Szeder H. Réka/Fotó: Ilyés Krisztinka
– 2018-ban ismerhetett meg téged az olvasóközönség, amikor Puncsapuk címmel megjelent az első köteted, amelyben 22 sugar daddy véleményéről, élményeiről, illetve indíttatásairól érdeklődtél. Mikor és miért kezdett el téged foglalkoztatni ez a téma, és mikor döntötted el, hogy neked ezt könyvbe kell foglalnod?
– Sokat viccelődtünk a barátnőimmel az ilyen jellegű kapcsolatokon, nem sokkal utána pedig észrevettem a plakátkampányt is, amit ennek az oldalnak (puncs.hu) készítettek. Egy ideje szerettem volna már valami komolyabbat is “lerakni az asztalra”, ezért úgy döntöttem, nézzük, ebből mi lesz.
– Hogyan zajlott a munkafolyamat, kik segítettek a kötet létrehozásában és mit üzennél azoknak, akik hozzád hasonlóan, szeretnének egy ilyen jellegű projektet önerőből megvalósítani?
– Én írtam meg a teljes szöveget, majd az Ad Librum kiadó fogadta el a kéziratot, ahol Soós Gábor segített pár ötlettel, illetve Ács Eleonóra volt a szerkesztőm, aki nagyon sokat dolgozott a könyvön, hogy minél jobb formába kerülhessen. Persze, Horváth Viktortól is kértem tanácsokat, aki szintén rengeteget bíztatott, hogy valósítsam meg az elképzeléseimet.
Amikor a feladatra – az első könyvem megalkotására – koncentráltam, akkor minden más kiesett az érdeklődési körömből, szóval a fókusz egyértelműen fontos. Mindazoknak pedig, akik majd egyszer a saját könyvüket szeretnék feltenni a könyvespolcukra, azt üzenném, hogy olvassanak tízszer annyit, mint amennyit írnak, publikáljanak lapokban, hogy átmenjenek egy bizonyos szűrőn, ami elengedhetetlen a tanuláshoz, a fejlődéshez, a visszaigazoláshoz, és persze azt, hogy merjenek belevágni, ne hátráljanak meg.
– Az írás mellett a sport is közel áll hozzád, kézilabdázóként is tevékenykedtél. A sport vagy az irodalom volt előbb? Mikor kezdett el téged érdekelni az írás, a próza, illetve a költészet?
– A sport volt előbb, közben pedig úgy nyolcadik osztály környékén elkezdtem írni amolyan „vers-féléket”.
– Nagyon széles az érdeklődési köröd, a sport és az irodalom mellett ott van a biológia is, amit a Szegedi Tudományegyetemen tanultál. Hogyan tudod összeegyeztetni ezeket az eltérő kategóriákat és hogyan kapcsolódik össze mindez a te életedben?
– Én valahogy nem érzem azt, hogy ez olyan sokféle dolog lenne. Mindegyik örömet okoz, és mindegyikkel szeretek foglalkozni. Teljesen természetesen jön mindez. Főként az irodalom világában érzem otthonosan magam, viszont most kaptam lehetőséget újra csapatban játszani, aminek különösen örülök. Számomra ezek – a minden szinten eltérőnek tűnő kategóriák – igazából valamilyen módon összefüggenek, kiegészítik egymást. Mindegyikben kulcsfontosságú az alázat, a munka, és a szeretet afelé, amit csinálsz, különben lehetetlen igazán jót alkotni.
– Mi tölti ki manapság a mindennapjaidat, illetve mivel szeretnél foglalkozni a jövőben?
– Jelenleg leginkább a munka tölti ki a mindennapjaimat. A versihletek most sajnos nem igazán jönnek, de remélhetőleg ez is csak egy periódus. Közben a második verseskötetemen dolgozok, a regényemmel is foglalkoznom kéne, illetve rengeteg elkezdett novellám van, vagy olyan szöveg, amihez érdemes lenne végre kicsit leülni. Ezekkel mindenképp szeretnék minőségi időt tölteni, de a megvalósítás még úgy tűnik, időbe fog telni. S persze az említettek mellett a Rilke-fordítások sem maradhatnak ki, mint kulcsfontosságú jövőbeni foglalkozás.
– Több műfajban is alkotsz, ami azt is jelenti, hogy vélhetően más-más módon kell felépítened, elrendezned a gondolataidat egy-egy különböző szöveg megírásakor. Hogyan zajlik mindez a te esetedben?
– Az én esetemben talán annyira nem is különbözik a két műfajban való alkotásmód, valamint a gondolatok elrendezése. Igazából mindkettőnél ugyanúgy elragad a folyamat, a teremtett világ. Amikor leülök írni, akkor minden esetben a fókusz, a beleélés az, ami viszi tovább a munkafolyamatot, illetve az aktuális tudásháló – az éppen elsajátított tanulmányok, olvasási élmények, különféle reflexiók – melyeknek a birtokában tovább tudom csiszolni, alakítani, tökéletesíteni az írásaimat.
– Milyen írói terveid vannak a láthatáron?
– A fordítással mindenképp szeretnék komolyabban foglalkozni, illetve a verses-novellás kötet megvalósítása is prioritást élvez. Emellett a dalszövegírás, drámaírás is érdekel, de szerintem még érnem, nyugodnom kell hozzájuk. Addig is inkább olvasok.
– Milyen a kapcsolódásod a zenével? Te magad is zenélsz, énekelsz vagy csupán mások számára szeretnél dalszövegeket írni?
