Zorkóczy Zenóbia: Színház mindig is volt, és mindig is lesz! – Beszélgetés Némethy Zsuzsa színművésznővel

2020. november 08., 07:20

A színház egy jófajta méreg, amely ha egyszer bekerül valakinek a vérébe, nagyon nehéz szabadulnia tőle. És ez nem is baj – vallja Némethy Zsuzsa színművésznő, aki tavaly tért vissza pár év után Erdélybe.

 – Itt, Erdélyben elismert színésznő voltál, több társulatnál is bizonyítottál. Ám pénzt keresni mégis elmentél Nyugatra. Hogyan viselted azt, hogy walesi tartózkodásod alatt színház nélkül kellett élned?

– Akkor, amikor van egy patthelyzet, amit meg kell oldani, nem fi lozofálsz. Csinálod a dolgod, másképp nem szabadulsz a nyűgtől. Volt olyan, hogy naponta 17–20 szobát kellett kitakarítanom egy szállodában. Ottani ismerőseim kérdezték, tudván, hogy színész vagyok, és látván, hogy mennyit dolgozom, hogy miért nem próbálom meg egy kisebb angol társulatnál. Valahogy úgy éreztem, hogy ha nem beszélhetek az én nyelvemen, akkor nincs értelme az egésznek. Tehát igyekeztem nem is gondolni a színészi múltamra, addig legalábbis nem, amíg a párom, aki walesi, azt nem mondta, hogy kész, menjünk haza Erdélybe.

– Szóval hoztál magaddal egy walesi férfit, hogy székellyé tedd? Igazi hazafias cselekedet!

– Így is mondhatjuk. Engem nagyon meglepett, hogy ő így döntött: amikor egyszer csak azt mondta, hogy csodálatos ez a vidék, szívesen élne itt. Megpróbáltam elrettenteni, de nem tudtam. Ő nagyon jól érzi magát itt, beilleszkedett, rengeteg barátja van.

– Gratulálok, Zsuzsi! A honleányok megtanulhatnák tőled, hogyan hozzák haza a szerető férfi t. Szóval hazajöttél, és máris felbukkantál egy előadásban: a Csíki Játékszínnel közösen létrehoztatok egy Kosztolányiról és feleségéről szóló kétszemélyes produkciót. Hogy talált meg ez a téma?

– Olvastam valamikor egy levelet, amit Kosztolányi felesége írt férje szeretőjének. Nagyon tetszett a hangvétele, mert tele van humorral, karcos iróniával. Akkor kutakodni kezdtem a Kosztolányi házaspár levelezése után. Amikor Bilibók Attila kollégám a Csíki Játékszíntől is érdeklődött a téma iránt, belefogtunk. Az anyagot ketten raktuk össze, tehát egy közös munka volt, rendező nélkül. A Csíki Játékszín segített jelmezekkel, plakátokkal, és szervezi a helyi előadásokat, például most nyáron a Mikó-vár színpadán. A turnékat mi szervezzük, ez a közös megegyezés.

– Kőszínházakban is játszottál hosszú ideig, most egyelőre szabadúszó vagy. Mondjuk, ha egy ifjú színésznek döntenie kellene, hogy mit válasszon, akkor mit tudnál mondani neki e két létformáról?

– Ha ifjú színészekről, frissen végzettekről beszélünk, akkor mindenképpen a kőszínházat ajánlanám kezdésnek, mert ott megtanulja magát a rendszert, ahogyan működik egy színház. Azt, hogy mit jelent egy csapatban lenni, olyan rendezőkkel dolgozni, akiket szeretsz, vagy olyanokkal, akiket nem szeretsz. Tehát megtanulja azt, hogy nem te válogatod meg azokat az embereket, akikkel dolgozol, hanem igenis bele kell illeszkedj abba a csapatba és rendszerbe. Ha szabadúszó vagy, akkor magadra vagy hagyva, és nagyon keményen kell dolgoznod, hogy érvényesülni tudj ebben a kacifántos világban. Ha neked kell beszervezned az előadásokat, és még a pénzt is meg kell keresned a saját produkciódra, akkor sokkal nehezebb. Viszont egy kőszínházban könnyű elkényelmesedni, főleg kisvárosi társulatoknál.

– A jövőképed pozitív?

– Teljesen. Nagyon jól érzem magam itthon, nem bántam meg, hogy hazajöttem.

– Azt sem, hogy elmentél?

– Azt sem. Mert azt a tapasztalatot meg kellett szerezni. Nagyon sok mindent tanultam az „Emberről”, az „Életről”, és arról, hogy mi a fontos. Mikor az élet olyan helyzetek elé állít, amelyek megeddzenek, akkor átminősülnek a dolgok.

– És a színház jövőjét hogyan látod a pandémia viszonylatában?

– Színház mindig volt, és mindig is lesz! Voltak már háborúk, járványok, diktatúrák, forradalmak, minden volt. Lehet, hogy műfajok átalakulnak vagy születnek, lehet, hogy visszatér a színház a gyökereihez, de attól még az előadóművészet nem fog megszűnni, mert megtalálja az útját az emberek felé. Az öcsém szerint a színház kicsit olyan, mint a borostyán. Ott kúszik ki, ahol kell, nem tudod irányítani. Bezárhatod az ajtót, bekúszik az ajtó alatt. Befalazod az ajtót, áttöri a falat. Addig kaparja, míg megtalálja az útját.

 

NÉMETHY ZSUZSA (Nagykároly, 1978), erdélyi színésznő, a kolozsvári BBTE Színművészeti Tanszékének színész szakán 2001-ben diplomázott. 2000–2001 között a nagyváradi Állami Magyar Színház színművésze volt, ugyanakkor közreműködött a nagyváradi Zone szinkronstúdió produkcióiban is. 2002–2003 között a budapesti Zugszínház tagja, majd 2005-től visszatér Erdélybe, és a Szatmárnémeti Északi Színház alkalmazottja 2013-ig. 2019-ben, hatévnyi külföldi tartózkodás után hazaköltözött Erdélybe, egyelőre szabadúszó.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)