Két évvel ezelőtt, születésének 190. és halálának 150. évfordulójára jelent meg a jegyzetekkel és életrajzzal is ellátott, Szendrey Júlia összes verse című kötet, tavaly ősszel pedig a Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című könyv is napvilágot látott. Mindkét kiadvány szerzője Gyimesi Emese irodalom- és kultúrtörténész, aki több mint tíz éve kutatja Szendrey Júlia életét és irodalmi munkásságát.
Az irodalomtörténészt Szendrey Júlia költészetéről, az akkori irodalmi közegbe való illeszkedéséről és Petőfivel közös imázsépítésükről kérdeztük.
– Szendrey Júliát elsősorban úgy ismerjük, mint Petőfi Sándor feleségét. Mi mindennel foglalkozott, mi teszi őt önmagában is figyelemreméltóvá?
– Nagyon sokrétű irodalmi tevékenységet folytatott, és a műveiből kiderül az is, hogy rendkívül egyéni gondolkodásmód jellemezte. Az 1840-es években, még mielőtt megismerte volna Petőfit, elkezdett naplót írni, amit szakaszosan ugyan, de egész életében folytatott. A naplóírás fontos része volt az életének és az irodalmi munkásságának is. Az írónőimázs kialakulásában azonban még fontosabb volt az, hogy az 1850-es évek közepétől már önállóan is jelen volt mint alkotó. Ekkor kezdett el verseket és elbeszéléseket írni és publikálni. A kéziratai alapján az első verse 1854-ben született, innentől kezdve pedig rendszeresen, haláláig írt. Ezenkívül ő volt Andersen első magyar fordítója, és 1858-ban egy kötetben publikálta a fordításait. Erre felfigyeltek a kortársai is, és elismerték ezt a munkáját.
– Miben tudott kiemelkedőt nyújtani?
– A gondolkodásmódja az, ami a leginkább megkülönbözteti őt a többi korabeli női szerzőtől. Sokkal mélyebben foglalkozott a saját belső vívódásaival, mint mások, annak ellenére, hogy természetesen ennél jóval hagyományosabb szerepek is megjelennek a verseiben. Van egy sajátos világképe, amely végigkíséri az irodalmi munkásságát, és műfajtól függetlenül megjelenik a szövegeiben. A naplóiból is, a verseiből is látszik, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy az ember a belső világára figyeljen, és ne arra, hogy a külvilág mit gondol róla. Tehát egyrészt ez az alapgondolat az, ami miatt Szendrey Júlia kiemelkedő. Másrészt pedig Andersen mellett más külföldi szerzőket is fordított, csak ezeket nem publikálta. Bár a kortársai ismerték őt mint költőt és írót, ennek ellenére munkásságának csak egy töredékéről lehetett tudomásuk, hiszen nagyon sok minden kéziratban maradt.
– Akkoriban milyen volt a nők fogadtatása az irodalomban?
– Eltérő vélemények voltak erről a témáról. Nagyon heves viták zajlottak a női szerepekről általában a társadalomban, azon belül az irodalomban is. Felvetődött, hogy szabad-e egy nőnek publikálni, nyilvánosság elé állni, vagy ezzel megsérti a hagyományos női szerepeit, és nem tud már olyan anya és feleség lenni, mint amilyen elvárható volna – hiszen ez volt a legfontosabb női szerepkör a 19. században. Az 1840-es évek végén, amikor Petőfi meg Jókai publikálták Szendrey Júlia egyes naplórészleteit, ez még nagyon extrémnek számított. Akkoriban is voltak női szerzők, akik megjelentek a sajtóban, de még nagyon kevesen. Viszont egy évtizeddel később, amikorra az önálló karrierjének az indulása tehető, már jóval több nő publikált. Leendő sógora, az irodalomtörténész Gyulai Pál haragudott is nagyon a korabeli sajtóra, amiért túl nagy teret engedett a nőknek. Úgy értékelte, hogy nagyon sokan, túl sokan próbálnak meg publikálni. Nagyon szépen érzékelhető, hogy a negyvenes évek végétől az ötvenes évek végéig jelentősen megváltozott az a közeg, amelyben Szendrey Júlia alkotott, legalábbis a női szerzők számát tekintve. Viszont a kortársak számára egyáltalán nem volt evidens az, hogy egy nő ír, főleg hogy ezt meg is jelenteti, az ebből fakadó problémák pedig élete végéig megmaradtak.
– Mennyire ment szembe a költészetére irányuló társadalmi elvárásokkal?
– Ez egy nagyon érdekes és összetett része az ő életművének. Az irodalmi tevékenységét tekintve azt mondhatjuk, hogy részben megfelelt a korabeli elvárásoknak. Például az első vers, amelyet publikált, az anyaságáról szól, és az anyaszerep az egész költészetében nagyon hangsúlyos. Sok más verse viszont megkérdőjelezi az akkoriban általános nőképet, szembemegy azzal az elvárással, hogy ő egy szerény virág legyen. Egészen különféle és nagyon nehéz női sorsokról ír, amelyek kimozdíthatják a nőket abból a hagyományos szerepkörből, amelybe a társadalom belehelyezi őket. Éppen az az érdekes az irodalmi munkásságában és az életében is, hogy nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy szembement az elvárásokkal, hanem ötvöződik nála a normaszegés és a normakövetés.
