Györgyei Szabó Magdolna: Akinek nincs történelmi tudata, az könnyen rászedhető és elállatiasodik

2021. augusztus 16., 09:34

Akár napi 450 oldalt is elolvas, de időnként órákig mereng egy-egy mondaton. Egy 1934-es írógépen dolgozik, nincs otthoni számítógépe, ezért e-mailezni is csak az Irodalomtudományi Intézetben szokott, ahová még mindig rendszeresen bejár. Bár már nyugodtan élvezhetné a nyugdíjas bölcsészek békés életét, nem pihen: tanít, tanulmányokat ír, előadásokat tart és kerítéseket nyit meg. Szörényi László irodalomtörténésszel folytatjuk a kortárs szerzők kortárs írókról sorozatot.

Szörényi Laszló -Fotó: Hartyányi Norbert

„Se nem költő, se nem kifejezetten prózaíró, én mégis Szörényi Lászlót ajánlanám, már csak azért is, mert úgy tud esszét, úti jegyzetet vagy éppen vérprofi tanulmányt írni, hogy szépírók is megirigyelhetnék. Sose fogom elfelejteni például olaszországi élményeinek emléket állító, Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán című kötetét (Szörényi ugyanis az Antall-kormány nagyköveteként szolgált Rómában az 1990-es évek elején). Kölyökkorom óta nem olvastam könyvet ekkora élvezettel, magamról teljesen megfeledkezve. És akkor Arany-tanulmányairól még nem is beszéltem. (A Székelyföld főszerkesztőjeként én is kértem tanulmányt Szörényitől az Arany-bicentenárium alkalmából.) De ami a legfontosabb: Szörényi László a kortárs magyar irodalom egyik leginspiratívabb szerzője: olyan élvezettel és elmélyültséggel tud régi szövegekben bogarászni, olyan magától értetődő természetességgel talál új szempontokat vizsgálódásaihoz, hogy még a magamfajta irodalmárnak is rögtön kedve kerekedik újraolvasni és újraértelmezni, mondjuk, Arany Jánost.”
– Sorozatunk egyik korábbi cikkében a fenti szavakkal méltatta önt Lövétei Lázár László költő. Mit szól hozzá?
– Gyönyörűen beszélt rólam, szinte már elszégyelltem magam ezektől a szép szavaktól. Az Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán című kötetemért már kaptam hideget-meleget is, sokakat megtéveszt ugyanis a cím. Hadd meséljek el egy esetet! Amikor 2012-ben megjelent a könyv, a kiadóm megkért, hogy a Budavári Könyvhéten én is legyek ott és dedikáljam a könyvet az olvasóknak. Egyszer csak megjelent egy igen harcias anya a lányával, aki konkrétan lehordott, hogy hogyan adhatok ilyen címet egy könyvnek – mi az, hogy éljen Kun Béla, hiszen az egy rohadt kommunista, meg hogy Suzy nimfomán, az meg egy kurva. Persze kiderült, hogy nem olvasta a könyvet. Ami nem is csoda, hiszen olvasni nehéz és fáradságos, hiszen betűk vannak, amiket össze kell fűzni. Régen ezt még az általános iskolában megtanították, ma már sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak az emberek, ezért lesznek belőlük politikusok.
– Önt viszont – ahogy egy korábbi interjújában is említette – már gyerekkorában bekapta az éhes könyvszekrény.
– Írni előbb megtanultam, mint olvasni, ami azért nem volt szerencsés, mert egy szöggel mindenféléket belevéstem a bútorokba, ami a szüleimnek – érthetően – nem tetszett, ezért jól megvertek. Az általános iskola első félévében aztán megtanultam olvasni is, és attól kezdve nem is hagytam abba. Először apám házi könyvtárába vetettem bele magam, aki persze nem engedte, hogy a koszos praclimmal mindent összefogdossak, például a gyönyörű, háromkötetes Dante-díszkiadáshoz nem nyúlhattam hozzá. Úgyhogy ebből szereztem egy rongyos példányt a szomszédból, és azt olvastam. Életemben kétszer volt agyhártyagyulladásom, mindkétszer majdnem meghaltam. Az elsőnél az orvosom azt mondta, hogy nem szabad elaludnom, mert nem biztos, hogy felébredek. Akkor édesanyám Andersent olvasott nekem, de olyan rengeteget, hogy A kis hableányt a mai napig szinte kívülről tudom. A Grimm testvérek, Hauff és Bechstein, valamint Hoffmann meséit is nagyon szerettem. Majd nagyjából 12 éves koromban jött Mikszáth és Jókai. Később könyvtárakba is beiratkoztam és lett saját gyűjteményem is.
– Irodalomtörténészként mennyi a napi penzuma? Micsoda áldott állapot, hogy azért fizetik, hogy olvasson!
– 1968 óta, mióta felvettek az Irodalomtudományi Intézetbe, folyamatosan azért kapok pénzt, hogy minél többet olvassak és írjak. Szakirodalmat, ha nagyon muszáj, akkor napi 400-450 oldalt el tudok olvasni, magyaron kívül még néhány nyelven. Ez természetesen gyorsolvasás, akkor használom, ha éppen keresek valamit, kutatást végzek. A szépirodalommal nyilván más a helyzet, egy Tolsztoj- vagy Dosztojevszkij-műnél akár órákig el tudok merengeni egy-egy mondaton.
