Jancsó Péter: A vers muzsikál, amikor olvasom – Interjú Zsapka Attila zenésszel

– Az ön neve Szlovákiaszerte számos rendezvény plakátján feltűnt már, rengeteg koncert és fellépés, szinte megszámlálhatatlan zenei formáció kötődik a nevéhez. Mennyire viseli meg az élő közönség hiánya? Mivel tölti ki a koncertek elmaradása okozta űrt?
– A közönség – gondolom – minden pályatársamnak nagyon hiányzik. Az összes kollégám, barátom, akikkel csak beszéltem, mind azt mondja, hogy az online térben nem lehet helyettesíteni a közönséget. Az emberek is arra várnak, hogy élőben találkozzunk, mert az teljesen más, és nekem is nagyon hiányzik a koncertezés. Azt mondják, minden jóban van valami rossz. Korábban rengeteg helyen felléphettem, ezért hálás is vagyok a sorsnak, azoknak, akik meghívtak és azoknak is, akik meghallgattak. De néha már úgy éreztem, egy kicsit pihennem is kellene, így az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett, amikor a járvány felbukkant. Azt nem hittem, hogy ilyen sokáig fog tartani ez az időszak, úgy gondoltam, végre lesz időm olyan dolgokra, amikre korábban nem. A zenélés most abból áll, hogy dalokat írok és demókat készítek. Emellett online tanítom a diákjaimat gitározni.
– Tehát készül valami a boszorkánykonyhában?
– Igazából csak írom a dalokat. Nem albumot vagy konkrét új műsort, csak remélem, hogy valamikor lesz alkalmam ezeket előszedni és eljátszani közönség előtt.
– Kinek a versén dolgozik most?
– Legutóbb egy Ján Smrek költeményen dolgoztam, amit Székely Magda fordított le Deuleur címmel. Magyarul és szlovákul is szeretném elénekelni, de még csak a magyar verzió van készen. Tervben van egy kétnyelvű műsor összeállítása. Úgy érzem, nem árt, ha egy kicsit többet tudunk egymásról, egymás kultúrájáról, ha már egy országban élünk. Elég sok verset találtam szlovákul Ján Smrek fordításában József Attilától, Ady Endrétől és Petőfi Sándortól. Úgy gondoltam, ezeket a verseket is el lehetne énekelni két nyelven egy kétnyelvű közönség számára, ahogy Ján Smrek verseit is, hiszen azokat is többen lefordították már magyarra.
– Önt leginkább verséneklő, verseket megzenésítő zenészként ismeri a közönség. Honnan jött a költészet szeretete?
– Főiskolások voltunk az unokatestvéremmel, Zsapka Zsolttal, és mi zenélni szerettünk volna. Írtunk is dalokat saját dalszövegekkel, bár én ebben sosem éreztem magam igazán tehetségesnek, de Zsolt egészen ügyes szövegeket írt. Aztán egyszer elvetődtünk a Kaláka folkfesztiválra, ahol egy amatőr versenyen szép sikerrel mutatkoztunk be, még trióként. Nekünk is volt egy megzenésített versünk, A gólyához Tompa Mihálytól, amit azóta is állandóan játszunk a Kor-Zárral. Akkor hallottuk először élőben muzsikálni a Kalákát, és teljesen lenyűgözött, hogy akusztikus hangszerekkel milyen fantasztikus hangulatot és zenét lehet produkálni. Úgy éreztük, ez a mi utunk is. Ez hozta magával a versek szeretetét, hiszen a zene által elkezdtünk több verset olvasni.
– Kik a kedvenc szerzői?
– Kamaszkorom óta nem nagyon foglalkozom kedvencek felsorolásával. A legutóbb zenei téren a kedvencem a Dire Straits és Mark Knopfler volt, de igazából sok mindent szeretek. A költészet terén a személyes jó barátom, Böröcki Mihály verseit szeretem, amelyek közül többet éneklek is. Az aktuális kedvenc mindig az, amin épp dolgozik az ember, és forgatja a fejében napokon, heteken keresztül ugyanazokat a sorokat. Így tulajdonképpen mindenki, akinek a versével találkoztam, a kedvencem volt legalább egy ideig.
