– Amerikában színpadi és filmszínész, filmproducer és rendező vagy. Emellett egy audió posztprodukciós stúdiót is létrehoztál, ami a legnagyobbak közé nőtte ki magát. A színészeket általában nem üzleti zsenikként képzeljük el. Mégis, hogyan tudod kézben tartani a vállalkozásodat?
– Úgy, hogy mivel nulláról nőtte ki magát, áttekinthető. Ezenkívül fontos, hogy minden pozícióra megtaláltam a megfelelő embert. Az egész vállalkozás egy számítógépes szoftveren keresztül működik, így mindent bármikor leellenőrizhetek. Az is meghatározza a hozzáállásomat, hogy olyan családban nőttem fel, ahol magánvállalkozók voltak a szülők, így már kezdettől a véremben van a biznisz. De ezek csak eszközök ahhoz, hogy megvalósítsam magam, s milyen jó, hogy vannak! Igazából az egész azért alakult így, mert filmeket szerettem volna gyártani. A filmgyártásban, ugyanúgy, mint a színházban is, az izgat, hogy miként lehet a közönséget megfogni. Ez számomra a legnagyobb kihívás.
– Egyszer azt mondtad, hogy nem az a fontos, neked mit tud adni Hollywood, hanem az, hogy te mit tudsz nyújtani az ottaniaknak. Mit vittél oda, aminek keletje lett?
– Vittem magammal azt a fajta színházi nyelvet, amit Kelet-Európában beszélünk, egy olyan etikát, munkamorált, amihez hasonlót nem tapasztaltam Los Angelesben. Vittem magammal nagy adag munkabírást. Úgy tapasztaltam, az, ahogyan én gondolkodom a kultúráról, ahogyan én csinálom a művészetet, számukra érdekes és újszerű. Ahogyan gondolkodom a világról, az teljesen más, mert más kultúrában nőttem fel, és ezt fel is vállalom. Ennek erősítésére például európai vendégrendezőket hívtam, sőt olyan külföldi színészeket, akik különböző nyelvterületekről jöttek.
– Azt mondod, hogy az elején mindenféle munkát elvállaltál, és nem érezted, hogy alábbvalóbb lenne, mint egy kolozsvári főszerep, mert ezek is főszerepek voltak számodra egy más minőségben. Szerinted mi az oka annak, hogy itthon, Erdélyben nagyon kevés színész próbálkozik önálló megvalósítással, mondjuk egy egyéni műsorral?
– Aki akar, vagy akinek van hajlandósága erre, az nekiáll, és csinál valamit. Sok a panasz Erdélyben. Az az igazság, hogy a világot körbejárva és visszatekintve erre a rendszerre azt mondhatom csak, hogy ennyire kényelmes helyzetben a világon tényleg sehol egy színész sincs. Ritka az olyan társulat, ahol folyamatosan fizetést kapsz, ha dolgozol, ha nem, és hogy szerepeket biztosítsanak neked csak azért, mert alkalmazott vagy. Ez egy ideális közeg, amibe bele lehet kényelmesedni. Ezért nincs is szükség egyéni színházi vállalkozásokra.
– Igen, a kényelem…
– Engem például a kényelmes helyzetek megbénítanak: ha ki vagyok szolgálva, akkor nem találok ki magamtól új dolgokat, mert akkor csak egy rendszert követek. Ha kevésbé kényelmes helyzetben van egy színész, akkor talán kreatívabb megoldásokat keres. Olyan lehetőségek is eszedbe jutnak ahhoz, hogy színpadon legyél vagy forgassál, amilyenek korábban fel sem merültek benned. Számomra a passzivitás egyenlő a halállal.
– Divat nálunk az a felfogás, hogy ha többféle munkát végzel, pl. önmagad menedzsere is vagy, tehát nem csak a művészeten lógsz egész nap, akkor nem is vagy igazi művész.
– Dühös vagyok azokra az emberekre, akik egy dologba kényelmesen belefekszenek, ugyanakkor abban sem csinálnak semmi kimagaslót. De van véleményük arról, aki mer és dolgozik. Soha életemben nem tudtam csak egy dolgot csinálni! Amikor itt a Kolozsvári Magyar Színháznál voltam, a szerepeim mellett festettem, fodrászkodtam, házat építettem, rendeztem, tehát az energiámat milliófelé szórtam. Van egy kreatív energia, és az, hogy te hogyan csapolod le, vagy hogy merrefelé irányítod, teljes mértékben rajtad múlik.
