A magyar nyelvű oktatás a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen 1993-tól kezdett fejlődni, amikor a tanügyi kormányzat rendelkezései alapján 300 helyet biztosítottak ehhez. Ez – úgy tűnik – a hírhedt neptuni tárgyalások eredménye volt. A magyarok számára fenntartott helyek száma folyamatosan nőtt, 2000-re elérte az ezret. Kása Zoltán (2000–2004 közötti rektorhelyettes) visszaemlékezései szerint Andrei Marga rektor támogatta ezt a folyamatot, de azt már nem, hogy ez kihasson az egyetem struktúráira is, azaz létrejöhessenek magyar tanszékek és karok.
A magyar oktatás akkori vezetőinek, Kása Zoltán és Néda Árpád rektorhelyetteseknek a közvetítésével az oktatók ekkor egy tervezetet juttattak el az RMDSZ-hez, kérvén a közbenjárását. Ekkor, vagyis 2000 és 2004 között az RMDSZ sajátos koalíciós viszonyban volt az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormánnyal, melynek ugyan nem volt tagja, de a parlamentből támogatta azt, mégpedig úgy, hogy évente közösen összeállítottak egy protokollumot az együttműködés céljairól. Szóval az RMDSZ-nek volt befolyása a kormányra, és erre alapozva kért a szervezet találkozót Margával, amelyre 2003 tavaszán, Szovátán került sor. A találkozó nem volt eredményes, és ekkor az RMDSZ azt sugallta, hogy az oktatók forduljanak közvetlenül a kormányhoz. Amire sor is került; a magyar oktatók kérésüket eljuttatták a kormányhoz, mire az a tanügyminiszter levelével visszajuttatta Andrei Marga rektorhoz. A levélben a miniszter arra kérte a rektort, hogy „találjon megoldást”.
Cselekvési terv helyett elemzés, majd kudarc
Nos, ez az a pillanat, amikor én is bekapcsolatódtam a folyamatba. Marga két magyar rektorhelyettest emelt maga mellé, Salat Leventét és Nagy László fizikust, személyüket elfogadtatta a magyar tagozatvezetőkkel is – a választáson én még nem voltam jelen –, majd ebben az új felállásban kezelte a magyar karok ügyét.
Salat Levente 2004 tavaszán, mindjárt rektorhelyettesi kinevezése után bemutatott nekünk, tagozati kollégáknak egy dokumentumot az egyetem magyar tagozatának reformjáról. Én nagyon furcsálltam, de nem tettem szóvá, ez igaz, hogy nem saját programját, egy cselekvési tervet mutatott be, hanem elemzést, hogy hányféleképpen lehet megoldani a magyar tagozat kérdését. Szóval alternatívákat vázolt arra nézve, hogy egyrészt van belső „reform-út”, de lehetséges ez külső politikai ráhatással, az RMDSZ közbenjárásával is. Később Salat úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy nem támogatja a „kívülről”, a politika irányából érkező reformterveket, mert azok a „szakértők feje fölött” jöttek létre. Úgy vélem, ezt Marga nyomására tette, hiszen a politikai irányból érkező javaslatok alapját is a BBTE magyar oktatói által elkészített javaslatok szolgálták, tehát ezek az elképzelések – amelyek korábban Kása Zoltán, Péntek János és mások részvételével fogalmazódtak meg – nem nevezhetők szakmaiatlannak.
