Bonczidai Éva: A Kondorosi csárda titkairól

2020. szeptember 12., 11:39
A régi kondorosi csárda

„Kondorosi csárda mellett / Gulya, ménes ott delelget: / Csárdabeli szép asszonynál / Bort iszik az öreg-bojtár – írja Arany János A betyár című versében. Nemrég egy családi utazás során betértünk mi is a Kondorosi csárdába. Bár hallottunk már arról, hogy a nyolc út találkozásánál fekvő csárda igen nevezetes hely, méltán verselte meg Arany János, a legendárium szerint Erkel Ferenc is muzsikált itt a betyároknak, és Rózsa Sándor nevére a mai napig felkapja mindenki a fejét, mégsem számítottunk többre, mint egy kellemes ebédre. Valóban méltó a dicséretre a csárda szakácsa és sürgő-forgó személyzete, de nem ez sarkallt most írásra.

Forrás: ribarszkipeter.hu

A rafinált étlap átböngészése után figyeltem fel arra, hogy az épületben múzeum is működik. Bevallom, kiállítás gyanánt csupán néhány népművészeti tárgyra és archív fotóra számítottam, de igen nagy meglepetés volt, amikor a bejáratnál látható körözvényről maga Rózsa Sándor szólított meg. Ilyen invitálásra elmosolyodik a gyanútlan látogató, és azonnal belép nemcsak a kiállítótérbe, hanem a játékba is. Ugyanis itt tényleg minden adott az igényes és szórakoztató ismeretterjesztéshez: ennyire izgalmas helyen talán nem nehéz érdekes helytörténeti kiállítást rendezni, ez most mégis jóval több annál – az a fajta tárlat ez és az a muzeológiai igényesség, amely példaértékű lehet. Már az első lépésnél azt érzi a látogató, hogy itt számítanak rá – ez a kiállítás valószínűleg nem úgy készült, hogy összegyűjtötték, mi mindent lehet tudni a Kondorosi csárdáról, majd tárgyakat rendeltek az ismeretanyag mellé, és egyszerűen elosztották ezeket a rendelkezésre álló terekben, hanem már az elején a látogató szemével tekintettek erre a feladatra. A kiállításba eleve kódolva van, hogy több korosztály érkezik ide egyszerre, ezért különböző nehézségi fokozatú játékot kínálnak a bejáratnál. Más tétje volt a gyerekek által követett kiállításvezető feladványoknak, és más a mi feladatlapunknak: a gyerekek fegyvert és lövedéket kaptak, nyeregből lőhettek célba, ha sikeresen megfejtették a rejtvényt, mi pedig magától Rózsa Sándortól tanultunk meg valamit. Egy titkot osztott meg velünk, de persze a gyerekek is füleltek, és a nyaralás alatt időnként jókedvükből elkurjantották a betyártól tanult szentenciát.

Forrás: ribarszkipeter.hu

A tárlat szöveges része épp elegendő információt foglal össze ahhoz, hogy az ember mégiscsak bennfentesként távozzon, és épp elegendő támpontot kínál, ha valamely témáról többet szeretne megtudni a látogató – pluszinformációkat a QR-kódok által is kaphat az ember, de nincs hiányérzete a látogatónak akkor sem, ha teljesen kütyümentesen járja végig a termeket. Remek alkalom a játszva tanulásra – egyaránt szó esik az 1848–49-es szabadságharcról, régi mértékegységekről, de a művészetekben vagy a popkultúrában megjelenő betyáralakokról is. Jól megfér egymás mellett az érintőképernyő és a népi hangszer, dallamokat hallgathatunk, körözvényt szerkeszthetünk a saját adatainkkal, kuncogva, álmélkodva fedezzük fel a sok apró rafinériát, amelyet egy-egy sarok, egy-egy tábla, egy-egy lehetőség rejt. Ismeretterjesztő szándékkal csak néhány fontos témát emelek most ki, ígérem, bőven marad felfedeznivalója annak is, aki végigolvassa a cikket.

 

„Hírmondónak való betyárt sem találtak benne”

Nincs is ideálisabb hely egy csárdának, mint nyolc út találkozásánál – annyi a jövő-menő ember, hogy mindig van kit megvendégelni. A csonka kontyos oromzatú, nádfedeles, alápincézett, földszintes, ívpillérsoros tornácos épület a 18. században épült, de már kedvelt találkozóhely volt itt korábban is.

