– Van egy művészeti programod, melynek Egy csipetnyi Erdély a neve. Ennek keretében készült film, könyv, s előadásokat is tartottál.
– A 2004-es népszavazás indította el bennem az elképzelést. Akkoriban nagyon sokat sértegettek Magyarországon, sok fura helyzetnek voltam az elszenvedője. Ezért úgy döntöttem, hogy azzal állok „bosszút” rajtuk, hogy megmutatom nekik Erdélyt, ismerjék meg és lássák, hogy mire mondtak nemet, mit ér az, amiről könnyelműen és szégyenletesen lemondtak. Csoportokat vittem ki, végigjártuk Székelyföldet, és meséket, helyi legendákat mondtam, balladákat, verseket és népdalokat tanítottam nekik. Ezen utakból született később a szakdolgozatom, aminek pont az volt a lényege, hogy megfigyeljük a különböző csoportok fejlődését. Aztán ebből az anyagból készült a filmem is, amit a Duna TV mutatott be. A pandémia alatt még bővítettem az anyagon, és hat nagy egységben összeraktam egy több mint kétszáz oldalas könyvet, CD-melléklettel. Mivel a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre, főleg adományként kerülnek a példányok iskolákhoz, óvodákhoz, könyvtárakba. De a Líra és a Libri könyvkereskedések is átvesznek pár példányt. December elején, karácsony előtt jelenik meg. Már szervezzük a könyvbemutatókat, így Székelyföldre is mehetek remélhetőleg.
– A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként szintén erdélyi témát választottál?
– Természetesen. Három év alatt, három különböző szinten szeretném beavatni az erdélyi gyermekeket a klasszikus zene világába. A projektem címe: Tiszta forrásból. Interaktívan, a gyermekeket bevonva mutatom be a műfaj szépségeit. Mindig ugyanazokra a helyszínekre fogok visszamenni, hogy érzékelhessem, megfigyelhessem a fejlődést.
– Eszerint, bár megtaláltad a helyed a világ színpadain, Budapesten is énekelsz különböző színházakban, mégsem feledkezel meg a szülőföldedről.
– Azt szoktam mondani, hogy Székelyföld nekem hitet és gyökeret adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósíthassam álmaimat.
– Gyűjtést is szerveztél a nagygalambfalvi iskolának…
– Mikor megkaptam a Prima-díjamat a magyarországi tartózkodásom huszadik évfordulóján, úgy gondoltam, hogy a barátaimmal, a segítőimmel közösen szeretném megünnepelni azt. A siker nem csak az én egyéni érdemem, sok minden és sok jó ember kell ahhoz. Így több mint száz emberrel ünnepelhettem fent a Várban, meghívva azokat a barátaimat, tanáraimat, kollegáimat, akik mellettem álltak és segítettek az utamon. Az volt a kérésem, hogy ne hozzanak virágot vagy ajándékot, hanem az erre szánt összeget gyűjtsük össze egy dobozba, és azzal támogassuk szülőfalum iskoláját. Nagyon megható volt, hogy az emberek megértették ennek a fontosságát, és szépen adakoztak. Örülök, hogy legalább ilyenformán is visszaadhatok valamit a szülőföldemnek.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. decemberi számában)
Jó ideig küzdött ellene, mára már elfogadta, hogy vajdasági származását nem tudja és nem is kell maga mögött hagynia. Történeteinek hőseit gyakran helyezi történelmi környezetbe, már csak azért is, mert így szabadabban építheti fel világukat. Regényeivel nemcsak itthon, hanem külföldön is értő olvasókra talált: több kötetét fordították már le angolra, franciára, németre, olaszra. A kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatban Hász Róbertet kérdeztem.
Búzás Huba különleges alakja a kortárs irodalomnak: bár már fiatalon is ígéretes költőnek tartották, a „három T” időszakában évtizedekre elhallgatott. A közel negyedszázados öncenzúra után viszont rendkívül termékeny korszaka kezdődött el, mind ez idáig tizennégy kötete jelent meg a továbbra is aktív, nyolcvanhat éves szerzőnek. A kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatban most őt kérdeztem.