Hogy minden Marga ravaszkodó, olykor machiavellisztikus manőverezésének tudható be, azt igazolva látom egy olyan mozzanat révén, amelynek közvetlenül tanúja, sőt részvevője voltam. Miután Margának sikerült semlegesítenie az RMDSZ kormányzati beavatkozását, a kérdés nem halt el teljesen a belső reform kérdéseként. Salat erre alapozott, és sikerült elérnie, hogy sor kerüljön egy olyan találkozóra az egyetem román karainak vezetői és a magyar tagozatok, „vonalak” tisztségviselői között, amely kerete egy ilyen, a szerkezeti reformra irányuló egyeztetésnek. Ide, a magyar tagozat képviselői közé Salat engem is felkért. Emlékeim szerint a magyar oktatók képviseletében még Péntek János nyelvész professzor, Cseke Péter dékánhelyettes, az újságíró szak képviselője és Sárkány Kiss Endre biológus volt jelen. És talán Vincze Mária közgazdász, de ebben nem vagyok biztos – nem emlékszem már pontosan.
Mi ültünk az asztal egyik oldalán a rektori hivatalban, velünk szemben Marga, két oldalán a román dékánjai. Salat Levente az asztal végén ült, amolyan közvetítői pozícióban. Miután vázolta a találkozó célját, Péntek János világosan kifejtette, milyen célja van magyar szempontból a reformnak: két nagyobb magyar kar – egy reáltudományi és egy humántudományi – létrehozása, amelyen belül több magyar tanszék működhetne. Ez lehetne a reformfolyamat kezdete. Marga ezt arrogáns határozottsággal elutasította. A mi álláspontunk mellett Sárkány Kiss Endre érvelt röviden, majd én tettem hozzá egy indoklást. Úgy érveltem – naivan, gondolván, hogy Marga filozófus, és hatnak rá más érvek is –, hogy itt nem csupán egypár karról van szó, hanem az erdélyi magyar tudományosság egészéről is. Vagyis a klasszikus magyar tudománynak Erdély is földje, fontos tradíciók vannak itt, de az itteni tudományművelésnek nincs egy igazán erős akadémiai központja, és ezek a karok ilyen összegző helyek lennének, tehát stratégiai jelentőségük is van.
No, erre kaptam Margától egy igazán arrogáns választ. Tartalmilag nem is értettem, mert Marga elkezdett Habermasra hivatkozni, meg a tények habermasi felfogására, amelyet illene értenem… Szóval a válaszát tartalmilag nem értettem – igazából tudományoskodó hablatyolásnak tűnt –, de a stílus, a hanghordozás egyértelmű volt. Amolyan „felülről lefelé” való beszéd volt, kioktató, dialógust elutasító. Ezzel az egyeztetés lényegében véget is ért, teljes elutasítással. Nem feledem Salat Levente reakcióját, aki szerintem akkor döbbent rá, hogy Marga vele milyen játékot játszik. Az asztal végéről meglehetősen letörten, döbbenten és árulkodó zavarodottsággal azt kérdezte, hogy „akkor én most mit csináljak…”. Marga akkor megjegyzett magának, a következő két-három hónapban ha meglátott a rektorátus folyosóján, szívélyesen leszólított egy pár szóra, de később már észre sem vett.
Ez az elutasítás, vagyis mind a külső kormányzati beavatkozásé, mind a belső, „multikulturalitást” bővítő reform elapasztása és elfojtása indította el azt a folyamatot, amely a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) radikálisabb fellépését eredményezte.
Radikálisabb fellépés
– Milyen kapcsolatban volt a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal?
– A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) megalakulása egy ötlettel vette kezdetét, 2004 októberében az oktatók egy kisebb csoportja elhatározta, hogy nemzetközi konferenciát szervez a kisebbségi nyelvű felsőoktatásról. A konkrét szervezést Hantz Péter fizikus és Kovács Lehel István informatikus, két fiatal oktató vállalta fel, akik a konferencia szervezőbizottságának elnökéül Bodó Barna kollégámat kérték fel. Ebből alakult ki a Bolyai Kezdeményező Bizottság, mely Bodó Barnát választotta elnökéül.
