– Három évvel ezelőtt, november 5-én halt meg Szőcs Géza költő, aki idén ünnepelte volna hetvenedik születésnapját. A költő családja, barátai és kollégái a – Helikon Kiadó gondozásában megjelent – Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című kötettel emlékeznek Szőcs Gézára és költészetére. Az ünnepi kötet szerkesztésére téged kértek fel. Mit jelent(ett) számodra ez a felkérés? Milyen érzésekkel fogtál neki a feladatnak?
– Szőcs Géza verseinek az 1990-es évek közepe óta lelkes olvasója voltam, friss volt még akkor A vendégszerető című reprezentatív válogatott kötete, ebből szépen kirajzolódott az életmű rendszerváltás előtt írt része. Nemrég összeszámoltam: a mostani kötet összeállítására vonatkozó felkérés beérkezésekor összesen hét korábbi szövegem jelent meg róla ‒ tanulmányok és esszék. Ráadásul éppen 2022-ben zártam le egy nagyobb, csoportos projektet a diákjaimmal a kolozsvári bölcsészkaron: Szőcs Géza generációjának korai, hetvenes-nyolcvanas évekbeli köteteit olvastuk újra, A harmadik Forrás-nemzedék viszonyhálózatai című, a kutatás eredményeit összefoglaló kötetbe én írtam az egyik tanulmányt Szőcs Gézáról ‒ a korai verseskönyvekről és recepciójukról. Mondhatni, még benne voltam a kutatás lendületében.
Személyesen legtöbbet és leghosszabban talán Faludy György 2005-ös erdélyi felolvasókörútja kapcsán volt alkalmam beszélgetni vele ‒ akkor a Korunk szerkesztőjeként lettem az estek egyik moderátorává, hiszen Faludy annak idején, az 1930-as években az erdélyi lapok közül a Korunkban debütált Heine-átköltéseivel és egyéb verseivel. Keresztül-kasul utaztunk Erdélyben, nagyokat beszélgettünk, élveztük a Faludy-anekdotákat. A szakmai kapcsolat később is megmaradt, végig azt éreztem jelzései, üzenetei alapján, hogy figyeli és fontosnak tartja irodalomtörténeti munkáimat.
Mindezek érvek voltak tehát számomra, hogy amikor a család felkért, hogy vállaljam el a gyűjteményes kötet összeállítását, némi gondolkodást követően, ami elsősorban az aktuális feladataimnak a szoros határidővel való összeegyeztetésére vonatkozott, elvállaltam a dolgot.
És ha már az érzésekről kérdezel, nem hagyhatom ki azt sem, hogy végig ott motoszkált bennem: túl korai ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia. Amikor 2020 augusztusában a Bulgakovban Karácsonyi Zsolt kérdezgette őt a tervezett, kéziratos formában már összeállt hattyús kötetéről, nem sejtettük még, hogy ez az utolsó nyilvános fellépéseinek egyike.
– A Szőcs-életmű mind a mai napig kaotikus, átláthatatlan állapotban van, olyan értelemben legalábbis, hogy a költő művei – a megjelent kötetein túl – szétszórtan, egy összefüggéstelen rendszerben (lásd a különböző itthoni, illetve külföldi orgánumokat) lelhetők fel. Egy összegyűjtött verseskötet esetében ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni. Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a munkafolyamat során?
– A feladat szinte bármely költői életmű esetében hasonló. Minden költő közzétesz lapokban olyan verseket, amelyeket utóbb nem vagy megváltoztatott formában válogat be a köteteibe. A hagyatékok sem rendezett formában maradnak általában az utókorra, hosszú folyamat azok rendszerezése.
A feladat jellegét a kiadóval és az örökösökkel is tisztáztam: mindannyian azt láttuk rövid határidővel megvalósíthatónak, hogy a költői életmű legreprezentatívabb részét mutassuk fel egyben, egyetlen kötetben. Ez több okból is fontos volt: egyrészt nem hiszem, hogy mindenki tisztában van/volt azzal, hogy ez mekkora terjedelmű költői életmű. Hétszáz oldalnyi az anyag, ami végül bekerült a könyvbe, és nem egy apró formátumú kötetről beszélünk… Az is fontossá tette ugyanakkor a vállalkozást, hogy Szőcs Géza politikai szerepvállalása életének utolsó évtizedében láthatóbb volt a nyilvánosság számára, mint költői tevékenysége, ő maga is próbálkozott azzal, többek között a Carbonaro szerzői név használata révén, hogy (amint ő mondta) „eltávolítsa a valóságos hús-vér szerzőt annak irodalmi mutációjától”. Biztos vagyok benne, hogy az Összegyűjtött versek azokat is meggyőzi az életmű értékéről, akik esetleg politikai tevékenységét szkepszissel figyelték.
