Leczo Bence: A stressz az élet sava-borsa – Selye Jánosról, a stresszkutatás atyjáról

2020. szeptember 27., 08:52

Selye János Bécsben született 1907-ben, édesapja magyar, édesanyja osztrák volt, Komáromban nőtt fel, nevét viseli a város gimnáziuma és magyar nyelvű egyeteme. A stressz kutatójaként szerzett világhírnevet, első publikációja 1936-ban jelent meg a Nature című tudományos lapban. Ekkor ismertette meg a világgal azt a tünetegyüttest, amelyet manapság stresszként ismerünk, ezzel kezdődött élete végéig tartó kutatás a témában. Az egyik legtöbbször hivatkozott magyar tudós, háromszázezer tanulmány mutat a munkásságára, manapság is évente több száz. Tíz éven keresztül folyamatosan jelölték Nobel-díjra, ám soha nem ítélték oda neki.

Selye János – Forrás: Karsh.org
A távoli lokálpatrióta

Bécsben nevelkedett, ahol édesapja katonaorvosként praktizált, majd családjával együtt Komáromba költözött, a későbbi stresszkutató itt végezte iskoláit. Már ekkor kitűnt nyelvérzékével, ebben az időszakban hat nyelven olvasott és írt, ennek ellenére bizonyítványai alapján nem volt jó tanuló. Gyerekkorában is érdekelték az élőlények, házuk pincéjében kutyákat vizsgált, amelyek persze nagy zajt csaptak. Apja barátjának, dr. Polóny Bélának javaslatára fehér patkányokra cserélte a kutyákat. Élete végéig rajtuk végzett kísérleteket, sőt hangoztatta, hogy a patkányok tették híressé. Csehszlovákia megalakulásakor a család Prágába költözött, az ottani német egyetemen szerezte orvosi diplomáját 1929-ben, mindeközben tanulmányainak egy részét Párizsban és Rómában végezte. Lenyűgözték a felfedezésre váró csodák, már egyetemista korában előfordult, hogy hajnali négykor kelt és este hatig kutatott. Néhány évvel később a tengerentúlra távozott, ahol rengeteget utazott, nyelvtudásának hála többnyire az adott ország nyelvén tartotta előadásait és írta publikációit. 1964-ben jelent meg magyarul első könyve Életünk és a stressz címmel. Ezerhétszáz publikáció kötődik a nevéhez. Hetvenöt évesen halt meg Montrealban. Habár legtöbb tanulmányát Hans Selyeként jegyezte, és ritkán látogatott haza, élete végéig akcentus nélkül beszélte a magyar nyelvet, és igyekezett magát magyar kutatókkal, doktoranduszokkal körbevenni. Büszke volt magyar származására.

 

Nem a stressz öl meg, hanem az ahogyan reagálsz rá

1936-ban Kanadába vándorolt, Montrealban a McGill Egyetemen kezdett kutatni. Javarészt a Prágában már bejáratott témákat vette elő, amelyeket orvosi, majd vegyészdoktori képzése alatt is: a belső elválasztású mirigyek, a hormonok és azok hatása az emberi testre. Selyét elsősorban az érdekelte, hogyan reagálnak a kísérleti patkányok bizonyos vegyületekre. Ekkor még nem is reménykedett abban, hogy egy új, a test működését magyarázó tünetegyüttest fog felfedezni. A petefészek-kivonatok befecskendezése után a kísérleti patkányok a beadott anyag mennyiségének függvényében változatos, addig még nem dokumentált tüneteket mutattak: megduzzadt mellékvese, sorvadó csecsemőmirigy, véres gyomorfekély. Ezt a tünetegyüttest egyébként stressztriádnak is nevezik. A fiatal kutató rettenetesen boldog lett, egészen addig, míg rá nem jött, hogy a különféle anyagok ugyanezt a hatást váltják ki a patkányokból, sőt az extrém meleg vagy a végkimerülésig jeges vízben úszás is. Ekkor jött rá, hogy amit felfedezett, nem a befecskendezett anyagok fajtájától vagy mennyiségétől függ, hanem a test általános válaszreakciója veszélyes helyzetre. Ezen megfigyeléseit publikálta végül, akkor még általános adaptációs szindrómának nevezte a tünetegyüttest. A féloldalas tanulmány a tudományterület legidézettebb szakirodalma lett.

