Zs. Nagy Lajos (Szklabonya, 1935. szeptember 28. – Zsély, 2005. április 11.) különös alakja a (cseh)szlovákiai magyar irodalomnak. Születésének 85., halálának pedig 15. évfordulója alkalmából érdemes leporolnunk a bohém életű költő és író köteteit, hogy azokat (újra)olvasva képet kaphassunk a pályatársai által is kedvelt szerző mély gondolatiságáról.
A költő Zsélyben nevelkedett, majd Komáromban érettségizett, innen szippantotta el Pozsony, ahol az egyetemi tanulmányait már nem fejezte be, helyette a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője (1958–1960), majd az Új Szó riportere (1960–1963) lett. 1963-tól egészen 1995-ig a Hét riportere volt. 1998-ban költözött vissza Zsélybe, ahol betegsége ellenére tanítói állást vállalt.
Irodalmi pályáját a Fiatal szlovákiai magyar költők, ismertebb nevén „a nyolcak” antológiájában kezdte 1958-ban. Első önálló kötetére sokat kellett várni, azonban az 1964-ben megjelent Ének a tisztaságról nem vert komolyabb hullámokat. Az 1968-ban megjelent Tériszony már felvillantotta Zs. Nagy lírájának változását, azonban az 1971-ben megjelent Üzenet a barlangból hozta el a kritikai sikert. Ekkora szakított végleg a romantikus-népies hangvételű verseléssel, és az ezentúl rá oly jellemző groteszk és ironikus szemléletvilággal újította meg költészetét.
Zs. Nagy verseinek különleges képzettársításai, látszólag ellentmondó, egymás mellé nem illő szavai elsőre megdöbbentik, illetve megmosolyogtatják az embert, de ez csak álca, hiszen a költő sokkal mélyebben tudja érzékeltetni az emberi sors – a kisebbségi lét – abszurditását. „Egyszerre hirdeti a világmegváltás lehetetlenségét, de a világmegváltó szándék megőrzésének szükségszerűségét is” – írja költészetéről Görömbei András. A következő évtizedekben olyan verseskötetekkel gazdagította irodalmunkat, mint az Isapur dalai (1977), a Cudar elégia (1981) vagy a Nagyképűtlenségek (1992).
Ha csak költőként alkotott volna Zs. Nagy Lajos, már kiemelkedő alakja lenne hazai irodalmunknak, szerencsére azonban kipróbálta magát a próza talaján is, és milyen jól tette! Az 1975-ben megjelent Emberke, küzdj! című humoreszkgyűjtemény – Duba Gyula hasonszőrű írásaival egyetemben – megteremtette az addig jobbára komor szlovákiai magyar próza szatirikus-ironikus oldalát. A siker nem is maradt el, amin felbuzdulva később megírta a Rendetlen naplót (1985), a Szárnyas történeteket (1993), illetve gyermekversekkel is jelentkezett Hamu Laci és az Eretnek című kötetében (1995).
Prózai írásai a hétköznapi élethelyzeteket szemlélik groteszk szemszögből. Sokszor a nyelv válik a humor legfőbb forrásává – nemcsak fokozásra használja ugyanis nyelvünket, hanem a szavak többértelműségét kihasználva sokszor szó szerint értve azokat képes hosszasan értekezni például arról, hogy Milyen nagy egy kiskert?
Utolsó írásai a kétezres évek közepén jelentek meg És majd eltűnök (2006) és Mellékhatás (2006) címmel. Bár díjakkal nem halmozták el életében (Madách-díj 1969, Posonium Irodalmi Életműdíj 2005), alakja és munkássága élénken él pályatársai emlékezetében. Eljött az idő, hogy az olvasók, a fiatalabb generációk is felfedezzék maguknak Zs. Nagy Lajost, a költőt és a prózaírót.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)
"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."
"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."
Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.
H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.
Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.
L. Takács Bálint nem sokat teketóriázik. Megfogja a valóság keserű, íztelen termékét, belevágja egy befőttesüvegbe, hozzáad egy kis fekete humort, cukrozott álmot, velős társadalomkritikát végül ezt az egészet egy kis titkos létesszenciával megbolondítva olyan elképesztő agymenés-koktélt kever, hogy az olvasó csak pislog bambán.
Kozma Attiláról sokaknak a székely humor jut eszébe. Akár a színházban, akár az önálló produkcióiban, akár a reklámokban látom, akár a különböző lapokban közölt írásait olvasom, sziporkázóan szellemes. Ez az ő világa, ezt szeretjük benne.
Gyermekkoromban kissé megdöbbenve figyeltem a mohácsi busójárást, amint ijesztő maszkokat viselő emberek vonulnak fel a tavaszváró és téltemető ünnepen. A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, köszönhetően a hagyományokat megőrző maszkfaragóknak és jelmezkészítőknek. Baráth Gábor az egyik legismertebb maszkfaragó, aki munkásságával méltán érdemelte ki, hogy 2011-ben a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmén az általa készített maszk, valamint ő maga szerepel busójelmezben. Értékrendje középpontjában a környezettudatosság áll.
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.
Írónk tehát világéletében magányosan járta útját – a Fekete szél nemzedékéhez még nem, az iródiások Próbaútjához pedig már nem tudott csatlakozni, s magányosan az irodalomban nagyon nehéz. Volt idő, amikor úgy látszott: Nagy Miklósnak – mert ez volt a családneve – van, sőt nagy ereje van. De mint ahogy minden ember és minden érték törékeny és sérülékeny, az volt ő is, s mi talán nem figyeltünk erre (rá) eléggé. Neki pedig tizenhat éve már, hogy eddigi utolsó könyve megjelent (addig, huszonkét év alatt tizenkettő).