„A házunk előtt húzódó Kossuth Lajos utca avanzsál minden délután és vasárnap délelőtt városi korzóvá, amire mindenki elmegy, így a kislányok is. Az elvégzett lecke s az uzsonnakávé minél gyorsabb bekebelezése után egy pillantás a tükörbe, és elő a legfrissebb kalappal, kis- vagy nagykabáttal, mamával, Imrével, a testvéremmel vagy esetleg barátnőkkel. Az ember megy szép csendesen az Amazon Szállótól a Hungária Szállodáig, ott megfordul és visszasétál. Ez a korzózás. Közben mindenkit lát, az ismerősöknek illedelmesen köszön, de az ismeretleneket is ismeri, így találkozik előbb-utóbb mindenki a keszthelyi korzón” – írja naplójában Simon Böske. Addig jársz a korzón… – míg fel nem fedeznek.
Az akkori világ legszebb nőjének tündérmeséje 1925-ben, Keszthelyen kezdődött, amikor a gyönyörű kislány még az iskolában jeleskedett, jól tanult, sportolt és kitűnően zongorázott. Két lecke között pedig rendszeresen korzózott a balatoni kisváros főutcáján barátnőivel, akik, dicsérve a kis Böske szépségét, rávették, hogy induljon a Korzó Szépségversenyen, amelyre tréfából jelentkezett, és amit legnagyobb meglepetésére meg is nyert. A 16 éves szőke hajú, kék szemű, nyúlánk – 170 centiméter magas – szépség ezután nem sokkal Siófokon, a balatoni korzók szépeinek versenyén állt színpadra, immár a Balaton Tündére címért. Ő lett a tó tündére, és miután sikeresen leérettségizett, 19 évesen benevezett a Miss Hungáriára, amelyen – szintén legnagyobb meglepetésére – 1929. január 6-án, a szépségmustrát meghirdető Színházi Élet Erzsébet körúti épületében, megkoronázták.
A naplója szerint az egyik barátnőjénél zsúrozott Budapesten, amikor a Színházi Életben olvasta, hogy Párizsban rendezik meg a Miss Európát, amelyen először vehet majd részt Miss Hungária, és fiúismerősei azon tréfálkoztak a lányokkal, hogy nosza, próbáljátok meg, és induljatok a szépségversenyen, hátha összejön Párizs.
„A barátnőim azonban kijelentették, hogy csak én jöhetek számításba, s kérleltek, nevezzek be” – írja naplójában Simon Böske. – „Na, jó, a tréfa kedvéért benevezek, ígértem meg nekik, de azt is megígérem, ha nem nyerek, akkor sem megyek a Dunának! Így történt meg, hogy néhány héttel később, 1929. január 6-án én is startoltam a versenyen.”
A délelőtt 11 órára meghirdetett találkozó napján azonban fél 11-kor még az ágyban volt. A hideg, téli reggelen ugyanis csak nagy nehezen szánta el magát a felkelésre, édesanyja unszolására kapta össze magát gyorsan, de így is fél óra késéssel esett be a rendezvényre.
„Rágyújtottam egy cigarettára és azon gondolkodtam – írja naplójában –, hogy mi hozott engem erre a versenyre? Hiúság? Feltűnési vágy? Szerencsepróbálás? Nem, nem és nem! Minden, ami a győzelemmel jár, Párizs, világlátás, új emberek, váratlan dolgok és változatosság – mindez együttvéve érdekel. És most, ezért ülök itt a sarokban, s várom sorsomat… De úgysem választanak meg! Én magam két-három lányra tippeltem a végső győzelemre, akiket igazán szépeknek tartottam.”
Tévedett. Őt koronázták meg, és ezzel egy csapásra megváltozott az élete – legalábbis rövid időre. Valóban karnyújtásra került álmai városától, Párizstól. A Miss Hungária megnyerése után hetekig ünnepelték Magyarország legszebb hölgyét, tiszteletére partikat, bálokat rendeztek országszerte, a menükártyákon a fényképe szerepelt, és a halfogást többnyire így hívták: Fogas á la Miss Hungária. A szépségkirálynőt tejben-vajban fürösztötték és elhalmozták ajándékokkal, de gondolatai már az európai megmérettetésen jártak…
Márai Sándor a Színházi Élet hasábjain így reagált Simon Böske győzelmére: „Mielőtt útra megy Párizsba, engedjen meg egypár szót, szegény kicsikém. Maga nem is tudja, a Maga kedves és legszebbnek deklarált fejében, hogy mire angazsálta magát. Már egyetlen egy embernek tetszeni is hallatlanul veszedelmes és bonyolult valami. Hát még egy zsűrinek, a világ zsűrijének, mit gondol?”
