Leczo Bence: „Oh, vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna!”

Háromszázkilencven éve halt meg Bethlen Gábor, Erdély felvirágoztatója. A későbbi fejedelem 1580-ban született Marosillyén. Apja, Bethlen Farkas a török elleni harcban szerzett hírnevet, később Erdélyben telepedett le, ahol főkapitány lett. Bethlen Gábor szülei elvesztése után anyja testvéréhez, Lázár Andráshoz került, apja birtokai pedig az akkori fejedelemhez, Báthory Zsigmondhoz. Bethlen korábbi és ekkori tanulmányai is a harcászat körül mozogtak, és bár a művelődésre nem sok hangsúly került a neveltetésében, élete folyamán pótolta ezt a hiányosságot.

Már tizenöt évesen részt vett a törökök elleni havasalföldi hadjáratban, ám végül a törökpárti Székely Mózes oldalán kötött ki, mert vallotta, hogy a Habsburgok és az Oszmán Birodalom közül utóbbi a kevésbé veszélyes, hiszen a törökök nem szólnak bele a belügyekbe, míg az osztrákok a függetlenség teljes eltörlését szerették volna elérni, ráadásul az esetleges török támadások ellenében sem tudott volna segíteni a bécsi udvar. Bethlen Székely Mózes bukása után török területen bujdosott, így került el Nándorfehérvárra, ahol sikerült elérnie, hogy a porta beleegyezzen a szabad fejedelemválasztásba, másrészt segítséget kért az osztrák elleni harchoz. 1603-ban itt fejedelemmé választották az ide menekült nemesek, azonban Bethlen fiatal korára hivatkozva elutasította a felkérést, viszont elérte, hogy Bocskai István legyen Erdély következő fejedelme, ám 1603 és 1605 között a Habsburgok térnyerésének köszönhetően a Habsburg biztosok irányították Erdélyt. Az 1604-es Bocskai-féle szabadságharcban is részt vett Bethlen, ő „utasította” egy levelében Bocskait a harc megindítására, amelyben tevékenyen részt is vállalt. Ez idő tájt ismerte meg első feleségét, Károlyi Zsuzsannát, és a házasság révén rokonságba került Bocskaival is.

A fejedelem halála után, 1606 végén az utódnak megnevezett Drugeth Bálint és vetélytársa, a Bethlen által támogatott dúsgazdag Báthory Gábor még a halott fejedelem gyászmenetét kísérték Kassáról Erdélybe – az út hosszú időt vett igénybe –, miközben a korábban Bocskai által kormányzóvá kinevezett Rákóczi Zsigmondot választották fejedelemmé. A két tűz közé került Rákóczi bukását végül a hajdúk felkelése okozta, akik Báthory oldalára álltak. Végül Rákóczi a szádvári és a rákosi uradalmakért cserébe lemondott a fejedelmi címről. Báthory uralkodása közel sem volt annyira pozitív, mint azt sokan várták. Pazarló udvartartásával és meggondolatlan hadjárataival sok ellenséget szerzett Erdélyen belül is.

Azonban Bethlen – habár a harácsolást helytelenítette – egy ideig kitartott mellette, sőt segítette is az uralkodásban. Amikor Báthory 1611-ben elkezdett közeledni a Habsburgokhoz, és erőit a török ellen gyűjtötte, Bethlen értesítette a temesvári pasát, azonban a levél végül Báthory kezébe jutott, a korábbi bizalmi ember kegyvesztett lett. Egy évvel később Báthory meg is akarta öletni Bethlent, aki Temesvárra menekült, ahol szövetséget kötött a törökökkel az erdélyi fejedelem megbuktatására.

