– Ha egy színházigazgató bejelenti, hogy belátható időn belül feladja addigi pozícióit, joggal ágaskodik a kérdés: miért?
– Mert újra szabad szeretnék lenni.
– Mihez képest?
– Inkább ahhoz hasonlatosan, amilyen kamaszkoromban voltam. Nemrég a marosvásárhelyi színház román társulatával dolgoztam egy előadáson, az egyik színész pedig azt mondta: tudom, ki vagy. Na, ki? – kérdeztem viszsza. Egy kamasz, hangzott a válasz. Akkor már nagyjából két éve éreztem: ennyi volt, nincs már kedvem, motivációm tovább csinálni ezt a színház igazgatóirendezői „koprodukciót”. A döntésemnek nem volt különösebb konkrét kiváltó oka. A világ folyamatosan és erőteljesen változik körülöttünk, alkotóként, rendezőként azzal küszködik az ember, hogy megtalálja azt a tükörtartási technikát, amellyel képes követni az eseményeket, ehhez pedig szabadnak kell lenni. Igazgatóként viszont munkásember vagyok, és úgy sokkal nehezebb.
– A kérdés már megint: miért?
– Az elmúlt huszonöt év során, ami alatt egyszerre rendeztem és igazgattam – ez utóbbit a művészeti vezetésre is vonatkoztatva –, egyfajta tudathasadásos állapotban éltem. Rendezőként próbáltam érzékeny seb lenni a világ testén, míg az igazgatói szerep pragmatikus, szikár, már-már politikusi állapot, felelősségvállalással az intézmény működése és az alkalmazottak tekintetében. Mondhatnám azt is, hogy önfeláldozás.
– Lehet-e viszont újra „rocker” egy hatvanas évei kezdetén járó ember?
– Ebben az összefüggésben ez leginkább szabad embert jelent. A kamasz szabad, kíváncsian és reagálásra készen fi gyeli, ami körülötte történik. Mióta megtettem ezt a lépést, azaz bejelentettem a döntésemet, miszerint igazgatóhelyettessé „minősítem vissza” magamat, egy év múlva pedig teljes mértékben kiszállok a színház irányításából, úgy érzem, mintha más ember lennék. Például sokkal inkább észreveszem, mennyi ember van körülöttem. Szemlélődőbb lettem, és azt remélem, hogy aktív szemlélődő leszek. Ahogy az évek során érettebbé váltam, mindig is arra törekedtem, hogy szemlélődőbben tudjak alkotni, észrevéve azokat a dolgokat, amelyek révén képes vagyok tükrözni a világot. Nem kitalálok világokat, díszleteket, előadásokat, hanem észreveszem, hogyan alakulnak körülöttem a dolgok, és arra próbálok reagálni. Egy folyamatosan hivatalban lévő ember számára viszont ez jóval nehezebb, mint egy szabad embernek.
– Hogyan reagált a színházi világ a bejelentésére?
– Mindjárt az elején fontos tisztáznunk, hogy a szentgyörgyi színház már régen nem csak általam létezik. Abban a pillanatban, a kilencvenes évek elején, amikor a társulat más irányba indult, valóban sok minden függött tőlem: sok ember idejövetele, annak a színházi nyelvnek a kialakítása, amely révén a társulat kivívta a jelenlegi státusát. Ez azonban azóta folyamatosan árnyalódik, egy sor ideérkező rendező alakítja, a társulat pedig éli a saját életét. Ezzel a döntésemmel bizonyos mértékig, fokozatosan el szeretném engedni a társulat kezét. Természetesen a továbbiakban is szándékozom rendezni, de már nem igazgatóként, mert azzal is nagyon telítődtem. A hierarchikus viszony ugyanis a színészekkel való munkára is rányomja a bélyegét. Vágyom arra, hogy szabadabban rendezzek, és magam is kíváncsi vagyok, mindez milyen mértékben valósulhat meg. A megújulás vágya folyamatosan bennem volt, de egy idő után ez csak akkor valósulhat meg, ha az ember megváltoztatja a világhoz való viszonyát.
– Saját társulata tagjai hogyan viszonyultak a bejelentéséhez?