A hagyaték módszeres áttekintése, feldolgozása még hátravan, az egyik lehetőség az lett volna, hogy a kötet csak ezt a munkát követően jelenjen meg, ez azonban optimistán szemlélve is leghamarabb két-három év távlatában valósulhatott volna csak meg. Így azt a célt tűztük ki magunk elé a kiadóval, hogy a kötetben már megjelent versek, illetve a folyóiratközlés szűrőjén már átment versek javarésze szerepeljen a gyűjteményben. Ez a megoldás természetesen nyitva hagyja az utat egy majdani Összes versek megjelentetése előtt, de addig is fontos, hogy megvalósult a kötetekben publikált versek összegyűjtése, az eredeti tördelést/vizualitást a lehető legszorosabban követő változatban, és ezt az anyagot ötvennél több, folyóiratban közölt verssel sikerült kiegészíteni.
– A kötet végén egy Szőcs Géza-pályakép összefoglalót is olvashatunk, amelyben azt írod, hogy egy gyűjteményes kötet a Szőcs-versvilágnak teljes megismeréséhez nem elegendő, „olykor érdemes visszamenni a forrásokig”. Ilyen értelemben mi célja van az új kötetnek?
– Például az, hogy útvonalakat nyisson azoknak, akik most ismerkednek az életművel. A gyűjteményes kötetben igyekeztünk az eredeti kötetek tördelését, vizuális játékait minél pontosabban követni, a forrásokhoz való visszatérés mégis fontos lehet szerintem, hiszen a gyűjteményes kötetben egységesíteni kellett dolgokat, amelyek az eredeti kötetekben neoavantgárd, egyszeri kísérletként valósultak meg, a gyűjteményes kötet funkcionalitása viszont sérült volna, ha mindenben követjük az eredeti struktúrát. Csak két példa erre: a Párbaj című, 1979-es kötet nem tartalmaz oldalszámokat, és ezzel összefüggésben tartalomjegyzéket sem. Vagy az első két kötet betűkkel írja ki az oldalszámokat, így: negyvenhét, ötvenkettő. Szőcs költői játékainak radikalitása így a gyűjteményes kötetben visszafogottabbá válik, mint az eredetiben. Szerkesztői mentségemül szolgáljon, hogy ezek a játékok már a szerző életében megjelent válogatott kötetekben (A vendégszerető, Nyestbeszéd stb.) is tompultak.
A pályaképben az életmű irodalomtörténeti elhelyezésével, szemléleti-poétikai vonatkozásaival kapcsolatban is próbáltam támpontokat nyújtani, feltérképezve, hogy a kortársak kikkel hozták kapcsolatba ezt a versbeszédet, irodalomtörténeti megközelítésben mit írtak róla a kutatók ‒ és persze azt is, hogy melyek voltak Szőcs saját kijelölt, visszatérően emlegetett kulturális referenciái. Ez azért is izgalmas, mert Szőcs korai, hetvenes években írt cikkei olyan érdeklődési hálót mutatnak, amely nem közismert szélesebb körben, így ez is rekonstrukciós munkát, korabeli szövegekhez és kontextusokhoz való visszatérést igényelt.
– Az Összegyűjtött versek utolsó versblokkja a Kötetben meg nem jelent versek. Ahogy már tettünk rá utalást, Szőcs versei, főként az utolsó éveiben, csupán irodalmi folyóiratokban, újságokban jelentek meg. Az Összegyűjtött versekben viszont találunk 1985 és 2020 között megírt, más kötetben nem szereplő poémákat is. Annak idején valami oknál fogva Szőcs nem válogatta be a korai verseit egyik kötetébe sem. Ez esetben te szerkesztőként csupán az életmű összesítésére törekedtél, vagy próbáltál rájönni arra az összefüggésrendszerre, hogy a költő miért hagyta ki ezeket a műveket előző köteteiből?
– Ez azért bonyolult kérdés, mert mint ismeretes, az 1992-es Szőcs Géza-kötet, A vendégszerető címlapján az is ott szerepel, hogy „Sz. G. utolsó verseskönyve”. És ez bizonyos értelemben így is van. Később megjelent még néhány Szőcs Géza-verseskötet, de ezeknél a válogatás felelőssége mintegy megoszlott, és így ezek valamelyest társszerzős kötetekké váltak. Az al-legóriás ember 2003-ban például Orbán János Dénest és Farkas Wellmann Endrét tünteti fel szerkesztőként-lektorként. A 2010-es, válogatott Nyestbeszéd, amelybe friss versek is bekerültek, Faludy György válogatásában készült. A 2015-ös Hat-százhat nem Szőcs Géza neve alatt jelent meg, hanem Carbonaro szerzői néven.
Nem egyszerűen arról van szó tehát az 1992 utáni versek esetében, hogy Szőcs Géza hagyta volna ki ezeket a köteteiből, hanem egyfajta megoszló figyelemmozgásról beszélhetünk.
Én úgy látom, hogy 1992 után Szőcs olyan kötetekben gondolkodott inkább, amelyek műfajilag nem behatárolhatóak, heterogének: vers, dráma, próza, vendégszöveg egyaránt megfér bennük. Jellegzetes példája ennek a Ha polip szuszog Kolozsvárott két kötete, de akár a Liberté 1956 vagy a tervezett hattyúkötet is.