1613-ban választották fejedelemmé, azonban a köztes időszakban sem volt rest, előkészítette saját uralkodását – ezt manapság leginkább lobbinak nevezhetnénk –, maga a szultán, I. Ahmed is fogadta. Mindeközben Báthory szövetséget kötött II. Habsburg Mátyással, így 1613 áprilisában a török uralkodó fejedelemmé nevezte ki Bethlent. Októberben a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthoryt, és huszonharmadikán egyhangúan Bethlen Gábort választották Erdély fejedelmévé – mindeközben nyolcvanezer török katona biztosította a zavartalan szavazást. Az uralkodó mérsékelni szerette volna a belviszályokat, lazított a katolikusok ellen hozott törvényeken, maga mellé állította Báthory híveit, és a szászoknak többletjogokat adott. Bethlen Gábor megerősítette a gazdaságot, a kincstárról és annak forgalmáról részletes szétírást készíttetett, és felülbírálta a korábbi évek adományozásait. II. Mátyás rossz szemmel nézte az új erdélyi fejedelem térnyerését, ám sem a németek, sem a magyarok nem kívántak háborúba bocsátkozni, ezért 1615-ben elismerte Bethlent Erdély uralkodójának.

A harmincéves háború kitörése remek alkalmat adott a Habsburg-ellenes harc megkezdésére. A csehek fellázadtak a II. Mátyás után trónra lépő II. Ferdinánd ellen, idővel pedig Erdély is csatlakozott a konfliktushoz, felállt a fejedelemség első állandó hadserege. Bethlen visszaszerezte szinte a teljes Magyar Királyságot, 1620-ban pedig magyar királlyá is választották. Ősszel – miközben már Bécs alatt álltak csapatai – megkezdődött Prága mellett a harmincéves háború első csatája, a fehérhegyi csata, ahol a protestáns csehek álltak szemben a Német-római Birodalommal. Bethlen az előbbiek segítségére sietett, azonban elkésett, a csehek pedig az alig egyórás csatában vereséget szenvedtek. Bethlen végül kénytelen volt a Habsburgokkal tárgyalni, lemondott királyi címéről, azonban a fejedelemség területe tovább bővült hét felső-tiszai vármegyével.

Bethlen Gábor alapjaiban változtatta meg a gazdaságot. A gyarapodást nem adózással kívánta elérni, hanem a merkantilizmusnak nevezett gazdasági irányzattal, amelynek lényege az exporttöblet. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a nemesfémet – ugyanis ez volt akkoriban a pénz egyetlen formája – az országba vonzzák, a helyben kitermelt nemesfémek kiáramlását pedig megakadályozzák. Bethlen külföldről szakembereket hívott be, fejlesztette a nemesfémbányászatot, és letiltotta a jelentősebb és drágább áruk kivitelét. Gyulafehérvárat politikai és kulturális központtá tette, aki akkoriban szeretett volna a városban letelepedni, ingyen kapott telket. 1622-ben református főiskolát is alapított itt, rendezte az oktatásügyet, az iskolák mindenki előtt nyitva álltak. Ez év májusában halt meg a felesége.

Második feleségének az akkor regnáló II. Habsburg Ferdinánd főherceg 13 éves lányát, Cecíliát szemelte ki. A házassággal megszilárdíthatta volna Erdély és a Habsburgok viszonyát, ezzel létrehozva egy, a törököktől függetlenül, bécsi támogatással működő fejedelemséget, azonban a friggyel kapcsolatos kérését elutasították, és a családból származó hercegnőket kínálgattak neki. Így házasodott össze végül Brandenburgi Katalinnal 1625-ben (legalábbis ekkor írták alá a szerződést). Ezzel Bethlen rokonságba került II. Gusztáv Adolf svéd királlyal és a dán királyi családdal is.

A kormányzás, a sok csatározás, Erdély aranykorának megteremtése azonban testileg és lelkileg is elfárasztotta az uralkodót, aki alig 49 évesen, 1629. november 15-én halt meg. Utolsó szavait Kemény János leírásából ismerjük: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen.” A haldoklónak már beszélni sem volt ereje, utolsó szavait papírra vetette.