Az utóbbi években némileg csend honolt a marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő Nagy Koppány Zsolt író, szerkesztő körül. Bár publikációi – főként tárcák – jelentek meg különféle erdélyi és magyarországi lapokban, 2014 után egészen mostanáig nem jelentkezett önálló kötettel. A közelmúltban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia viszont három könyvét is kiadta: Apucifoci, Lórúgás gyomorszájra, A vendégmunkás (és a) dalai. Ezek kapcsán beszélgettünk a József Attila-díjas szerzővel.
Tóth Judit Pest megye népművészetéért-díjas, örökös aranygyöngyös táncos, az ország egyik legrangosabb táncversenyeinek állandó zsűritagja, valamint Moussa Ahmed, a Junior Prima-díjas, Bezerédy-díjas, s a Világ Leggyorsabb Néptáncosa díj birtokosa évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy reformációs elképzeléseikkel új köntösbe borítják a néptáncot. Így született meg az Urban Verbunk, amely az oktatási céllal működő művészeti iskola szcénája mellett egy profi csapatból álló táncegyüttes formációját is rejti. Judittal és Ahmeddel életük történetéről, missziójukról és céljaikról
Ami az írást illeti, szinte minden területen kipróbálta már magát, otthonosan mozog ebben a közegben. Elmondható róla, hogy rendkívül termékeny író. Megjelentek önálló kötetei, írásai helyet kaptak különböző antológiákban, folyóiratokban, cikkei a Csallóköz regionális újságban, az Új Szóban, a Vasárnapban. Kitűnő szervező, műsorvezető. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága titkára, aki a rábízott eseményeket, rendezvényeket mindig olajozottan bonyolítja le. Nincs ember a világon, aki ne tudna szót érteni vele.
Tavaly jelent meg Kopriva Nikolett kárpátaljai szerző első kötete Amire csak a fák emlékeznek címmel. A szerző 2019-ben az Irodalmi Jelen Debüt díjában részesült, a tavalyi évben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt, idén pedig a Magyar Írószövetség Debüt díjával tüntették ki. A pályakezdésről, az irodalomról és a további terveiről beszélgettünk.
Laczkó Vass Róbert egy időben színművész, operaénekes, költő és verselőadó. Szerinte az alkotó csak akkor tud érvényes gondolatokat megfogalmazni a világról, ha őszinte. Valami furcsa, belső késztetés kell ahhoz, hogy egy színész olyasmivel rukkoljon elő a színpadon, amit mások legszívesebben eltakarnak.
A sikeres „székirodalmi” könyvturnékat szervező Bíró Szabolcsnak fiatal kora ellenére már két tucat könyve megjelent, hat éve pedig az Athenaeum Kiadó szerzőjeként arat sikereket. Az elmúlt tizennégy év alatt a regényeiben nyomon követhettük felnőtté válását, és azt, ahogy kiforrott, egyéni stílusú íróvá érett. Októberben jelent meg az Anjouk-sorozat hetedik része, A birodalom ura címmel, valós és fiktív szereplőkkel. Májusban hallható volt a Kossuth Rádióban a Non nobis Domine regény első fele, a Kelet oroszlánja, a második fele, Az utolsó vörös barát tízrészes hangjátékként, a tervek szerint valamikor
Nádasdy Borbála grófnő a történelmi Nádasdy-család tagjaként látta meg a napvilágot. A lepsényi kúriában és az alsóperepusztai vadászházban töltött gyermekkor után családjával együtt kitelepítették, majd az 1956-os szabadságharc után nyugatra menekült. Ausztriában rövid időre filmcsillag lett, majd a szerelem Párizsba vitte. Franciaországban, ahol eleinte számtalan alkalmi munkát végzett, harmincévnyi szolgálat után balettmesterként vonult nyugdíjba. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével elismert grófnővel és memoáríróval a párizsi családlátogatásán, Párizsban találkoztunk, majd a veszprémi otthonában is meglátogattuk.