 

Általános adaptációs szindróma

Selye a stresszt igyekezett tipologizálni, illetve egy modellt felállítani, hogyan működik. A tünetegyüttes három fázisát különböztette meg, amelyek mindig egymást követik. Az első az alarmreakció, amikor a szervezet felkészül a harcra vagy a menekülésre. Ezek rendszerint vészreakciók, amelyek a nagyobb fizikai erőkifejtést teszik lehetővé – megváltozik a vérellátás (a meneküléshez vagy a harchoz létfontosságú szervekbe áramlik több vér), megnő a vérnyomás és a vércukorszint, az idegrendszer sokkal éberebb. A leírtak nagyban hasonlítanak egy pánikrohamra, nem véletlenül. A pánikreakció egy rosszul felmért válasz a test részéről egy olyan helyzetre, amelyet nem így kellene megoldania, ám az evolúció folyamán az emberi test még képtelen volt alkalmazkodni a modern stresszfaktorokhoz. Habár úgy tűnhet, az első fázis káros lehet, mindenképpen szükségeltetik mind a lelki, mind a testi fejlődéshez. A második fázis az alkalmazkodás és ellenállás fázisa. Ha a stresszhelyzet gyakran visszatér – nyilvános beszéd, vizsgák, megmérettetések –, a szervezet adaptálódik, és már rutinosan kezeli a szituációt. Emellett viszont a stressz által kiváltott testi elváltozások megmaradnak, állandósul a magas vérnyomás, alvás- és emésztészavar alakulhat ki. A harmadik fázis a kimerülés időszaka. A test tartalékai kiürülnek, az immunrendszer legyengül, ha továbbra is fennáll a stresszhatás. Selye a kísérleti patkányokon fedezte fel, hogy először az állatok immunrendszere omlik össze, majd vagy az összeomlott keringés, vagy a gyomorfekélyek okozta gyomorlyukadás következtében elpusztulnak. Megfigyelései során rájött, hogy a patkányokat edzeni is tudja a stresszhelyzetekre. Egyik kísérlete során két patkányt rakott egy mélyhűtőbe, ám az egyiket két hétig a kísérlet előtt folyamatosan készítette fel a helyzetre, naponta többször is rövid időre hideg környezetbe helyezte. Ez a patkány jóval tovább bírta, mint az a társa, aki nem kapott ilyen kiképzést.

 

Jó stressz – rossz stressz

Selye saját bevallása szerint ha 29 évesen – amikor a tanulmány megjelent –, jobban tudott volna angolul, akkor valószínűleg nem a stress (feszültség), hanem a strain (terhelés) kifejezést használja. Azért sem javasolta a Nature magazin szerkesztője, hogy a stressz szóval jellemezze a jelenséget, mert egyrészt félreérthető, másrészt pedig a kifejezés egyszerre leírja a kiváltó okot és magát a tünetegyüttest is. Selye később folyamatosan harcolt azért, hogy a köztudat elfogadja a stressz szót. Emiatt sokakban alakult ki olyan kép a stresszről, hogy az csak valami negatív és nyomasztó jelenség lehet, általában közellenségnek tartják. Selye, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét, kétféle stresszt különböztetett meg, az eustresszt és a distresszt. Előbbi a pozitív stresszt jelenti, utóbbi a negatívat. Egyénenként változik az, hogy egy adott tevékenység kiből pozitív vagy éppen negatív stresszt vált ki, azonban vannak olyan stresszorok, vagyis stresszt kiváltó okok, melyek egyértelműen distresszt okoznak, Selye idesorolta a bizonytalanságot, az információhiányt, illetve a kontrollvesztés érzését. Az eustressz jellemzően motiváló hatású, fokozza a teljesítményt, azonban csak rövid ideig érződik a hatása, szemben a distresszel, ami akár hosszan is fennállhat, depressziót, szorongást okozva, nem mellesleg csökkenti a teljesítményt. Nemcsak a kiváltó okok befolyásolják, hogy pozitívan vagy negatívan érint bennünket a stressz, hanem attól is, hogy milyen mértékben jelentkezik. A nagyon magas és a nagyon alacsony izgalmi szint csökkenti a teljesítményt, míg mérsékelt stressz mellett csúcsteljesítményre vagyunk képesek.