– Említette, hogy több nyelven is olvas. 
– Latin–görög–perzsa szakos voltam az egyetemen, ezek mellett természetesen oroszból is nyelvvizsgát kellett tennem, valamint orientalistaként angolt is tanultam. Ezeken kívül beszélek olaszul, franciául és németül is. A perzsa tanulmányaimon belül ó- és középperzsát is tanultam, amelyek mind külön nyelvek, valamint van kurd- és oszéttudásom is. Azért, hogy minél több szakirodalomhoz hozzáférjek, belevágtam a lengyelbe, a szerbbe és a horvátba is, ami az orosz után már nem volt annyira nehéz. Úgy-ahogy, de megtanultam katalánul, spanyolul és portugálul is. Hollandul olvasok, de nem beszélek. A kínaival is próbálkoztam pár hétig, de egy barátom azt mondta, hogy az legalább tíz év lenne, így azt abbahagytam, mert arra már nem volt időm. Bár ez soknak tűnhet, de a nagybátyám, Szörényi Andor, aki teológus volt, 35 nyelven tudott. Az biztos, hogy a holt vagy régi nyelvek iránti érdeklődésem tőle ered. A nyelvek szeretetét én is továbbadtam: mindkét lányom latinból érettségizett és olaszból diplomázott, a nagyobbik angolul is tud, a kisebbik spanyolul és franciául is beszél.
– A klasszikus műveltség fontosságát tanárként és előadóként is gyakran hangoztatja. Miért kellene mondjuk egy műszaki, gazdasági területen mozgónak is otthon lennie ezen a területen?
– Akinek nincs történelmi tudata, az könnyen rászedhető és elállatiasodik. Ha mindenkinek lenne klasszikus műveltsége, nem lennének megvezethetők az emberek. A bölcsésztudomány szerepét mára már szinte teljesen átvette a megtévesztő, leegyszerűsítő televíziós és internetes hülyítőgép. Ezért döntik le például Kolumbusz szobrait is, mert a tömegeknek hamis és hiányos tudásuk van, így könnyű őket manipulálni.
– Ön irodalomtörténészként értelemszerűen leginkább a múltban, múltnak él. Ha mégis kortárs irodalom, akkor kikkel foglalkozik?
– Mindenkitől szívesen olvasok, de sokszor nincs időm kortársakat forgatni. Most például Babics Imrével foglalkozom, aki zseniálisan ír. Gnózis című regénye például egy hexaméterekben írt próza, bár sokaknak ez fel sem tűnik. Róla szeretnék írni valamit a 60. születésnapjához kapcsolódóan. Nagyon nagy adósságom, amit minél hamarabb szeretnék is pótolni, hogy Czakó Gáborról írjak egy könyvet. Régi barátom, rendkívül nagyra becsülöm, sok helyen írtam, beszéltem is már róla, de már akkora életműve van, hogy az megérdemel egy külön kötetet. Babicsnak metszőbb, Czakónak lágyabb, de mindkettőjüknek kiváló humora van, ajánlom őket ebbe a sorozatba. A fiatalabbak közül pedig Weiner Sennyey Tibort javaslom. Ő Szegeden a tanítványom is volt, és rettentően szeretem a tanulmányait, a verseit és a regényeit is.
– A Mészöly 100 programsorozaton találkoztunk, amikor egy az íróról szóló kerítéskiállítást nyitott meg az MMA Andrássy úti székházánál. Mészöly mellett mi és ki tölti még ki a napjait? Mik a közeljövő tervei?
– Lassan rutinos kerítésátadó leszek, hiszen ez már a második ilyen esemény volt a praxisomban. Az első kerítést még 2017-ben, Arany János születésének 200. évfordulóján nyitottam meg az írószövetség épületénél. Szeptemberben lesz egy Mészöly-konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a Fekete gólya című ifjúsági regényéről fogok beszélni. Idén Dante-év is van, két róla szóló tanulmányon is dolgozom. Az egyik egy november végi, félig Budapesten, félig Szegeden tartott konferenciára készül. A Zrínyi és Dante kapcsolatáról szóló tanulmányomról pedig Rómában fogok beszélni. Részt veszek egy magyarországi latin írókról szóló kötet összeállításában is, amelybe jó néhány fejezetet én írok. Távlati terveim között szerepel a Toldi szerelmének kritikai kiadása is. Szépirodalmi elképzeléseim is vannak, egyelőre cetlikre írogatok ötleteket, már több száz van belőlük. Ezekre még vár egy alapos selejtezés, összerendezés, szerkesztés, és remélem, hogy a végén összeállnak egy egységes egésszé. A Magyar Szemlébe is írok tárcákat, azokat is szeretném egybedolgozni. De nem ígérek semmi konkrétat ezekkel kapcsolatban, mert a Dante-tanulmányok nagyon munkásak. A tanítást is folytatom Szegeden, úgy néz ki, hogy ősztől ismét élőben. Doktoranduszokat oktatok, valamint az antik műveltséget és a latint népszerűsítő órákat tartok, amelyekre bárki jöhet, bármelyik szakról. Nagyon várom már, hogy újra személyesen találkozhassak a tanítványokkal.