Bonczidai Éva: „Szárnyad van, lelkem, meg ne tagadd magad!”

2020. november 15., 08:46
Forrás: Kolozsvár-belvárosi Unitárius Egyházközség

Dávid Ferenc (1520?, Kolozsvár – 1579, Déva) – születési nevén Franz Hertel – különös építője a szabadságnak. Legfőképpen azért, mert a szabadság felelősségére okított, és lénye az igazság kitartó keresésére ösztönöz ma is.

A 16. században a papi pálya valószínűleg egy biztos pályamodellt jelentett. Wittenbergből hazatérve az 1550-es évek elején Dávid Ferenc katolikus plébánosként állt az Úr és a közösség szolgálatába. Ő viszont nem a dogma tanításaiban, a liturgikus külsőségekben rögzült hagyományban kereste a kérdéseire a választ, hanem a Szentírásban. Ellentmondásokat érzett az egyházi tanokban, a Bibliában megszólaló Isten viszont feloldotta ezeket – ez a tapasztalat munkálhatott a reformátorok missziójában is, abban a törekvésben, hogy az egyház térjen vissza az Ige tanításaihoz. Dávid Ferenc sajátos utat járt be ebben az igazságkeresésben. Lutheránus lett, sőt idővel a lutheránusok püspöke. Egy földi karrier csúcsán azonban neki még mindig nemcsak válaszai voltak, hanem kérdései is. A helvét ágat követve református lett – református püspök. Mai szemmel sokan furcsa rekordként értelmeznék azt, hogy ebben a belső igazságkeresésben egy új utat is nyitott: ő lett a Magyar Unitárius Egyház alapítója és első püspöke is. János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari prédikátoraként kezdett antitrinitárius nézeteket vallani. Főként neki és a fejedelem támogatásának köszönhető, hogy Erdély a vallásszabadság jelképe lett, ugyanis először itt foglalták törvénybe a szabad vallásgyakorlást biztosító határozatot.

A fejedelem halála után, az 1572. évi marosvásárhelyi országgyűlést követően érvénybe lépett az újabb hitújítások tilalma. Ez alapján 1579-ben perbe fogták Dávid Ferencet, és életfogytiglani fogságra ítélték – 440 éve, 1579. november 15-én a dévai várbörtön foglyaként halt meg.

Sorsa drámai alapanyag, jelkép, példa – olyan alap, melyre olyan testvériség épül, ami nem veti ki magából a kételkedőket.

A hagyomány egy latin nyelvű epitáfiumot és egy elégiát is úgy tart számon, mint amit Dávid Ferenc a cellájában mondogatott. Az irodalomtörténészek bebizonyították, hogy ezek a szövegek valójában nem kötődnek a vértanú püspökhöz, mégis a művek egy-egy magyarra fordított sora szállóigeként terjed. Például valószínűleg Pálfy Márton gimnáziumi tanár 1910-ben, a Keresztény Magvetőben közreadott fordításából származik a Dávid Ferencnek tulajdonított buzdítás: „Szárnyad van, lelkem, meg ne tagadd magad!”, a püspök életműve ismeretében mégis hozzá méltónak érezhetjük e szavakat, talán ezért ragaszkodnak ezekhez a hívei is.

Ugyanígy a szellemisége, karizmatikus személyisége felől próbálta a képzőművészet is megragadhatóvá tenni az alakját. Dávid Ferenc első egész alakos szobrát 2019-ben állították fel szülővárosában, Kolozsváron. A püspökről nem maradt fenn hiteles korabeli ábrázolás, az évszázadok során a művészi képzelet által teremtett arcvonások hagyományozódtak portré gyanánt az őt tisztelőkre. Egyik legismertebb Dávid Ferenc-arc Körösfői-Kriesch Aladár (1863–1920) A tordai országgyűlés című festményén látható, de a festő itt valójában az idősödő Liszt Ferencről mintázta a vallásalapító portréját. Gergely Zoltán idén felállított, 2,65 méter magas szobra nem a korábbi portrék ismert vonásait foglalja bronzba, hanem szintén az egyházalapító püspök szellemiségét ragadja meg: a templom és az iskola között látható alak bal kezében könyvet tart, jobbját pedig kinyilatkoztató, megszólító tartással nyújtja felénk, miközben mintha épp hozzánk lépne. Közvetlen, bölcs, nyitott, szelíd, erős – ez jut róla a szemlélődő eszébe. Ezekhez méltó jellemvonás az a konok meg nem alkuvás is, amelyet élete és halála egyaránt példáz.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. november 16-i számában.)