– Ezt még nem volt igazán lehetőségem felmérni, mivel az idény végén hoztam nyilvánosságra a döntésemet. De nem hiszem, hogy túl váratlanul érte volna őket, hiszen már 2020-ban jeleztem, hogy valószínűleg nem folytatom – azaz nem pályázom újabb igazgatói ciklusra –, mindössze annyi történt, hogy egy évvel előbbre hoztam a döntésem végrehajtását. Ezzel azt szerettem volna elérni, hogy a társulat lehetőséghez jusson egy kristályosodási folyamat elindításához, amelynek magja Pál-Ferenczi Gyöngyi lehet. Én is úgy gondoltam, hogy az ő ideiglenes igazgatói megbízása egyfajta próba, ő maga is úgy fogalmazott, hogy ez idő alatt számára is kiderülhet: működőképes-e a dolog, akadályozza-e a színészi munkájában. Nem utolsósorban arra is fény derülhet, hogyan tud együtt dolgozni vele a társulat, illetve az intézményt fenntartó önkormányzat. Olyan kérdések ezek, amelyekre az előttünk álló év képes lehet választ adni. Úgy érzem, a magam részéről ennek a lehetőségnek a megteremtése volt a maximum, amit tehetek a társulat sorsának további alakulásáért.
– Érzett a társulaton megújulási vágyat?
– Egy idő után minden társulatnál felbukkan ez az igény, ilyenkor a társulat vezetőjének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a csapat rendszeresen egy-egy adag oxigéndózishoz jusson. Ez összejöhet fiatal színészek szerződtetése révén, ami egészséges alkotói feszültséget teremthet. De kinyílhat egy színész egy másik színész oldalán, de főleg egy másik rendező társaságában is. Ezért fontos, hogy egy igazgató olyan rendezőket tudjon hívni, akik másfajta színházi esztétikát képesek sugallani a társulatnak, másfajta „kalandba” viszik bele. Én törekedtem erre, de úgy érzem, ahogy magam is kívántam a megújulást, mindez a társulatban is megvolt, és talán öntudatlanul is befolyásolta a döntésemet.
– A Sepsiszentgyörgyön kívüli színházi világból érdeklődtek már az ily módon felszabaduló energiái iránt?
– Utolért néhány telefonhívás, de ezek kivétel nélkül a helyzet, a döntésem mozgatórugói iránt érdeklődtek. Akadtak köztük csodálkozók, háttérösszefüggéseket keresők, hogy vajon kényszerített-e valaki erre a döntésre. De olyan is volt, aki azonnal értette, és azt mondta: Arielt szabaddá tették, akár Shakespeare A vihar című darabjában. Valóban erről van szó: én is Arielt keresem magamban.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
Hegymegi Mátéval a vajdasági közönség 2013-ban találkozhatott először, amikor a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös, Vörös című előadásában szerepelt. Azt a produkciót koreográfusként is jegyzi. Nemrég újra hallatott magáról, a Desiré fesztiválon két általa rendezett előadást láthattunk, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig színpadra állította A föld fia című darabot.
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.
Leczo Bence egykötetes szerző, újságíró, de ami még ennél is izgalmasabb, szereti a vonatokat. 2021-ben jelent meg A falu összes férfija című novelláskötete, amelyben sok más mellett a természet és az ember viszonya is megjelenik. Főként ezen az íven haladva beszélgettünk az említett kapcsolat különféle megnyilvánulásairól, de szóba került még az alkotó első (még megírásra váró) története, az irodalmi díjak és irodalmi élet, a közösségi média által kondicionált instaversek, majd az interjú végéhez közeledve az is kiderült, hogy a költő milyen más művészeti ágban alkotna még szívesen.
Gál János muzeológusként dolgozik a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Történészként abban látja munkája izgalmas oldalát, hogy elsőként tárhat fel összefüggéseket, amelyekből később történetek szövődnek. 2021-ben jelent meg első verseskötete Az eltűnt hírnév nyomában címmel, melynek egyik alappillére a humor. Jelenleg az Iván báró című verses regényén dolgozik. A költővel a paródiáról, a kötött versformákról és a versmegzenésítésről beszélgettünk, de az is kiderült, kivel beszélgetne szívesen, ha időutazásban vehetne részt.
Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született, a SZTE BTK Szociológia Tanszék volt hallgatója. Eddig két verseskötete jelent meg, az első 2017-ben Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címmel, a második, a Hogy meg sem érte című 2021-ben került olvasók elé. Több alkalommal és több kategóriában is ért el helyezést az Énekelt versek fesztiválján. A szerzővel a versmegzenésítésről és az identitáskeresésről is beszélgettünk.