2021. augusztus 01., 17:46
Kilyén Ilka azon ritka színészek közé tartozik Erdélyben, akik hosszú távon és párhuzamosan végig tudtak vinni egy kőszínházi és egy előadóművészi karriert – pedig nálunkfelé az ilyen út majdnem járhatatlan vagy nagyon göröngyös.
– Az első önálló produkciód hogyan, miért és mikor született?
– Kezdő színésznő voltam Temesváron, amikor a József Attila-estemet összeállítottam, még a kommunizmus idején, ’79–80-ban. Akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy az ember csak úgy magánszervezésben bárhová is elmenjen, mert mindent ellenőrzött a hatóság. A színház minden segítséget megadott, bekerült a műsorba, az előadásokat a színházban játszottam. Talán így lázadtam a színész kiszolgáltatott állapota ellen. Mert a kőszínházban az van, hogy kialakítják a repertoárt, amit az épp aktuális vezetőség diktál, olyan rendezőt hívnak, akit ők jónak látnak, a rendező pedig vagy kioszt szerepre, vagy nem, és ha igen, olyan szerepet is kaphatsz, amire nem vágytál.
– Az előadóművészetben mit szerettél a legjobban?
– Az előadóművészettel egy olyan dimenzióját ismertem meg a színészetnek, amely rendkívül sok lelki és szellemi elégtételt adott. Lelkileg feltöltődtem és magabiztosabb lettem, mivel világossá vált, hogy az, amit teszek, fontos. Rendkívüli öröm, mikor kiállsz egyedül tíz, húsz, száz ember elé, és ez a száz ember együtt érez és együtt gondolkodik veled. Ez megfizethetetlen érzés, olyan hatalom, amit nagy alázattal kell kezelni. Az egyéni műsor sok mindenre tanít: helytállásra, emberismeretre, alázatra. Van olyan, hogy ránézel a közönségre, és érzed, itt nem lehet ötven percet, csak harmincat beszélni. Remélem, hogy hasznos voltam, de hogy én mennyit tanultam, azt el sem tudom mondani. Ugyanakkor nagyon fontos elvinni egyéni esteket olyan településekre, ahová nagyszínházi produkció valamiért nem tud eljutni. Én nagyon sokat jártam szórványvidékre (Mezőség, Délvidék, Csángóföld, Nyugat), és mindenütt nagy-nagy szeretettel és hálával fogadtak.
A szeretet mámora
– A színészkollégák hogy nézték a te falusi kiszállásaidat?
– Kérdezték egyszer tőlem a színházban, hogy falun értik-e, amit mondok. Azt válaszoltam, hogy az előadás után biztosan nem fognak értekezletet tartani, de érzik, hogy egyenrangú félként tekintettem rájuk, hogy ők voltak a partnereim. Fontos az, hogy higgyünk abban, a szavakon túl is meg tudjuk érteni egymást. Isten egyik csodája, hogy az embert felruházta a metakommunikáció képességével. Azzal, hogy én egyszerűen egy gesztussal, egy tekintettel valamit kifejezek. Átsuhan rajtam egy gondolat, az látszik az arcomon, és a másik pontosan érti. Azt is látjuk, ha valaki hazudik, vagy éppen becsületesen kiáll. Ez a metakommunikáció. És ez valósul meg a színpadon is az egyéni estben.
– Nehéz a szórványban az irodalmi szöveget megértetni?
– Nem buta, tudatlan emberek közé mész, hanem mélyen érző, empatikus emberek közé. Hálájukat odaadó fi gyelemmel, apró, kedves gesztusokkal fejezik ki: megsimogatnak, virágot adnak… Szabadkán történt, hogy lejárt az előadás, és odajött hozzám egy férfi , aki arra kért, hogy feltétlenül várjam meg, amíg hazaszalad, mert akar nekem hozni valamit. Hazarohant, és hozott egy értékes kis Petőfi -szobrot, amit egy délvidéki képzőművész készített. Levette a polcáról, és elhozta nekem, mert nagyon hálás volt. Ez a szeretetteljes hangulat sokszor napokig elkísér. Engem úgy feldob mindig egy-egy előadás, olyan, mint egyfajta mámor.
A mindennapi életünkben is milyen nagy dolog, reveláció az, amikor érezzük, hogy valaki szeretettel van irányunkban. Nem kell kimondani, hogy szeretlek, mert az érződik, az egy energia, ami sugárzik a másikból, és én felfoghatom. Na most mikor ott állsz a pódiumon vagy a templom közepén, és árad az emberekből a hála és a szeretet, szárnyaim nőnek.
KILYÉN ILKA a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán 1977-ben végzett színész szakon. 1977–1982 között a Temesvári Állami Magyar Színház művésze, 1982–2014 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja. Számos kiemelkedő színházi szerepe mellett a következő önálló produkciókat szerkesztette és játszotta: Kései sirató József Attiláért, Ágról szakadt madár – ballada a csángó sorsról, Virágzik számban az átok – cigány népköltészet és irodalom, Tűz, Karácsonyi rege, Jött egy csoda – az anyaság dicsérete, Szétszórtan – egy erdélyi család története (gróf Bánffy Miklósné Váradi Aranka naplójának felhasználásával), Aranyország – (az erdélyi Mezőség Wass Albert műveinek tükrében), Búvópatak – Helikonisták Erdélyről, az anyanyelvről, a megmaradásról. Általa szerkesztett kétszemélyes produkciók: Szálkák – a marosvásárhelyi fekete március 25. éves évfordulójára, A gyertya könnye – Sütő András születésének 90. évfordulójára, Isten kezében – helikonista költők istenes verseiből.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)