Édesanyjával 1929. február 2-án az Orient expresszel utazott a francia fővárosba, ahol újságírók, fotóriporterek hada várta, és már másnap találkozott is vetélytársaival – tizenheten voltak – egy hotelben rendezett ebéden. Simon Böske végignézett rajtuk, majd a naplójába a következőket jegyezte be: „A »királynők« sokkal szebbek voltak, mint ahogy azt elképzeltem. Most igazán úgy éreztem, hogy nincsenek esélyeim, én itt a jelentéktelenebbek közé tartozom, és magam is a jugoszláv, az angol és a lengyel lányra szavaztam volna, tiszta szívből és pártatlanul! De tetszett nekem a többi is.”
Simon Böske megint tévedett. Az esélytelenek nyugalmával vonult végig a színpadon, és szűnni nem akaró taps fogadta. A napló tanúsága szerint szíve a torkában dobogott, a lélegzete elakadt, mert ilyen fogadtatásra nem számított. Sok vita és tárgyalás után már csak négyen maradtak a döntőben, rajta kívül a francia, a spanyol és a lengyel lány. Az eredményre órákat kellett várni, mire kihirdették: Miss Európa nem más, mint Madmoiselle Elisabeth Simon, Miss Hongrie!
„Ami ezután következett – olvassuk tovább a visszaemlékezését –, az már valóságos káosz a fejemben. Az újságírók megostromoltak, a filmfelvevő gépek kattogtak, fénykévék estek rám, királynővé koszorúztak és felzúgott megindítóan a magyar Himnusz, miközben kibontakozott a magyar trikolór, a magyar zászló, ezer mérföldnyire a magyar hazától! Felemelő érzés volt, patakzott a könnyem, és éreztem, hogy ez a siker mennyire túlnő az én jelentéktelen kis személyemen…”
Simon Böskét ezután hetekig ünnepelték Franciaország-szerte – több, a tiszteletére rendezett fogadáson, bálon is feltűzte estélyi ruhájára a Trianon-jelvényt, jelezve az ország megcsonkítását, mire egy magyar lap publicistája megjegyezte: „A fényes párizsi bálokon Böske fellépése többet használt Magyarországnak, mint sok, ügyetlen politikus évekig tartó működése.” A Pesti Hírlapnak ezt nyilatkozta a kinti ünneplésről: „Nem, ezt sohasem lehet elfelejteni… mindenki jó volt hozzám… és a magyar zászló mindenütt, a még nemrég ellenséges földön… felejthetetlen! Szinte csak képek vannak előttem: állok egy nagy párizsi palota erkélyén, lent tízezerre menő tömeg, franciák, és lengetik a kalapjukat, és százszor, ezerszer kiáltják: »Vive la Hongrie! Vive la Hongrie!« Nem olyan ez, mint valami álom?”
Annak ellenére, hogy a legtöbben elismerték, ő a legnagyobb propagandája hazánknak, nem mindenkinek tetszett a zsidó származású keszthelyi szépség világra szóló győzelme, igaz, már a budapesti diadala sem… Dr. Szarka Lajos történész Simon Böske naplója című könyvében írja, hogy a hazai zsidó sajtó örömmel fogadta a budapesti győzelmét, annál is inkább, mivel a második helyezett Lefkovits Daisy szintén az izraelita felekezet tagja volt. Valaki megjegyezte, hogy ugyan magyarosabb neve is lehetne, „a zsűri szerint mégis Lefkovits kisasszony képviselte a versenyzők közül a legtisztább formában a magyar faj szépségét.” Az Új Nemzedék című, szélsőjobboldali lap viszont a magyar fajiság megcsúfolását, Trianon emlékének meggyalázását látta a zsidó lányok, Böske és Daisy sikerében. Az európai győzelme után pedig azt írta néhány magyar lap, hogy Simon Böske az európai szépségideált testesíti meg. „A tökéletes európai forma, amely a kis balatoni lányban testet öltött” – olvasható például a Magyar Hírlapban. A világsajtó heteken át mint a magyar faj büszkeségéről zengedezett. A neológ Egyenlőség című lap harsányan adta közre, hogy Simon Böske győzelme diadal a magyar antiszemitákkal szemben. Ám úgy látszik, mégsem, mert például lapjuk, az Új Nemzedék állította, hogy a Miss Európa-választásnál a zsidóság nemzetközi összefogása érvényesült, és megkérdőjelezte: vajon a zsidó származású Simon Böske mint szépségtípus képviselheti-e a világszépségversenyen Európát, az árja népek világrészét. Ne feledjük, 1929-et írtunk ekkor!
Simon Böske júliusban újra Franciaországba utazott, hogy megmérettesse magát a világversenyen… De amióta tavasszal elnyerte a Miss Európa címet, elárasztották kabarékba, színházakba szóló szerződésekkel, de egyetlen ajánlatot sem fogadott el. „Csak csodálom, hogy az emberek azt képzelik, színésznőnek vagy énekesnőnek kell lennem, mert a szépségdíjat megnyertem. Szerencsém volt, hogy győztem a versenyen. Ha éreztem volna magamban színészi tehetséget, már régen megpróbálkoztam volna vele.” Így hiába csábították Hollywoodba is a Miss Universe győzelme után.