– Mint még sokan, én is megtalálom a dalszövegírásban az örömöt. Sajnos nincs jó hangom, a ritmusérzékem – a zenére vetítve – körülbelül a nullával egyenértékű, szóval marad a dalszövegírás. Látva a körülöttünk egyre inkább elterjedő „trash-t”, mindezt nem nevezhetnénk egy nehéz feladatnak, viszont a nagyok – akik tényleg tudtak/tudnak dalszöveget írni – szintjén alkotni már valóban kihívás. Ez egy teljesen más műfaj, így számomra még igencsak nehéz egy elfogadható szöveget alkotni kész hangszerelésre.
– A különlegesen színes egyéniséged azonban még mindig nem merül ki csupán az eddig említettekben, ugyanis francia verseket is fordítasz magyar nyelvre. Miért épp a francia?
– Azért a francia nyelv, mert angolul a mai világban már rengetegen tudnak. Persze kicsit azért is, mert a francia versfordításért potyaötöst kaphattunk gimnáziumban, utólag pedig nekem tényleg meg is tetszett.
A francia kultúrát pedig azóta is nagyon szeretem, pláne, hogy minden fordításnál egyre többet tudok meg róla. Rendszeresen olvasok francia műveket és egyre jobban tájékozódok is ebben a nyelvben. Mindemellett egy új világot, látásmódot kínál számomra, ami rendkívül különlegessé és fontossá teszi magát a fordítási folyamatot is.
– Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia diákja vagy, és 2021-ben megjelent az első versesköteted Sziszüphé címmel. A verseskötet „a vitriolos epigrammától a filozofikus elégiáig mindennel eljátszadozik” – olvashatjuk a köteted fülszövegében. Miért éppen ezt a költői hangot, pozíciót választottad?
– Nem választottam, jött magától. Sok esetben más került a közölhető állapotba, mint amit szerettem volna. Ami igazán érdekes, hogy valahogy magukat írják a versek. Gyakran azt sem tudom, mi miért jött elő belőlem, de az alaphangot és a formát is megadja ez az érzés. Aztán persze jön a szakmai munka, ahol még sokat csiszolgatom őket.
– Az akadémia hogyan és mennyiben járult hozzá a fejlődésedhez?
– A mentorom, az oktatók illetve az évfolyamtársaim is rengeteget segítettek a szövegeim megformálásában. Úgy gondolom, hogy egy pályakezdőnek esszenciális a konstruktív kritika, hogy minél gyorsabban fejlődjön, hamarabb levetkőzze a “gyerekes” – értsd. elavult, ciki, gáz, komikus – mintákat. Minden visszajelzéssel képesek vagyunk valamilyen módon csiszolni az alkotásunkon, hogy úgy adhassuk át azt az embereknek, ahogyan mi igazán szeretnénk. Erre pedig az akadémia tökéletes. Mind a mentorok, mind az évfolyamtársak – kisebbek és nagyobbak is egyaránt– segítőkészek ebben. Egy ilyen közegben, ha valamire azt mondják, hogy valami jó vagy esetleg azt, hogy nem, és még meg is indokolják, hogy miért, akkor azt valóban komolyan vehetjük és legjobb belátásunk szerint tudjuk mérlegelni.
– Milyen volt az első találkozásod a költészettel?
– Nyolcadik osztályban kezdtem el versírással foglalkozni, előtte egyszerűen csak nagyon sokat olvastam, illetve papa mindig fejből mondta nekünk a verseket, szóval lehetséges, hogy ez is befolyásolta ilyen szempontból a jövőmet. De igazából egyszerűen csak írni szerettem volna, a többi pedig a “véletlen” műve.
– A Sziszüphé megjelenése után hogyan tekintesz vissza a Puncsapu című interjúkötetedre? Szeretnéd a puncsmamik történetét is írott formába hozni?
– Talán leginkább úgy, hogy hogyan lehet ilyen hibásan egy könyvet megírni? Ez a legelső, ami eszembe jut, ha erre a kötetre gondolok. De nem baj, akkor élveztem, jó volt. Gondolkodtam puncsmamikon, de nem írtak vissza a felkeresett emberek, és jelenleg vannak érdekesebb témák is, amik foglalkoztatnak, de azért nem engedtem el még teljesen a dolgot. Újabban főként a szociális interakciók, az abúzusokból származó traumák, azok kivetülései, a bipolaritás, bpd állomásai, tünetei, okai, a depresszió és egyéb mentális betegségek velejárói, illetve a neuronális hátterek érdekelnek.
– Érdekelne, hogy egy olyan embernek, aki ennyi mindennel foglalkozik, mennyi ideje marad a kikapcsolódásra? Mit szoktál csinálni szabadidődben, milyen hobbijaid vannak?
– Bőven marad azért szerencsére. Sajnos közel sem vagyok olyan produktív, mint amilyen szeretnék lenni. Három év kihagyás után újra kézilabdázni járok. Általában olvasok, találkozom a barátnőimmel, közös programokat szervezünk, vagy csak pihenek, zenét hallgatok és rengeteget írok a gondolataimban. Ha pedig valamiről úgy érzem, hogy az valami más – arra érdemes –, akkor azt le is írom.
– Milyen könyveket szoktál olvasni? Kik a kedvenc íróid/költőid és miért?
– Tulajdonképpen én mindenevő vagyok ilyen szempontból. Verseket, tárcákat, novellákat, regényeket egyaránt szeretek olvasni, attól függ, hogy épp milyen kedvem van. Sok olyan írót, költőt megemlíthetnék, akik hatással voltak rám, ezért inkább csak néhányat emelnék ki: Michel Houellebecq, Milan Kundera, Dawkins, Ady, Poe, Nádasdy, Pilinszky, Merle és még sokan mások.