 

Stressz Selye körül

Selyével dolgozni és élni szintén stresszes volt – hogy eustressz vagy distressz, az kérdéses. Tény azonban, hogy háromszor házasodott, mindemellett munkamorálja töretlen volt, reggel hattól este hatig dolgozott, heti hét napot, beleértve az ünnepeket is. Munkatársai, doktoranduszai a kutató példája miatt alig mertek szabadságra menni. Mivel tisztában volt a stressz negatív hatásaival, az általa vezetett intézetben kötelező ebédszünetet, délelőtt és délután pedig szintén kötelező kávészünetet vezetett be, amikor az ott dolgozók kikapcsolódhattak, beszélgethettek egymással. Előadásait rendszeresen aszerint szervezte, hogy éppen melyik országba kellett mennie, ha megkeresték, hogy tartana-e előadást, Selye azt válaszolta, hogy sajnos nem megfelelő az időpont, viszont elmondta, mikor jár arrafelé, és hogy akkor nagyon szívesen. Előfordult, hogy egy nap három országban is tartott előadást – reggel, délután és este.

Selye kutatásához rengeteg pénz kellett – a kutatóközpont fenntartása, a dolgozók fizetése, az állandó utánpótlás a kísérletekhez –, Selyét pedig legfőképp néhány nagy dohánycég támogatta, emiatt bizonyos körökben csorbult a megítélése. Amikor a dohánygyártó cégek a cigaretta helyett a stressz káros hatásait hangsúlyozták, gyakran rá hivatkoztak.

 

A stresszen túl

Selye kutatásaiban nem csak a stresszt érintette. Tanulmányozta a szívinfarktus és az érelmeszesedés közötti összefüggéseket, a vérrögképződést, illetve megállapította, hogy a stressz ezekre is hatással van. Kísérleteket végzett vérzékenységgel, az öregedést és az autoimmun betegségeket vizsgálta, kutatásaival elősegítette az intravénás altatószerek bevezetését. Fontosnak tartotta, hogy a stresszkezelés a mindennapi orvoslás részévé válhasson, felismerte a stressz veszélyeit, ugyanakkor az előnyeit is. A tudóst legjobban az intézete bejárata fölé kitett mottó írja le:

„Sem témád fontossága,
sem műszereid teljesítménye,
sem tudásod nagysága,
sem terveid pontossága nem pótolhatják
gondolataid eredetiségét
és megfigyelésed élességét.”

Tudományszemléletében mindig a holisztikus nézőpont mellett foglalt állást, vagyis az egyes területeket egészükben vizsgálta. Véleménye szerint túl sok a biológián és az orvostudományon belül a redukcionista, az embert kvázi szeleteiként vizsgáló tudományterület, és ha elfeledkezünk a teljes egészről, akkor elveszítjük a rendszerezés képességét. Selye véleménye szerint mindig szükség lesz a régimódi holisztikus szemléletre.

1982-ben halt meg Montrealban.

 

Utóélete

1991-ben egyik utolsó magyar doktorandusza, Szabó Sándor – mert nem akarta a háború sújtotta Vajdaságba vinni – Magyarországra hozta Selye kéziratokból, relikviákból álló könyvtárát. Pápa, Debrecen és Szeged nem fogadta a mintegy negyvenkamionnyi iratot, ennek legfőbb oka az volt, hogy ömlesztve szállították a hagyatékot, és hatalmas munka és erőfeszítés árán lehetett volna rendszerezni. Szentes végül fogadta a könyvtár egy részét és a Selye Alapítványt. A város polgármestere abban reménykedett, hogy a Szentesen előbb-utóbb európai hírű könyvtár, majd orvosi képzéssel foglalkozó egyetem nyílik. A hagyaték egy része sajnos a használaton kívüli laktanyába került, ahol nem voltak meg a körülmények, hogy egy ekkora iratmennyiséget épségben tudjanak tárolni, ráadásul az alapítvány jelentős mennyiségű adósságot halmozott fel, és vezetői eltűntek. 1998-ban az APEH megyei igazgatósága lefoglalta a mintegy 900 tonnányi egérrágta papírt, és négyforintos kilónkénti áron eladta a MÉH-nek.

A felvidéki Komáromban található magyar nyelvű gimnázium és a szintén ott székelő, Szlovákia egyetlen teljesen magyar nyelvű egyeteme viseli a nevét.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. június 8-i számában.)