– Lehet-e állami támogatás nélkül színházat csinálni?
– Lehet, főleg Európában rengeteg lehetőség van támogatást szerezni, elkezdve az európai uniós támogatásoktól az állami vagy az önkormányzati támogatásokig…
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
Sajgó Szabolcs nem hivatásos irodalmár, hanem elsősorban szerzetes. Gazdag és mozgalmas élete során a világ számos pontján megfordult Kanadától Szíriáig, Egyiptomtól Kongóig. Jelenleg a jezsuita rend budapesti kulturális centrumát, a Párbeszéd Házát vezeti. Lelkipásztori feladatai mellett íróként, költőként és versfordítóként is tevékeny, idén jelent meg a meztelen Isten című verseskötete. Kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatunkban most őt kérdeztük.
A kisebbségkutatásnak – ami nem egy létező, önálló diszciplína, itt segédfogalomként használom – nagyon rossz az érdekképviselete, az önreprezentációja. Viszont az utolsó három évtizedben rengeteg minden történt ezen a területen, az eredmények azonban nem mentek át a köztudatba.
A KMI 12 programja a Kárpát-medence magyar nyelvű kortárs irodalmának népszerűsítését segíti évente egy tucat alkotó kiemelésével. A hét szerzője rovat e tizenkét szerzőt és munkásságát helyezi a középpontba, ezen a héten Kürti László Balassi-emlékkarddal kitüntetett költőt.
Ambrus Attila személye nem csak a múltja miatt izgalmas: a kerámiakészítés mellett könyveket is ír, vagy készít, vagy épp róla készülnek könyvek. Írókat, költőket gyakran kérdezhetünk erről-arról, azonban címszereplőket sokkal ritkábban. E beszélgetés is talán emiatt érdekes elsősorban.
Köztudott, hogy Gárdonyi Géza az Egri csillagok írása közben több munkacímet is elhasznált, latolgatta a Gergő diákot, a Török gyűrűt, a Hold és csillagokat, és fontolgatta a Hol terem a magyar vitéz? címet is, míg végül a már ismert címnél állapodott meg. Hasonló címadási gondjai lehetnek annak is, aki a királyhelmeci Csonkavár gazdájával, tulajdonosával szeretne riportot készíteni, hiszen mostanában egyre több cikk, sőt a neten előadás is megjelent a királyhelmeci ásatásokkal kapcsolatosan. Ebben a beszélgetésben rendhagyó módon inkább a vár történelmének hátterét jártuk körbe.
Regős Mátyás mindössze 27 éves, de már egy verses- és egy prózakötetet is letett az asztalra. Kiforrott, magabiztos hangja egyszer megrendít, másszor megnevettet. Regőst a „dobozon kívüli”, a sémákon túllépő gondolkodás jellemzi; emiatt képes nekünk újat mondani a gyerekkorról, amely mindkét eddigi kötetének középpontjában áll.
A bölények tekintetére pedig nagyon ráéreztél, az volt, ami megfogott, és amiben elvesztem, nem a hatalmas, busa lényük. Az egyikükkel majdnem összeért a homlokunk, és akkora volt a feje, hogy csak az egyik szemébe tudtam belenézni, amiben iszonyatos mélységet, sötétséget, évezredeket láttam. Nem volt pupillája, csak néztem bele a kozmikus, távoli, mégis meleg űrbe. Határtalan bölcsességet olvastam ki belőle, ami a jelenre vonatkozott.
Akár napi 450 oldalt is elolvas, de időnként órákig mereng egy-egy mondaton. Egy 1934-es írógépen dolgozik, nincs otthoni számítógépe, ezért e-mailezni is csak az Irodalomtudományi Intézetben szokott, ahová még mindig rendszeresen bejár. Bár már nyugodtan élvezhetné a nyugdíjas bölcsészek békés életét, nem pihen: tanít, tanulmányokat ír, előadásokat tart és kerítéseket nyit meg. Szörényi László irodalomtörténésszel folytatjuk a kortárs szerzők kortárs írókról sorozatot.