Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Huszonkettedik gyermekotthonok? Más szórend kellene. Hogy ezt a tulajdonnév nem teszi lehetővé? Akkor nem kell erőltetni a tulajdonnevet: a gyermekotthonok 22. labdarúgó Európa-kupájának a döntője
Ingyenes nemzetiségek? Itt sem kell félni megbontani a szókapcsolatot: nemzetiségek ingyenes ételkóstolója. Bár – ki tudja? – ez inkább nemzetiségi ételek ingyenes kóstolója lehetett.
Ez a mederhídzöm kevésbé ismert szakkifejezés, a napilap olvasóinak zöme pedig laikus a hídépítésben. Persze más lenne, ha megmagyaráznák. De nem teszik.
Idős 90 évesek? És elég ellenőrizni, nem kell leellenőrizni. És kötőszóhalmozáskor két kötőszó közé nem kell vessző (tehát: és ha kellett).
Az alaposan ismétlése elkerülhető lett volna, ha például drasztikus csökkentést írtak volna. Az utalószó (azon) és a kötőszó (miszerint) kapcsolatban van egymással, de itt nem szabályosan: vagy azon döntése, hogy …, vagy utalószó nélkül: a kormány döntése, miszerint…
A többszörös birtokos szerkezet megköveteli a birtokos jelző ragját: költő egyik nagy szerelmének, Prielle Kornéliának a sírját.
A lincsel jelentése: erőszakos önbíráskodást gyakorol, gyilkol. A kényszersorozás kétségtelenül erőszakos, de nem lehet lincselés. A harctéren egyébként nem sok hasznát vennék a meglincselt (meggyilkolt) férfiaknak.
Ez cél, nem ok, tehát nem miatt, hanem végett, vagy érdekében, céljából. És ez minden nap, minden újságban gondot okoz. Egy csokor:
Itt már minden megvan. Az első miatt ok, tehát rendben, a második miatt cél, tehát nem jó, a harmadik az érdekében jó, mert célhatározó. A második célhatározó lehetne még végett, céljából is.
Úgy mondják ki: húsz-huszonhárom. De hisz ez angolul van! Újabb anglicizmus a magyar nyelvben!
Ez is angolul van: more and more. Magyarul elég lenne így: egyre több.
Az először helyett jobb lenne: előzőleg. Mert így félreérthető, hiszen azt írja, hogy beugrott és leszakította a szúnyoghálót, holott valószínűleg nem tudott volna beugrani a szúnyoghálón keresztül.
Minden tudásunk szerint nagyszülőből négy van….
(A sajtónyelvi példákat Balog Lajos kiskunhalasi tanár kollégámnak köszönöm.)
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.
Illyés Gyula élettörténetét és életművét közvetlenül érintette a világtörténelmi katasztrófa, majd 1956 történései, ezt a hatást talán csak most érthetjük meg igazán; az Egy mondat a zsarnokságról című versének befogadástörténete és értelmezése is sokat elárul a korabeli léttapasztalatokról. Ezért is nevezhetjük méltán a 2016-os év egyik legjelentősebb irodalomtörténeti eseményének, hogy megjelent az 1956-os, sokáig elveszettnek hitt naplója a Magyar Szemle és az MMA kiadásában.