– Édesapád, Kopriva Attila elismert festőművész és egyetemi tanár, feltételezem, hogy a művészet a gyermekkorod szerves részét képezte. Mindig is egyértelmű volt, hogy te is művészettel fogsz majd foglalkozni?
– Nem igazán tudatosodott, de igen, a kezdetektől jelen van az életemben a művészet. Az, hogy e felé indulok el, nem volt egyértelmű, szabadidős tevékenységként tekintettem az írásra és a festésre, ami valójában sokkal többet jelentett ennél: időtöltést a képzeletemben, amire nagy szükségem volt. Egyáltalán nem éreztem magamon a nyomást, hogy édesapám pályája miatt nekem is ezt az utat kellene járnom, noha akkoriban arról álmodoztam, hogy képzőművész leszek.
– Volt olyan momentuma az életednek, amikor eldöntötted, hogy az irodalom a te utad, vagy ez így alakult?
– Nem kifejezetten emlékszem, hogy lett volna. Arra emlékszem, amikor eldöntöttem, nem fogok képzőművészeti pályára lépni, de nem hinném, hogy ez a döntés sodort volna az irodalom felé. Az írás számomra kifejezetten zárkózott tevékenység volt, régebben szigorúan titkosan őriztem az írásaimat. Nem tudom, hogyan győzött meg édesanyám, de 2015-ben végül kinyílt az asztalfiók, és beadtam néhány írásomat egy beregszászi tehetségkutató pályázatra, amit a verseimmel megnyertem. Egy évvel később az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályázatát Vári Fábián László ajánlotta figyelmembe. Összességében úgy gondolom, szerencsés vagyok, hogy ők odafigyeltek rám, magamtól nem hiszem, hogy megtettem volna ezeket a lépéseket. Bár akkor ez nem tűnt fel, de nagyon fontosak voltak.
– Munkácsról tizenhét évesen Debrecenbe, majd Budapestre kerültél, most pedig Szegeden, Mórahalmon vertél sátrat. Hogy élted meg ezt az utazást?
– Valójában csak megtörténtek velem ezek az utazások, nem előzte meg komoly mérlegelés. Persze ez alól Debrecen kivétel, hisz ez volt az első állomás, egyúttal talán a legnehezebb: az otthonomat hagytam ott, és egy országhatárt léptem át a költözéssel. Az elején elveszettnek éreztem magam, de szép lassan barátokra találtam, ami sokat segített. Három év elteltével, mely megfelelt az egyetemi BA képzésnek, határozottan éreztem, hogy ott kell hagynom Debrecent, Budapestre akartam menni. Ebben a döntésben már az íróakadémia is közrejátszhatott, vágytam a változásra. Nagyon szerettem Budapestet, határozottan felszabadított, lenyűgöztek a szép épületek, utcák, és a végtelen lehetőség. A mesterképzés elvégeztével Mórahalom a barátom miatt jött képbe, akivel egy vonaton ismerkedtem meg. Nem mondom, hogy nem volt éles váltás, hisz egyszer csak a csendben találtam magam, a természet kellős közepén. Az évek során ez is az életem szerves részévé vált, és egész biztos, hogy hatása a kötet versein is érzékelhető. Időnként szükségem van a városi közegre is, ezért örülök, hogy közel van Szeged. Úgy tűnik, hamarosan Mórahalomról is elköltözünk, egy településsel arrébb, ahol vettünk egy tanyát. Kíváncsi vagyok, milyen lesz kipróbálni ezt a még inkább természetközeli életformát.
– Mennyire volt nehéz, vagy hogyan élted meg, hogy kisebbségi magyarként kellett helytállnod az irodalmi életben? Jelentett ez plusz nehézséget?
– Egyáltalán nem érzékeltem, hogy ez nehézséget okozott volna, hisz én már Magyarországon éltem, amikor belecsöppentem ebbe. Azt sokkal inkább sajnáltam, hogy az otthoni irodalmi életbe nem igazán tudtam aktívan bekapcsolódni a távolság miatt.