– Ezeknek, a kötetekből eddig kimaradt verseknek az összegyűjtését milyen kutatómunka előzte meg?
– Nagy segítség volt, hogy a magyar folyóiratok-napilapok nagyobbik része mostanra hozzáférhető digitalizált formában, az Arcanum adatbázisában. Ennek alapján dolgoztam leginkább. Továbbá Farkas Wellmann Endre rendelkezésemre bocsátott egy kéziratos Szőcs Géza-bibliográfiát, amely a tőle és róla szóló írások egy részét tartalmazza, és amelynek létrehozásában, úgy tudom, neked is fontos szereped volt. Ezúton is köszönöm mindkettőtöknek. A munkát ez a bibliográfia lerövidítette, de sok esetben szorult javításra, kiegészítésre, ellenőrzésre. A lényeg, hogy számos további szöveget sikerült azonosítanom, ráadásul mérlegelnem kellett, hogy az olyan vegyes műfajú kötetek esetében, mint a versbetétekkel is dolgozó drámakötet, A kisbereki böszörmények, vagy a Liberté, hogyan járjak el. Végül arra jutottam, hogy mivel a Szőcs-drámák már megjelentek összegyűjtve 2003-ban, csak azokat a versbetét-szövegeket emelem be a gyűjteményes kötetbe, amelyek korábbi verseskönyvekben, például a Nyestbeszédben külön versekként is megjelentek.
– Vannak viszont olyan versek is ebben az utolsó „ciklusban”, melyek olvashatók az év elején megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvben. Ám, ez a kötet hasonlóan egy kisebb, szubjektív jellegű gyűjteménykötet, melynek tartalma több Szőcs-könyvet megidéz. Ez az oka annak, hogy például az Árvíz a sétatéren című vers végül a Kötetben meg nem jelent versek alá sorolódik be?
– Pontosan, ráadásul A kolozsvári sétatér már posztumusz kötet. Számomra az jelentett prioritást, hogy a szerző által megtervezett, „hattyús”, Sétatér című kötet hat verse viszont szerepeljen a gyűjteményes kötetben ‒ és mivel ezek mindegyikét közölte már korábban, lehetőség nyílt a beválogatásukra. Azt a Szőcs Gézára nagyon is jellemző struktúrát, nagyobb konstrukciót, amely majd a posztumusz köteté lesz, szerintem nem lőtte le az Összegyűjtött versek, a Sétatérnek önmagában is lesz legitimitása, hiszen nem csupán verseket tartalmaz.
– Olyan szöveganyagra van példa, amely eddig a Szőcs-kötetekből is kimaradt, és most te is úgy döntöttél, hogy az Összegyűjtött versekben sem állná meg a helyét?
– Ilyenre nem igazán volt példa. Legfeljebb műfaji dilemmáim adódtak, némely párbeszédes vagy próza és vers határán mozgó szövegek esetében. Ezek közül volt olyan, ami kimaradt. De azt mindenképp fontos hangsúlyoznom, hogy a kötet szerkesztéséhez azzal az elképzeléssel fogtam hozzá, hogy a szerzői verseskötetek legyenek fókuszban, a további szövegek esetében viszont nem tűzöm ki célként magam elé a teljesség elérését. Egy majdani Összes versek szükségszerűen tágabb körből merít majd, a hagyaték feltárása után, és akár a magángyűjtemények, Szőcs Géza által másoknak írt és ajándékozott kéziratok anyagát is figyelembe véve.
– A szerkesztésnél mellőzhetetlen volt a Szőcs-versek újraolvasása. Kerültek elő olyan szövegek, melyekre eddig kevesebb figyelmet fordítottál, viszont most fontos pozíciót töltenek be, és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsd az általad értelmezett Szőcs-lírát?
Az volt számomra a legmeglepőbb, hogy a kései, szerzői kötetek utáni Szőcs-versek esetében is mennyire jellemző a ciklusképzés, nagyobb szerkezetek építése. A Bárka, a Székelyföld és az Előretolt Helyőrség egyaránt közölt olyan összefüggő műveket, amelyek valószínűleg előbb-utóbb saját kötetszerkezetekben is megtalálták volna a helyüket.
– „Lételeme a játék” – írod Szőcs Gézáról. Az Összegyűjtött versek az eddig kialakult játékteret mennyiben fogja át-, illetve újrarendezni?
– Először az életmű megismertetésére van szükség, azt hiszem, utána jöhet az újrarendezés. Számomra egyértelmű, hogy a huszadik század utolsó évtizedeinek kiemelkedő költői életművéről van szó. Játékos költő volt, igazi humor hatja át verseinek jelentős részét. Ha valaki az elidőzés és empátia stratégiáit választja a kötet olvasása során, az remélhetőleg meg fogja tapasztalni ezt.
