vettem még négy évvel ezelőtt a mentorprogramban. Félve mentem el, attól tartottam, hogy nem fogok tudni megfelelni az elvárásoknak, de kellemesen csalódtam. A műhelymunkák által egyre jobban éreztem a fejlődést magamon. Hizsnyai Zoltán volt az első mentorom, aki nem is igazán arra fókuszált, hogy belejavítgasson a szövegeimbe, hanem arra biztatott, hogy alakítsak ki egy sajátos hangot, amitől egyedi lesz az adott alkotás. Az évek során erre törekedtem, és eljött az a pont, amikortól már érzem, hogy eljutottam egy olyan irányba, ami nekem megfelelő. Hizsnyai mellett a többi mentor tanácsát és segítségét is mindig útravalóként vittem magammal, de számomra mindig az volt a fontos az írás kapcsán, hogy nekem tetsszen.
– Milyen terveid vannak az idei évre?
– A tanítás mellett, ha időm engedi, folytatom a versírást. Szeretnék kicsit kimozdulni a komfortzónámból, és más jellegű írásokkal is megpróbálkozni. Régebben írtam kritikákat és esszéket, ezt szeretném kicsit visszahozni. Ez az év a publikálásról fog szólni. Ez azért is fontos, mert eldöntöttem, hogy szeretnék jelentkezni majd a későbbiekben doktori programra az egyetemre, így ezekhez elengedhetetlen az írás. Régi álmom, hogy egyetemen taníthassak irodalmat vagy módszertant, és hiszem, hogy kemény munkával el tudom érni a célomat. Jelenleg az első verseskötetemen dolgozom, ami szerkesztés alatt áll, így ez a kettő most a legfontosabb számomra.
– Milyen olvasmányok és szerzők voltak rád nagy hatással?
– Mindig is a világirodalmi alkotásokhoz fordultam. Ha jobban megnézzük a költészetemet, kétfajta szemléletmód jellemző rá: a szentimentalitás és a világgal való szembefordulás. A beat-nemzedék tagjai voltak rám nagy hatással, akik szembefordultak a világgal, és nem érdekelte őket a társadalom, csak szabadon élték az életüket, nem akartak megfelelni az elvárásoknak. A költészetben ilyen például Ginsberg vagy Whitman alakja, akiknek alkotásai számos szempontból formabontók. További inspirációm még Virginia Woolf, aki az érzelmekre, a kiszolgáltatottságra és az emberi gondolatokra helyezi a hangsúlyt. Emellett nagyban hatnak rám a gyermekirodalom alakjai is, felnőttként is ugyanúgy szeretek gyerekeknek szóló könyveket olvasni.
– Mit jelent számodra, hogy megnyerted az Arany Opus Díjat?
– Kettős érzések vannak bennem a díjjal kapcsolatban. Amikor felhívott Nagy Erika, el sem akartam hinni. Az évek során többször is próbálkoztam. Néha hónapokat öltem bele, hogy egy tökéletes alkotást tegyek le a bizottság elé. Természetesen a díj adott egy nagy löketet, hogy ez az az út, amin haladnom kell tovább, és van értelme annak, amit csinálok, mert sokáig nem hittem el. Hónapokkal később rájöttem, hogy nem is igazán a díjon van a hangsúly, hanem az élvezet a lényeg, amit az ember kap az írás által. Ha ír az ember, akkor kiad magából valamit. Olyan, mint egy intim beszélgetés egy baráttal.
– Mit tanácsolnál a pályakezdő íróknak, költőknek?