– Kik, mik voltak azok a mentorok, példaképek vagy esetleg kulcspillanatok, melyek nélkül nem jelent volna meg az első köteted?
– Elsősorban Végh Attilát említem, ő mentorált a kötetben megjelent versek írásakor, és most is. Orbán János Dénes volt az egyik szerkesztő, ő adta a borítóötletet, és mindvégig ő tartotta velem a kapcsolatot a szerkesztés folyamatában, így az ő szerepe is nagyon fontos. Luca Annát, a kötet olvasószerkesztőjét és Péter Gábort, a tördelőt nem ismerem személyesen, de nekik is rengeteget köszönhetek. Hálás vagyok Zalán Tibornak, mert a kötet leghosszabb verse, A hegy csak látomás című, az ő tanácsai révén nyerte el végső formáját. S hát nem győzök elég hálás lenni a családomnak, a barátomnak, a barátaimnak, ők mindig megerősítettek abban, hogy írnom kell, nem hagyták, hogy eltévelyedjek.
– Mit tanácsolnál egy szlovákiai magyar pályakezdőnek?
– Azt, hogy az önkritika nagyon fontos, és ne féljenek megmutatni magukat!
– Min dolgozol most? Milyen további terveid vannak?
– Dolgozom a második verseskönyvemen, mely remélhetőleg jövő év elejére készül el, úgy tűnik, részben az első folytatása lesz. Tervben van továbbá egy prózakötet, valamint egy kötött versformában íródott könyv egy gyermek szemszögéből. Remélem, sikerül megírni ezeket!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
A kívülről érkező impulzusok szüntelen meghatároznak és alakítanak bennünket, s igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha adódik egy-egy olyan tevékenység, amely segít ezek feldolgozásában, kivetítésében. Törteli Réka azon mázlisták egyike, kiknek a művészet a mindennapjaik részét jelenti, s így könnyedén „hasznára” fordítja a világunkból érkező különféle impressziókat. Az Újvidéki Művészeti Akadémián tanul festészetet, és amint a „megfesthetetlen képek” gátja megakasztja alkotói tevékenységeiben, a költészet rögtön a segítségére siet.
Maurits Ferenc, Móri, ahogy sokan ismerik, grafikus, festő és költő. Egyformán mind a három. Nincs fontossági sorrend. Műveiben a kép és a szöveg egyenrangú társai egymásnak. Remegő vonalai, vibráló színei, gondosan válogatott szavakból álló rövidversei rendkívül jellegzetesek. Mint mondja, képes előhívni és megrajzolni a mindannyiunkban ott rejtőző (emlék)képeket, de nemcsak képek rejlenek benne, hanem történetek is, a gyerekkoráról, az újvidéki Telepről, költőbarátokról, utazásokról, művészetekről és művészekről… Nem a szavak embere, így viszonylag ritkán mesél, ez tehát egy kivételes alkalom.
Szabados Attila habár fájó szívvel, de hamarosan befejezi mesterszakos tanulmányait a BME kulturális iparágak specializációján, mindeközben két új verseskötettel is készül olvasóinak, amelyek közül az egyik a Vérsűrűség címet fogja viselni. S noha a líra valóban közelebb áll hozzá, mint a próza, a feszes versnyelv, az egyirányúság, a szikárság és az úgynevezett végtelenségig redukált mártás, amellyel fiatal költőnk a narratív keretet illeti, minduntalan egyetértésre sarkallhatnak minket, hogy valóban „Halmazok vannak inkább, amik érintkeznek, metszik egymást.
Hegymegi Mátéval a vajdasági közönség 2013-ban találkozhatott először, amikor a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös, Vörös című előadásában szerepelt. Azt a produkciót koreográfusként is jegyzi. Nemrég újra hallatott magáról, a Desiré fesztiválon két általa rendezett előadást láthattunk, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig színpadra állította A föld fia című darabot.
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.