– Az anyaságon kívül milyen témákról írt még?
– Nagyon fontos volt számára a hazaszeretet és a magyar identitás, de az erről szóló verseit nem publikálta. Nem véletlenül, hiszen a korabeli kritikusok, például Arany János, nem igazán értékelték, ha egy nő harciasan állt ki a hazáért a verseiben. Ezt inkább férfiasnak tartották. Viszont Szendrey Júlia kézirataiban nagyon hangsúlyosan megjelentek ezek a költemények is. Fontosak még azok a versei, amelyek a gondolatvilágát fejezik ki. Ilyen gondolati költemény az Élni vagy meghalni című verse, amelyben teljesen újraértelmezi az élet és a halál fogalmát. Igazi életnek azt nevezi, amikor az ember mélyen megéli az érzéseit, és ezzel állítja szembe a saját életét, lényegében még életében halottá nyilvánítva magát. Az emlékezet témája is erőteljesen jelen van a verseiben, annak ellenére is, hogy Petőfi nevét soha nem írja le. Mégis érzékelhető, hogy a saját, jelenlegi életét inkább egy emlékező életnek tekinti, nem valódinak. Ezenkívül fontosak még azok a versei is, amelyeket akkoriban divatos dallamok ritmusára írt.
– Mai szemmel nézve nevezhető feministának?
– Abból a szempontból igen, hogy a nőket biztosan egyenrangúnak tekintette a férfiakkal, és nagyon fontosnak tartotta a szellemi teljesítményüket. Fontos volt számára, hogy a nőkre ne csak asszonyként gondoljanak, akinek teljesítenie kell a házastársi kötelességeit, hanem egy önállóan gondolkodó, szellemi teljesítményre is képes embert lássanak benne. Viszont a klasszikus feminizmus a századfordulón jelent meg, amikor már politikai jogokat követeltek a nők. Az ő életében, a 19. század közepén Magyarországon erről még nem volt szó. Ilyen szempontból tehát anakronisztikus lenne ezt a jelzőt használni, és inkább arra utalna, hogy a mi korunk szereti őt így látni, mert szükségünk van erre az előképre.
– Az irodalmi munkássága hozzájárult ahhoz, hogy az irodalom egyre inkább befogadjon női szerzőket is?
– Igen, annál is inkább, mert éppen az ő korában jelentek meg az első olyan a ntológiák, amelyek már számba vették a női alkotókat is. Az egyik ilyen antológia a régmúltat is figyelembe vette, így például Petrőczy Kata Szidóniáról is megemlékezett, a másik meg kifejezetten a kortárs női szerzőkre figyelt. Szendrey Júlia nagyon hangsúlyosan benne van mindkettőben, és mindkét – természetesen férfi – antológiaszerkesztő elismeri a munkásságát. Emellett egy fontos előképet jelenthetett a későbbi női szerzők számára. Csinszkának van is egy hozzá írott verse, az Üzenet Júliának, amelyből kiderül, mennyire fontos számára Szendrey Júlia.
– Milyenek a versei? Megállják a helyüket önmagukban?
– Szerintem igen, főleg akkor, ha korabeli kontextusban nézzük őket, hiszen azóta nagyon sokat változott az ízlésünk. A legjobb 19. századi költők munkái sem mindig állnak hozzánk olyan közel, mint a korábbi nemzedékekhez. A korabeli közeget tekintve azonban elég sok kiemelkedő, önmagában is figyelemre érdemes verse van. Esztétikailag is, de abból a szempontból is, hogy a költészetében különböző irodalmi hagyományok összegződnek.
– A Petőfiről kialakult korabeli képhez hozzátartozott, hogy ki a felesége?
– Hozzátartozott, bár Szendrey Júlia karrierje később kezdődött. Petőfi, aki nagyon tudatos imázsépítő volt, először tiltakozott, amikor Jókai felvetette, hogy publikáljanak naplórészleteket Szendrey Júliától, később mégis nagyon jól együttműködtek ebben. Párhuzamosan jelentek meg a naplórészletek azzal a sorozattal, amelyet Petőfi publikált az útirajzaiból. Ez a kettő lényegében az ő szerelmi szabadságharcukat mondta el, vagyis azt volt hivatott közölni az olvasókkal, hogy milyen nehéz úton érték el a boldogságot és a szerelmet. Hatalmas érdeklődés övezte Petőfit, az emberek már akkor is kíváncsiak voltak az ilyen részletekre. Petőfi az útirajzokban is büszkén hirdette, hogy ő nem viszi piacra a boldogságot, részben mégis ezt tette. Ahogy ő is beleírta a verseibe a saját szerelmi boldogságát, úgy Szendrey Júlia naplórészleteiből is épp azokat a bejegyzéseket válogatták ki Jókaival, amelyek kifejezetten Petőfiről és az iránta érzett szerelemről szóltak, nem pedig azokat, amelyek Szendrey Júlia saját önelemzését vagy éppen egy természetleírást tartalmaztak. Tehát Petőfi nagyon ügyesen erősítette a saját imázsát azzal, hogy az ő ifjú felesége milyen jól ír.