1929 júliusában hetekig forró lázban égett Franciaország egyik legelőkelőbb üdülőhelye, Deauville, ahol megrendezték a világszépségversenyt, amely két fordulóban zajlott le közte és Miss Amerika, azaz Ella van Hueson között. Nehéz döntés előtt állt a zsűri, mert a két szép lány közül kiválasztani a szebbet szinte lehetetlen volt, hiszen az amerikai és az európai lobbi egyaránt erős volt, ezért maradt a salamoni döntés – mindketten nyertek!
Simon Böske máig is az egyetlen magyar lány, aki ilyen magasságig jutott a szépségversenyeken, és csaknem egy évszázadot kellett várni, míg Laky Zsuzsa személyében legalább egy kontinens rangú királynőnk született…
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. augusztus 3-i számában.)
Nagy Gáspár költészete a magyar és európai líra metaforikus hagyományában gyökerezik, játékosságát posztmodern elemek beemelése adja. E két komponens ritmikája biztosítja a mondanivaló súlyának és a forma könnyűségének egyensúlyát. Lírai személyiségének fundamentumát a keresztény értékek, a morális tartás és erkölcsi tisztaság képezik, alkotásaiban erős hangsúlyt kap a létezés isteni oldala, a szakralitás.
„A színész igazából eszköz. Nem olyan, mint a zenész, inkább a hangszerhez hasonlít. És ha nem használják, nem vigyáznak rá, elhangolódik, tönkremegy” – Fehérvári Péterrel a színpadi létezésről, karrierépítésről, pandémiáról beszélgettünk.
A kolozsvári 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat nyert az Andrei Zincă által rendezett Și atunci… ce e libertatea? (És akkor... mi a szabadság?) című film, mely az embertelen körülmények között lehetséges vagy lehetetlen szabadságra kérdez rá. A magyar karaktert, Ferencz Ágnest játszó színművésznőt, Skovrán Tündét faggattuk.
A Bagossy Brothers Company tavaly Petőfi Zenei Díjat nyert az év akusztikus koncertjéért, az Olyan ő című daluk pedig az év legjobb hangfelvételének járó Fonogram-díjat hozta el. Kulisszatitkokról beszélgetünk Bagossy Norbival és öccsével, Lacival, de velünk van Biró Barbi is, akit az Olyan ő című nótával együtt szeretett meg a közönség.
Próbáljuk magunk elé képzelni azt a fiatal orvost, aki az 1840-es években már-már megszállottan kutatja, mi okozza a szülő nők halálát. Tragédiák szemtanúja, tehetetlenül nézi, hogy az élet és a halál kapui ennyire ijesztő közelségben nyílnak. Naponta boncol – akárcsak a kollégái –, próbálja megtalálni, mi az észszerű magyarázat arra, hogy fiatal nők veszítik életüket, kisbabák maradnak árván. Nem tudja elfogadni a kor magyarázatait, hogy e tragédiák mögött a csillagok állása lehet vagy a betegeket látogató papok csengettyűinek hangja.
Szabó Gábor neve aligha cseng ismerősen ma Magyarországon – pedig a helyzet jobb, mint 1990-ben. Addig ugyanis nem igazán lehetett hozzájutni a disszidens gitárművész lemezeihez, csak a szakma tartotta számon azt a jazzgitárost, aki olyan embereket inspirált stílusával, mint Carlos Santana, aki Mr. Szabo című számával állított emléket a magyar gitárosnak.
Tudom azt is, hogy az a bizalom, amivel egykor a barátaid közé fogadtál, most, hogy elmentél közülünk, felelősséggé változott: majd segíts odafentről felnőni a feladathoz, továbbvinni azokat az értékeket, amelyekben te magad is hittél, és éltetni azt a nagy hitet, ami téged mozgatott itt, a Földön, hetvenkét éven keresztül.
Kodolányi János harcosan elkötelezett, meggyőződését, hitét, magyarságát minden körülmények között egyértelműen vállaló, könyörtelenül őszinte ember és író volt. „Tévedtem, hibáztam gyakran, felületesen gondolkoztam, megtévesztettek események és emberek, tudásomnak is híja lehetett, azonban nem hazudtam.”
Kölcsey Ferenc szülőházában egy román pap lakik, ugyanis ez a sződemeteri görög katolikus parókus szolgálati lakása. A ház valamikor a múlt század elején került az egyház tulajdonába, 1945-ben államosították az ingatlant, és 1989 után került vissza a görög katolikusokhoz. Kölcsey Ferenc születésének 230. évfordulója apropóján a sződemeteri Kölcsey-tárlat kurátorával, Gyapay László irodalomtörténésszel beszélgettünk.
Demeter Ferenc húsz éve van a bábos pályán, sok mindent kipróbált. Hisz a bábok gyógyító hatásában, a játék szentségében. Most, hogy az előadások szünetelnek, csak közönséget kérne, és azt, hogy újra játszhasson.