Bese Bernadett: Lovagok, zombik és forgatókönyv – Beszélgetés Bíró Szabolccsal

– Pályád kezdetén Francis W. Scott álnéven kezdtél publikálni. Mikor volt az a pont, hogy innentől kezdve már a saját neveden fogod megjelentetni az új köteteidet?

– Sokat változtam az idő alatt. Durva belegondolni, hogy az csak három év volt, mert sok minden történt velem, öt könyvem megjelent. Nagyon sok tapasztalatot szereztem. Akkoriban olvastam Umberto Eco A rózsa neve című könyvét. Az volt az első olyan könyv, ami cafatokra robbantotta az agyamat, és másik agyat rakott össze a darabokból. Onnantól kezdve az írásra, az olvasásra, a kultúrára és a történelemre teljesen máshogy kezdtem tekinteni. Egyrészt tudtam, hogy attól kezdve teljesen más dolgokat akarok írni, és azt is, hogy már a saját nevemen. Sokkal jobban szerettem volna közelíteni az európai, majd a magyar kultúrához és történelemhez, ez az Anjouk-sorozattal meg is valósult.

– A székirodalom kifejezés mára már egy brand. Miért döntöttél úgy, hogy ezt fogod használni?

– Ez eleinte egy vicc volt. Amikor először fordult elő, hogy nem én fizettem egy könyv megjelenésért, hanem még honoráriumot is kaptam, meghívtam a barátaimat egy vacsorára. Ott aztán szóba került, mi mindent szeretnék alkotni a következő száz évben, és valaki erre megkérdezte: mégis milyen műfajban? Ekkor erre még nem volt válaszom, és Szabó Laci barátom, az akkori Csak Van zenekar basszusgitárosa kiabálta be, hogy „a Szabi székirodalmat ír!” Aztán amikor bejött a facebook, és létrehoztam az oldalamat, annak valami más elnevezést szerettem volna, mint hogy „xy-író”: így lett belőle Bíró Szabolcs – székirodalom. Még ekkor is csak egy poén volt ez. Viszont aztán már eljött az a pont, hogy el kellett dönteni, csak hülyéskedünk-e ezzel vagy sem – mert ha nem, akkor erre kell felhúzni mindent. Akkor úgy döntöttem, hogy ezt elkezdem terjeszteni. Ez lett a műfajom, interjúkban is használni kezdtem, a vlogom címében is megjelent. De még a mai napig is sokan azt hiszik, hogy ez elütés, nyomdahiba.

– Idén jelent meg a Lázár evangéliuma című köteted, történelmi horror-fantasy, ami egy új irány a korábbiakhoz képest. Mennyire volt nagy a váltás az Anjoukhoz képest?

– Nem nagy váltás, mert ez is a XIV. században játszódik, akárcsak az eddigi hét történelmi regényem. Néha szeretek mást is kipróbálni. Régóta írom az Anjoukat, és még nagyon sokáig fogom is. Tizenöt kötetes sorozat lesz, amit háromkötetenként fel lehet szabdalni. Azt találtam ki, hogy ha megírok három Anjouk-regényt, utána mindig valami más következzen. Amikor az olvasók 2017-ben a negyedik részt várták, akkor jelent meg az Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényem és egy mesekönyvem, most pedig, a hatodik Anjouk-kötet után a Lázár evangéliuma, hogy legyen valami meglepő, ami nekem is kihívás, és amivel akár íróként is fejlődhetek.

– Honnan jött az ötlet a könyvhöz?