– Petőfihez hasonlóan Szendrey Júlia is tudatosan építette az imázsát?
– Neki a nyilvánosság sokkal kevésbé volt fontos. Nagyon sok írását nem publikálta, és nem is az írásból élt meg. Van olyan feljegyzése, amelyből kiderül, hogy kifejezetten rossznak tartotta, ha az irodalom pénzkereseti formát ölt, mert szerinte az irodalom célja olyan eszmék terjesztése, amelyek jó útra terelik az embereket. Az érdekelte, hogy hogyan hat az emberek életére, ha olvasnak. Éppen ezért sokkal inkább azt tartotta fontosnak, hogy belül mi zajlik, és nem annyira a saját imázsát építgette. Ennek ellenére nagyon jó érzékkel válogatta ki a publikálásra szánt verseit a többi közül. Az anyaszerep nagyon hangsúlyos volt nála, és nem lehet véletlen, hogy épp azokat a verseit válogatta ki, amelyek jobban megfelelnek a korabeli elvárásoknak. Róla is elmondható a tudatosság, csak ez egészen máshogy jelenik meg, mint Petőfi esetében. Míg Petőfi a marketingre is nagyon figyelt, addig Szendrey Júliánál a tudatosság inkább abban nyilvánult meg, hogyan válogatott a versei közül a publikálás során.
– Milyen ember volt Szendrey Júlia?
– Sokat vívódó, önelemzésre hajlamos, nagyon mélyen gondolkodó, érzékeny ember. Ezt a képet főleg a naplórészletei alapozzák meg, de a későbbi versei is megerősítik. Nagyon alaposan végiggondolta azt is, hogy mi lesz, ha ő egy költővel köti össze az életét, hogyan hat az majd a másik ember szabadságára. Annak ellenére, hogy az övék egy hatalmas szerelem volt, azért kiderül a naplóiból, hogy mennyit vívódott azon, hogy szabad-e egyáltalán egy költőt lekötni a házassággal. Lánykorában az írásai egyik legfontosabb eleme szenvedélyes alaptermészete volt, amelyet fölismert önmagában. Részben félelmetesnek tartotta, és azon gondolkozott, hogyan tudná legyőzni ezt a tulajdonságát. Figyelemreméltó az írásaiban, hogy már nagyon fiatalon mélyen tudta elemezni önmagát.
– Az irodalom milyen szerepet játszott az életében?
– Az irodalom mindig nagyon szerves része volt az életének. Sokat olvasott, aminek nagyon szerteágazó szerepe volt, egyrészt nyilván a szórakozást szolgálta. Hogy milyen műveket olvasott, az befolyásolta a világképét is. A korabeli szentimentális irodalom valószínűleg nagy hatással volt a világképére, amelyben a belső és a külső világ élesen szét van választva, és azt hangsúlyozza, hogy kívülről nem lehet megítélni az egészet. Később, amikor már nemcsak olvasóként, hanem íróként is jelen volt, akkor az érdekelte a legjobban, hogyan képes ő hatni az emberekre. Negatívan semmiképpen nem akart, és a legfőbb írói dilemmáit éppen az okozta, hogy kellően pozitívan tud-e hatni az emberek gondolatvilágára. Mert szerinte csak akkor szabad írni, ha megvan ez a pozitív hatás. Ez a gondolatmenet főleg az 50-es évek közepén jelent meg az írásaiban. Ekkor még elég bizonytalan volt az írói identitása, de ez később megerősödhetett, legalábbis erre utal, hogy a következő másfél évtizedben folyamatosan írt és publikált.
– Nehéz sors jutott neki: Petőfi halálakor féléves kisbabával maradt egyedül, később rossz házasságban élt. Ezek a nehézségek megjelennek a verseiben?
– A verseit mintegy öt évvel azután kezdte írni, hogy ezt a nagyon nehéz időszakot átvészelte. Konkrétumok formájában ezek a nehézségek nem jelennek meg, inkább elvontan kapnak helyet a verseiben. Metaforikusan ír róluk, például egy hajóhoz hasonlítja az életét, amely hánykolódik a vízen, vagy arról ír, hogy az emlékezet mennyire meghatározza a sorsát. A konkrétumok még azokban a prózai írásaiban sem jelentek meg, amelyek a nehézségekkel egy időben születtek. Amikor például Arany János írt hozzá egy verset, és ő erre magánlevélben válaszolt, akkor sem részletezte, hogy milyen nehézségekkel küzd, hanem irodalmian, kissé elvontan írta meg, hogy milyen nehéz élethelyzetben van. Éppen ezért azon kortársak számára sem volt könnyen érthető Szendrey Júlia, akik nem ismerték közelről a mindennapjait.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. március 14-i számában.)
