2020. október 08., 08:06
Háromszék adta azt a csilingelő hangú mesemondót, aki csodás történeteivel, szeretett székely anyanyelvén mindenkit elvarázsol a nagyvilágban. Régebben röpködött, mint egy tündérlány, egyik kontinensről a másikra, és vitte a háromszéki Dálnokról hozott mesevarázst – a vírus ennek ideiglenesen véget vetett. Ma sepregetésből él, de tudja, hogy soha nem veszíti el mesemondói énjét.
– Egyre nagyobb gond az iskolákban, gyermekközösségekben vagy akár otthon is a gyermekek fegyelmezése. Mesemondóként hogyan tartod féken a nagyobb létszámú, gyermekekből álló közönséget?
– Laskasirítővel. Volt olyan, hogy megemeltem, s mondtam, ügyeljenek, mert édesapám is azt szokta mondani, hogy csúf világ lesz, mikor rosszalkodtunk. Persze erre kacagnak, viszont rám figyelnek. A fazekamat is néha megveregetem, de nem mindig a gyermekek miatt. Sokszor a szülőket vagy tanító néniket is fegyelmezni kell, mert a háttérben beszélgetnek és zavarják a mesét. Egyszer végighallgattam, hogy épp a főzésről tereferéltek előadás alatt. Ahhoz, hogy visszalopjam őket az előadáshoz, úgy bántam velük is, mint a gyermekekkel, bevontam az előadásba azzal, hogy rákérdeztem, mit is főztek. Eleinte rettenetesen zavart, mikor valamiért nem figyeltek. Mérges lettem, és elmondtam a közönségnek, hogy én ember vagyok és nem tévé, tehát rám is hat, ahogyan viselkednek. Kicsit meghökkentek, mikor komolyan szóltam hozzájuk mesélés közben. Azóta a türelmem rengeteget csiszolódott. Rájöttem, hogy azért rosszalkodik, viselkedik kirívóan a gyermek, mert figyelemhiánya van, mert nem kap elég szeretetet.
– Mondj egy esetet, amikor játékosan leszereltél egy gyereket!
– Az egyik előadáson egy kisfiú valami popzenét énekelt, miközben én meséltem. Kihívtam, hogy ő legyen a farkas a mesében, aki fellép egy számmal. Odaadtam a laskasirítőmet, hogy az legyen a mikrofon, amibe énekel, a fazekat pedig dobnak. Olyan jól csinálta és olyan jól állt neki, hogy a lányok el voltak ájulva tőle. A siker pedig megszelídítette, és így nem evett meg senkit.
– Gondolom, a nevelésben a szigor, a letörés, illetve a megalázás helyett hatékonyabb lenne az ilyenfajta hozzáállás, megközelítés…
– Valószínűleg igen. A gyermek meg kell kapja a figyelmet, amire szüksége van, s akkor megszelídül. Ez működik. Egyébként csak mérgelődök, s hiába szidom meg, úgyis folytatja tovább a magánszámát.
A mesemondót az élő közönség arca inspirálja
– Családanyaként mennyire volt terhes számodra egy ilyen folytonos utazással, szervezéssel járó életmód?
– Nagyon nehéz volt! Most ez a Covid-os időszak jót is hozott, nem csak rosszat, mert lelassultam végre. Tudok itthon háziasszony lenni nyugodtan, és van egy kiszámítható ritmusom. A legszebb, hogy a család együtt van! Most ennek az előnyeit élvezem. Jobban oda tudok figyelni a gyermekeimre, saját magamra, a párkapcsolatom pedig sokkal jobb lett. Megtetszett az is, hogy normális emberként éljek, és hogy az életem is normálisabb legyen. Jó ez, mert azóta mindennap megcsodálom a virágokat, főzök egy jót, és mindennap eszünk egy jót. Régebb a turnéim miatt nem mindig volt időm enni, s ha igen, összevissza.
– Szabadúszó előadóként most nincs bevételed. Miből élsz?
– Egy takarítónői állást kaptam a szomszéd faluban, egy gyümölcs üzemben. Április óta ott dolgozom, miután próbálkoztam online mesemondással, de az nem hozott bevételt. Nagyon hiányzott, hogy előadjak, meséljek, ezért kezdtem az online előadásokba, de nem láttam a közönséget, szörnyű volt. A mesemondót az élő közönség arca inspirálja, ami egy tükör számára. Nem tudtam áttörni ezt az erős online falat. Nem haragszom, hogy ez történt. Mindent kipróbáltam, így nem vádolhatom magam, és jobban megértem a helyzetet is. Azon is gondolkodom, hogy régebb a mesemondó együtt dolgozott a néppel a mezőn, és pihenés közben vagy este a fonóban mesélt.
– Nyilván kell a való élet is, ami inspirálja a mesemondót…
– Így van. És az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket és fejlődjünk. Volt eddig is bennem alázat, de most még több van. Megnyugodtam. És tudom, hogy soha nem veszítem el a mesemondói énem, mert az együtt van azzal az egyszerű emberrel, aki én vagyok, aki sepreget.
CSERNIK PÁL SZENDE (Sepsiszentgyörgy, 1977) székely mesemondó, lábbábos, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán érettségizett 1995-ben. 2007-ben kezdte el a mesemondást és bábozást Magyarországon, majd létrehozta saját egyszemélyes stúdióját Lábita Színház névvel. Azóta rendületlenül járja előadásaival a nagyvilágot, elsősorban a Kárpát-medencét, de turnézott már Amerikában, Ausztráliában és Európa számos országában is. Televíziós szereplései a Duna TV-ben: Kívánságkosár, Duna-szőkítés, Család-barát. Berecz András vendége volt a Kossuth Rádió műsorában. Meselélek című, mesés önéletrajza 2019- ben jelent meg a Tortoma Könyvkiadó gondozásában.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)