– A horror műfaja és Stephen King nálam nem egy kamaszkori szerelem, mint nagyon sok kortársamnál, számomra felnőttkori felfedezés, az elmúlt 3-4 évben szerettem bele ebbe a műfajba. Megmozgatott, hátha én is tudnék írni ilyesmit. Szerintem az írásban az a két legnehezebb feladat, hogy az író megnevettesse vagy megijessze az olvasót. A másik, ami évek óta bennem volt, hogy mindenféle zombis sorozatokban, filmekben megmutatják, a különböző társadalmi rétegek hogyan szállnak szembe a zombikkal. Láthattunk gamert, primadonnát, értelmiségit, texasi „yeehaw”-t, de sehol sem találkoztam középkori nehézpáncélzatú hagyományőrzővel. Értem én, hogy ez egy szubkultúra, de tényleg ott van az egész világon. Pedig mekkora lenne már, hogy egy ilyen szereplő felveszi a teljes testpáncélt, ami képes ténylegesen védeni, és akkor ki lehet köszörülni azokat a fegyvereket is! Amikor tavaly erről beszélgettünk az egyik barátommal, jött a szikra, hogy megfordítom a szituációt, és a zombikat viszem vissza 650 évvel az időben. Onnantól kezdve nem volt megállás. Az 1347-es nagy pestisjárvány adta magát, de akkor legyen már „Lázár-pestis”. Hét hónapig tartott az agyalás, a jegyzetelés, míg az összes mozaikkocka összeállt, és onnantól már csak másfél hónap volt a regény tényleges megírása. Abszolút szerelemmunka volt.

– Tervezel még ebben a műfajban dolgozni, vagy folytatni a Lázár evangéliumát?

– Ezt most nem tudom megmondani, nem zárom ki a lehetőséget. Bennem van, hogy ebből lehetne trilógiát írni, viszont csak azért nem szeretném folytatni, hogy meglegyen. Szándékosan hagytam nyitott véget, ez nem esti mese, aminek a végére minden a helyére kerül és jóra fordul. Élveztem az írást, szívesen írnék még ilyet, de csak akkor, ha jön anynyi ötlet, és úgy látom, hogy van egy egész könyvre való potenciál és teli tudom rakni olyanokkal, amik miatt érdekes lesz. De csak azért, hogy elmeséljem ugyanezt pepitában, meg visszahozzam a szerethető karaktereket, nem fogok folytatást írni. Ugyanakkor van egy csomó ötletem, ami behelyezhető a tizennegyedik századba, akár az ifjúsági kategóriába, amiből mindig tudok válogatni, ha megjelenik a következő három Anjouk-kötet.

– Min dolgozol most?

– Az Anjouk hetedik részén, és még mindig a jegyzetelési fázisban vagyok. A hetedik rész egy korszakváltás a korszakon belül. Rögtön az elején meghal Anjou Károly, akivel tizenkét éve foglalkozom, és azzal, hogy trónra kerül a fia, rengeteg minden történik, és több új karaktert kell behozni. Az már hivatalos, hogy 2021 szeptemberében fog megjelenni. Az Elveszett csillagok forgatókönyvét is írom Nyitrai Márton rendezővel, ami a Nemzeti Filmintézetnél kapott támogatást. Most történik az első körös forgatókönyv-fejlesztés. Amint elkészülök vele, már nekiállhatok az Anjouk hetedik részének, de addig még sokat kell jegyzetelni, vázlatozni. Három-négy szálon fut a történet, rengeteg új karakterrel, és körülbelül három évet fognak felölelni az események.

– Megtudhatunk egy-két részletet az Elveszett csillagok filmről is?

– Sokszereplős, nagy költségvetésű családi mozifilm lesz. Sajnos a koronavírus-járvány miatt még nincs konkrét elképzelés, mikorra készül el. Februárig kell leadni a forgatókönyvet, szerintem hamarabb meglesz. Ha ilyen gyorsan haladunk, és megkapjuk rá a gyártási támogatást, akár már jövő nyáron is forgathatják. Ilyen nagy teher még nem ült a vállamon, hiszen ha ez összejön, nagyon sok embernek ad munkát, nagy összegek forognak kockán. Nekem egyelőre arra kell figyelnem, hogy a történet jól sikerüljön. Ilyen műfajú, nagy költségvetésű ifjúsági kalandfilm nem volt a magyar mozikban már vagy negyven éve. Úgyhogy ez most egy arra irányuló próbálkozás, hogy felélesszük ezt a műfajt.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)