Hantz Péter és Kovács Lehel, akik a kezdeményezés motorjai voltak, azért gondoltak Bodó Barnára, mert úgy vélték, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak egy ismertebb arccal kell megjelennie a közéletben. Ehhez a csoporthoz csatlakoztam én is Szász Alpár Zoltán kollégámmal. BKB-tagságom azonban nem vált formálissá – igazából nem is volt formális tagnyilvántartás –, és később inkább azt vállaltam, hogy az egyetem félig intézményesült tagozati vezetőségében képviseljem azt, hogy legyen együttműködés a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az egyetemi magyar tagozat között. 2007 után, miután a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetőit eltávolították az egyetemről, Hantz Péter engem kért fel, hogy vállaljam el a lefejezett Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetését, legyek az új elnöke. Ezt nem vállaltam el, úgy láttam, hogy elmúlt az a történelmi pillanat, amelyben a bizottság hatásosan fel tudna lépni. Lényegében ez is volt a helyzet, legalábbis utólag így látom.
– A Bolyai Kezdeményező Bizottság rövid léte során milyen eredményeket ért el?
– A választ erre a kérdésre elemző módon megadta már Bodó Barna a kötetében (Bodó Barna: Jelenségek szélzúgásban. Europrint, Nagyvárad, 2020 – szerk. megj.). Én csupán azokat a mozzanatokat idézném fel, amelyekhez közvetlenül közöm volt. 2005 májusában került sor Kolozsvárt egy internetes nemzetközi konferenciára svéd, német, magyar, baszk, katalán, ír, albán, walesi és svájci egyetemi képviselők részvételével. Ennek nyomán született az ötlet, hogy ki kell dolgozni egy nemzetközi jogi charta-tervezetet a kisebbségi egyetemek jogállásáról. Ezt el is készítettük ketten Bodó Barnával, és ő be is mutatta 2005 szeptemberében, Kisebbségi Egyetemi Charta, vagy másképp Kolozsvári Charta címmel a többnyelvű egyetemek II. európai konferenciáján, Helsinkiben.
Közben a Bolyai Kezdeményező Bizottság fórumokat szervezett Erdélyben, európai fórumokat keresett fel, és mindezzel nyomást gyakorolt az egyetem vezetőségére.
Salat Levente rektorhelyettes 2005 júniusában határozattervezetet készített a többnyelvű feliratozásról, ezt az egyetem szenátusa elé terjesztette, amely elodázta a határozathozatalt, jóllehet Egyed Emese a szenátus tagjaként 2005 júliusában külön is felszólalt ez ügyben. Végül, 2005 októberében megszületett a szenátusi határozat a többnyelvű feliratozásról, amely 2006. januári határidőt szabott meg a végrehajtáshoz. Minthogy nem történt semmi, és közben a Babeș-Bolyai Egyetem vezetői azt terjesztették nyugati fórumokon, hogy ez a kérdés megoldódott, 2006 novemberében a Bolyai Kezdeményező Bizottság két tagja, Kovács Lehel és Hantz Péter maguk tettek ki az épület belső tereiben többnyelvű táblákat.
Nos, ezzel futott csúcsra a belső konfliktus, amelynek nyomán – egy procedurálisan is hibás fegyelmi eljárás eredményeképp – Hantz Pétert és Kovács Lehel Istvánt kizárták az egyetemről. A durván szabálysértő eljárás nyomán Salat Levente és Nagy László rektorhelyettesek lemondtak, majd ezt követően Egyed Emese és Sárkány Kiss Endre a szenátusi tagságukról, én pedig a tagozatvezetői tisztségemről mondtam le. Nagyon érdekes, hogy a konfliktus eszkalációjára egy olyan kérdésben került sor, amelynek inkább szimbolikus tartalma van. Ugyanis a többnyelvű feliratozás kérdése mellett folyamatos volt a magyar karok létesítése melletti kérvényezés, felszólalás, kiállás, ami szintén folyamatos elutasításba ütközött, azonban a feliratok kérdése könnyebben volt „érzékletesebbé” tehető a közvélemény szemében.
(folytatjuk)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