– Azt, hogy írjanak minél többet! Nem baj az, ha elsőre nem sikerül, gyakorlat teszi a mestert. Természetesen minden írás szubjektív. Véleményem szerint az a legjobb írás, amire nem tudja mindenki azt mondani, hogy tökéletes, hanem megosztó vagy indulatokat vált ki az olvasóközönségből. Egyébként nagyon jó lehetőség, ha részt vesznek különböző írótáborokban, mert ott is fejleszthetik magukat, és persze barátságokat köthetnek. Élvezzék az írást, mert ez is lehet terápia, hiszen, ha már egyszer leírtak valamit, ezáltal megszabadultak egy belső problémától, másrészt adtak magukból egy kis szeletet az embereknek, amin keresztül jobban megismerhetik őket.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
Először nyolcévesen lépett fel a Pesti Vigadóban, 2002-ben szerzett művészdiplomát Leon Fleisher tanítványaként Torontóban. Játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, és 2011-ben ő zárta a romániai Liszt-évet az Enescu Szimfonikusokkal. 2010-ben megkapta a Prima Primissima díjat komolyzene kategóriában, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2019-ben pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. Eddig 27 országban koncertezett. Érdi Tamás zongoraművésszel beszélgettünk.
A Szlovákia Magyar Írók Társaságának Választmánya Hogya György írónak ítélte oda a Talamon Alfonz-díjat a Daszvant árnya (2019) című kötetéért. Az interjúból többek közt kiderül, mit is jelenthet az efféle kitüntetés, milyen fogadtatásban részesült a kötet, és azt is megtudhatjuk, hogyan élte meg a díjazott a világjárvány időszakát.
„A munka kitölti az életünk nagy részét, ezért nagyon fontos, hogy örömünket leljük benne” – vallja Fincziski Andrea színművésznő. A gyermekeket az iskolában arra tanítja, hogy merjék vállalni gondolataikat, fedezzék fel önmagukban a képességeket, és keressék meg a saját útjukat. Nőként pedig az önismereti körben mutat utat másoknak azzal, hogy bátor, tettre kész és végtelenül kreatív.
A Vénusz légycsapója szinte azonnal beszippantja az embert, az olvasó le sem bírja tenni a regényt; s ha mégis leteszi, csupán addig, amíg letörli a nevetéstől kicsorduló könnyeit. Hihetetlenül szellemes beszólások, feledhetetlen párbeszédek és jellegzetes szereplők világába pottyan az olvasó.
Jó ómen lehetett, hogy Csukás István egy napon született Hans Christian Andersennel, a dán meseíróval. Talán az sem írható a véletlen számlájára, hogy egy kovácsműhely udvarán látta meg a napvilágot, lett kedvenc költője Petőfi Sándor (A helység kalapácsa, hm…), nyelvi világát formálta a kovácsműhely udvarán megforduló, sokféle tájszólással beszélő ember. Mohón és sokat olvasott, a zene is érdekelte, annyira tehetséges volt, hogy felvételiznie sem kellett a zeneiskolába.
– Nekem főleg emlékezetes hétköznapjaim voltak – mondja Bodor Ádám, amikor 85. születésnapja alkalmából az emlékezetes ünnepeiről kérdezem. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas íróval az életszemléletéről és szülővárosáról, az egykori és mai Kolozsvárról is beszélgettünk.
Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalom legjelentősebb képviselője volt, aki lírában, prózában és drámában is jelentőset alkotott. Hálátlan utókora mégis teljesen elfeledte – mindössze 1976-ban jelent meg egy válogatás a prózájából egyik drámája beiktatásával. Az 1945 után megjelent antológiák közölték még pár versét, s ugyanazt a novelláját.
Hullamosók és vámpírok, fanyar humorral átitatott merész történetek. Kertész Dávid első kötete rendkívül bátor. Remekül egyensúlyoz fikció és valóság között, nehogy a kedves olvasó két nevetés között lepottyanjon a kötélről.
Ez a kötet rólam, rólad és róla szól. Arról, hogy te is ugyanolyan tehetetlen, vak és gyenge leszel, ha elér az az alattomosan támadó, az a megmagyarázhatatlan, minden logikát mellőző, gyilkos érzés, amit szerelemnek becézünk. Fájón ismerős történetek és alakok, közös, mégis egyedi emlékekkel megtűzdelve. A kötet kiforgat, beforgat, majd egy röpke pillanatra felemel, végül váratlanul gyomorszájon vág, amiért te kérsz bocsánatot.