– Mi alapján dönt egy-egy vers megzenésítése mellett?
– Lapozom a versesköteteket, olvasom a verseket, vagy épp kapok egy költőtől verset, hátha sikerül vele valamit kezdeni. Amikor olvasom és meghallom benne a zenét, elkezdek vele foglalkozni, érzem, hogy visz a ritmusa. Első olvasatra nem is azt figyelem, miről szól a vers, hanem, hogy milyen a szerkezete, milyen a ritmusa, meg tud-e szólaltatni bennem valamilyen dallamot. Tehát egy kritériumom van, hogy a vers muzsikáljon már akkor, amikor olvasom.
– József Attilát vagy Weöres Sándort viszonylag könnyű megzenésíteni, mert nagyon dallamosak a költeményeik. Volt olyan feldolgozás-kísérlete, amibe beletört a bicskája?
– Olyan nem volt, hogy nem sikerült valamit megzenésíteni. Úgy vagyok ezzel, hogy érlelem magamban a dalokat. Az első ötleteket a telefonomra rögzítem, aztán hagyom pihenni egy kicsit, és amikor már elfelejtettem, a kívülálló fülével tudom meghallgatni. Olyankor sokszor szembesülök azzal, hogy nem jó az elképzelés, és inkább más nyomon indulok el. Kátai Zoltán barátom mondta egy interjúban, ha a versnek dallamot, zenét adunk, akkor az a vers ünneplőruhája legyen.
– Nagy László versciklusának feldolgozása (Rege a tűzről és jácintról) Gál Tamással és Kiss Szilviával a mikrofonok mögött kimondottan ambiciózus vállalkozás, melyet tavaly előadtak Komáromban a Színházak Éjszakáján is. Meséljen erről az együttműködésről!
– Ez közel egyórás műsor, és Gál Tamás barátom ötlete volt, aki gyerekkorában ismerkedett meg ezzel a fantasztikus versciklussal, és mindenképp szerette volna színpadra vinni. Jó tíz évvel ezelőtt keresett meg az ötlettel, hogy próbáljuk meg megzenésíteni. A versciklus egy az egyben nem adható elő, de néhány részletét megzenésítettük és megtűzdeltük Nagy László további költeményeivel. Részben Tamás zenésítette meg a verseket, részben én.
– Egy művésztől gonosz dolog megkérdezni, hogy melyik formációját, zenekarát szereti leginkább, így inkább azt kérdezem, milyen tervet, ötletet dédelget, amibe eddig még nem fogott bele?
– Az utóbbi időben elkezdett vonzani a modern hangzásvilág, az analóg szintetizátorok. Ehhez igazából társak sem kellenek, csak a stúdióban kell a hangzásokat kispekulálni. Ehhez gyűjtök most eszközöket és technikai tudást. Nem tudom, ez mennyire lesz működőképes, de mindenképp szeretném megpróbálni a verseket modern köntösben megszólaltatni. Ami pedig az eddigi formációkat illeti, igazából mindet tovább vinném, ha lesz rá igény. A szívem csücske ugyanakkor a Kor-Zár, ami talán még mindig a legközelebb áll hozzám, mert elsősorban verséneklőnek tartom magam.
– Mikor és hol találkozhat önnel legközelebb a közönség?
– Az online térben, de nem koncertekre gondoltam, hanem arra, hogy heti-kétheti rendszerességgel jelentkeznék egy dallal, amit körbejárnék. Előbb felolvasnám, aztán elénekelném és akár meg is mutatnám, megtanítanám az akkordokat annak, aki meg szeretné tanulni gitáron. Kicsit személyesebb, műhelymunkát bemutató videókat szeretnék készíteni. Remélem, hamarosan elmúlik ez az őrület, és újra személyesen találkozhatunk majd a közönséggel.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)