Zorkóczy Zenóbia: Hivatásunk a lélek gyógyítása – beszélgetés Madarász Lóránt színművésszel, énekessel

2022. március 17., 09:26

Madarász Lóránt szerint a színházaknak felül kellene bírálniuk eddigi politikájukat, és két-három vígjátékot is be kellene mutatniuk évente, mivel a lelket nem lehet gyógyítani csak könnyekkel, gyomorszorító érzelmekkel és tragédiával.

Forrás: Kolozsvári Magyar Opera
– A marosvásárhelyi színművészeti elvégzése után több színháznál is játszottál, mégis egy ideje a Kolozsvári Magyar Operát vallod otthonodnak. Miért?

– Itt még megvan az a játéköröm, ami nekem lételemem. A kilencvenes évek elejétől mostanáig ha összehasonlítom más intézményekkel a benti hangulatot, a próbafolyamatokat, az előadások légkörét, akkor megállapíthatom, hogy teljesen más: felszabadultabb, lojálisabb, mondhatnám úgy, hogy családiasabb.

– A humor is inkább szerepet kap az operett műfajban, ami nélkül el sem tudlak képzelni.

– Igen, a humor az operettek elengedhetetlen kelléke, főleg a táncoskomikus, a szubrett és a buffó szerepkörben. Az operett egyesek szerint könnyű műfaj, de nem az! Ez a színésztől három dolgot is követel: tánc- és énektudást, meg hát ugye szerepalakítást. Színészként mondom, hogy talán az egyik legnehezebb és a legösszetettebb műfaj az operett. Ezt azok a színészkollégák is tanúsíthatják, akik időnként bedolgoznak a Magyar Operához.

– Szerinted miért játszanak ritkán jófajta komédiákat az erdélyi színházakban?

– Én sem értem az örökös tragédiázást, és azt, hogy miért kell mindig melldöngetős mélydrámákat játszani és vérfürdőket vinni a színpadra. Elszomorító, hogy nem törődünk azzal, hogy egy pici napfényt és mosolyt csaljunk az emberek életébe. Ez nekem megadatott a Kolozsvári Magyar Operánál, hála Istennek! Soha nem fogom elfelejteni Ferenczy István évfolyamvezető tanárom szavait, aki arra tanított, hogy „a tehetséged, fiam, nem a színháznak, nem a rendezőnek kell alárendelni, hanem a nézőnek”.

– Jó vígjátékot készíteni talán a legnehezebb. Szerinted miért nézik le mégis ezt a műfajt itt, az erdélyi placcon?

– A kilencvenes években csak az volt jó, ami véresen súlyos, és tizennégy napot kellett gondolkodni a katarzisélményen. Nincs másképp az egyetemeken sem, azt tanítják, hogy az igazi színház, az igazi művészet a dráma, a tragédia, ami vérkeményen veretes. Tehát egy művész nem lehet komédiás, holott elfelejtik, hogy egy komédiás viszont nagy művész lehet. Hagyjuk már! Megfeledkezünk arról, hogy mi a mi hitvallásunk, hivatásunk. Ahogy az orvosnak a test gyógyítása, nekünk a lélek gyógyítása! Ezt nem lehet csak könnyekkel, gyomorszorító érzelmekkel és tragédiával elérni! Nem elég a sok baj és ez az abszurd helyzet, ami minket körülvesz? Egy repertoárt játszó kőszínház nem tud megengedni magának akkora luxust, hogy két-három vígjátékot bemutasson egy évben? Ha esetleg mégis csinálnak valamit, azt fricskaszerűen, „jól van már!” módon teszik, mert derogál nekik.

– Kik voltak a mestereid?

– Én szerencsés fickónak gondolom magam, mert Tarr Laci bácsitól tanulhattam meg a vígjáték alapjait, de rengeteget tanultam a többi nagy öregtől is ilyen téren: Lohinszky Lorándtól, Nagy Dezsőtől, Ille Feri bácsitól, és még sorolhatnám.

– A Kolozsvári Magyar Opera nemcsak a kolozsváriakat szolgálja ki, hanem vidéken is játszik. Milyen meggondolásból?

– Igen, megteremtettük annak a lehetőségét, hogy a társulat egy kis csoportja járja a falvakat és a kisebb városokat meghívásos alapon, hogy egy picit szebbé tegye az ottani emberek életét is. A színház, amit az állam fizet, nem csak annak a városnak szükséges, ahol az épülete van, nem csak a nagyvárosiaknak! Nem lehetünk elitisták, hiszen Erdélyben szétszórtabban élünk, nem úgy, mint Budapesten! Erről időnként megfeledkezünk.

– Azzal szokták magyarázni a színházak lustaságát, hogy a nagy díszleteket nem lehet szállítani.

– De meg tudod teremteni annak a lehetőségét, hogy minimális díszlettel nagy előadást vigyél el. Ha van rá akarat, van rá megoldás is.

 

MADARÁSZ LÓRÁNT 1993-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. Főiskolásként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, 1993- tól a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, 2003-tól a nagyváradi Szigligeti Színháznál szerepelt. Ezzel párhuzamosan 1994-től meghívottja, 2004-től alkalmazottja a Kolozsvári Magyar Operának. Jelenleg a Hír Tv Vezércikk című műsorának külsőse is.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)