A rengeteg hadviselés, illetve az erre való nevelés már kezdetben formálta Bethlen jellemét. Azzá a határozott, hadakozó férfivá vált, akivé válnia kellett. Azonban a katonai neveltetés, a rengeteg csata mellett kevés lehetősége és ideje jutott a művelődésre, ezért Bethlen életét a harcok, politikai játszmák mellett a kulturális élet fejlesztése tette ki. Fontos szerepet töltött be életében a művelődés is, hiszen sérelmezte, hogy ifjúkorában nem tanították meg latinul. Saját kocsit is készíttetett, amely a legkedvesebb könyveit szállította, és ahová csak tehette, magával vitte, hogy sose maradjon olvasmány nélkül. Azokkal a tudósokkal – sőt többel is –, akiket elhívott udvarába, korábban levelezésben állt. A Bethlen Gáborról készült egyik legismertebb festményen éppen tudósai körében látható. Elsősorban az antik témák – köszönhetően a reneszánsznak –, illetve – mivel református volt – a bibliai kérdések foglalkoztatták. Meghozta a „jó ízlést” Gyulafehérvárra is, a sokat látott uralkodó palotáját a világ minden tájáról származó különlegességek – keleti szőnyegek, velencei kárpitok, freskók – díszítették. Gyulafehérvár ekkoriban Mátyás udvarához lehetett hasonlatos. A fejedelem nem lett gőgös, a főiskola egynéhány tanára még oktatta is.

Ritkaság, hogy aki az országot fegyverrel az ellenségtől megvédi, később a békét szilárdítja meg és jólétet hoz.

Első felesége, Károlyi Zsuzsanna – akit nehéz időszakban, a Bocskai-szabadságharc alatt vett feleségül – volt igazi szerelme, lelki társa. Hadakozó államférfiként Bethlen rengeteg időt töltött távol otthonától, és kettejük házassága sem épp boldog epizódoktól volt telített: gyerekei mind fiatalon meghaltak. Azonban levelezésükben a házasság végéig – felesége haláláig – gyakran „szerelmes szívem”-nek szólították egymást. Károlyi Zsuzsanna halála megrendítette, egyes leírások szerint az addig szilárd és határozott Bethlen szinte „lebegő” lett. Második feleségével csak tolmács segítségével tudtak beszélni, hiszen a fejedelem alig beszélt idegen nyelveket, Brandenburgi Katalin pedig nem ismerte annak az országnak a nyelvét, amelyről korábban azt sem tudta, hogy létezik. Házasságuk aligha volt boldognak mondható, amit az is bizonyít, hogy a feleség meg is csalta férjét.

Bethlen Gábor tevékenysége és érdemei sokáig elhallgatott részei voltak a történelemnek, ami annak is köszönhető, hogy a katolikus Habsburgok nem kívántak a református, ellenük gyakran fellépő fejedelem személyével foglalkozni. Éppen emiatt alakult ki a Habsburg-vonallal szemben egy magyar protestáns nézőpont, képviselői a legnagyobb államférfiak közé emelték Bethlent: erre azonban a 19. század második feléig várni kellett. Kétségkívül a legjelentősebb hatású munkát Szekfű Gyula, a huszadik század egyik legnagyobb történésze végezte, aki kiadta a fejedelem halálának háromszázadik évfordulóján Bethlen Gábor életrajza című könyvét. Szekfű az akkor még modernnek számító szemlélettel mutatta be Bethlent, európai szintű politikusként kezelte, és szakított a korábbi hazaárulók-hazafiak (vö. kurucok-labancok) megosztottsággal – képes volt efölé emelkedni, és objektíven bemutatni a fejedelem tevékenységét. Megosztó mű lett, ahogy korábban megosztó volt Bethlen személye is. Mélyen egyetérthetünk Kemény János szavaival, aki cikkünk címében idézett soraival búcsúzott a halott fejedelemtől. Erdély hanyatlása a 17. század végével véglegesnek számított, az addig tapasztalható stagnálás Bethlennek köszönhető: több aranykor nem köszöntött Erdélyre.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. november 16-i számában.)