A régi csárda

A hatóságok szemközt építették fel a zsandárlaktanyát, de innen nemcsak a betyárokat tartották szemmel, hanem a Batthyány-kastélyban időnként összegyűlő, ellenzéki érzelmű nemeseket is. A legenda szerint a Kondorosi csárdából alagutakon is ki lehetett jutni: az egyik egy vizenyős nádasba vezetett, a másik 8-10 kilométer hosszú volt, és a Hármas-Körös partja melletti füzesbe vitt ki. Ez utóbbi alagút egyik szakaszán egy hatalmas terem is volt, ahol a föld alatt 18-20 lovat is kényelmesen el lehetett rejteni. A háromméteres fallal körülvett csárdának hivatalosan csak egy kijárata volt – a nagykaput figyelték is a rend őrei –, de sokan úgy tartották, hogy a betyárok ezeken az alagutakon menekülnek el a pandúrok elől. A Csendőrségi Lapok 1930. január 1-jei számában Beöthy Kálmán egykori csendőr ezredes ismertette a Kondorosi csárda titkos kijáratait és rejtekhelyeit. Ugyanis egyszerű magyarázata volt annak, miért nem lehetett itt betyárt fogni. A Békés 1892. április 3-i száma tudósított arról, hogy rejtett kéményt tártak fel a Kondorosi csárdában: „Az épületnek feltűnően massív, nagy és széles kéménye volt, melyről csak most tudódott ki, mikor megbontották, hogy az korán sem volt végig kémény, sőt nagyon is kis mértékben volt az, hanem nagyobb részben egy tágas szoba, ahol kényelmesen megfért hat ember, olyannyira kényelmesen, hogy annyi borozó hely volt számukra asztal mellett berendezve. A bejáró direkt a kéményből volt a benyíló setét szobába, a padlásról nem volt sem bejáró, sem ablak, úgy hogy a padláson járva senkinek fogalma sem lehetett arról, hogy massív kémény falazat mellékesen mit rejt magában. Erre a rejtőkre most véletlenül jöttek rá a ház lakói, vagy a kondorosiak között senkinek sem volt róla tudomása. Hanem ez a fölfedett rejtekhely sok mindenféle rejtélyre vet világot, ami évtizedekkel ezelőtt boszorkánysággal és hihetetlenséggel volt határos. – Hányszor történt ugyanis, hogy a pandúrok szeme láttára szorultak be üldözött betyárok a kondorosi csárdába és mégis mikor a pandúrok is a csárdához jöttek, hírmondónak való betyárt sem találtak benne.”

 

„Én Rózsa Sándor vagyok!”

Az anekdoták szerint Arany János és Erkel Ferenc is megfordult a Kondorosi csárdában, de leghíresebb vendége kétségkívül a legendás betyárvezér, Rózsa Sándor volt.

Rózsa Sándor – Forrás: Wikipédia

Rózsa Sándor a röszkei–szegedi tanyavilágban született 1813. július 10-én. Apját korán elveszítette, egyes források szerint lólopásért felakasztották, más források szerint pedig rablás közben ütötték agyon. Ezzel is magyarázható, hogy a számkivetettként felnőtt, írástudatlan fiú szintén letért a törvény útjáról. Huszonhárom éves volt, amikor először indult ellene hatósági eljárás, mert két tehenet lopott. A szegedi börtönből megszökött és futóbetyárnak állt. Rablásai során több embert megölt – köztük csendőröket is, 1845-ben azonban kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, mert szeretett volna becsületes életet élni. A kérését elutasították, de három év múlva, a szabadságharc idején amnesztiát kapott a Honvédelmi Bizottmánytól, és 150 felfegyverzett lovassal szabadcsapatot alakíthatott. Jó harcosokat toborzott, de a törvényen kívüliekből szerveződő legénység nehezen fogadta meg a parancsokat, és elrettentőek voltak a túlkapásaik: például az Ezeres nevű falu lakosságát nemcsak lefegyverezték, hanem ki is rabolták és 36 embert megöltek. Emiatt feloszlatták a szabadcsapatot, de a vizsgálatok tisztázták Rózsa Sándort, és nem tették felelőssé a mészárlásban.

Ezt követően Rózsa Sándor tényleg megpróbált becsületes útra térni: csikósnak állt, megnősült, de a szabadságharc leverése után ismét bujdosni kényszerült, ugyanis azt tartották róla, hogy ő a forradalmi szervezkedés egyik irányítója, és szokatlanul magas vérdíjat, tízezer ezüstforintot tűztek ki a fejére. Ekkoriban már sokan az igazságosztót és a nép barátját látták benne, a pandúrok nem tudtak a nyomára akadni, rendszerint kisiklott a kezük közül, mígnem 1857-ben, egy konfliktusuk után, a saját komája segített őt kézre keríteni.

Forrás: Wikimedia Commons

Rózsa Sándort kötél általi halálra ítélték, de mivel a nép a szabadságharcost tisztelte benne, és a császár nem akart belőle mártírt csinálni, életfogytiglanra enyhítette a büntetését, melyet a hírhedt Kufstein várában kezdett letölteni. Annyira ismert bűnöző volt, hogy vasárnaponként pénzért mutogatták őt az érdeklődőknek. „Midőn a börtönőr zörgő kulcscsomagával a börtönt felnyitá, Rózsa Sándor szokás szerint egy kissé fölemelkedett a nyoszolyáról, melyen kinyujtózva feküdt, felső testét fölegyenesité s megvasalt meztelen lábát összevoná. Késő ősszel, a hideg daczára, nyitva tartá ablakait, s öltözete elárulta a puszták edzett fiát. Ha a látogató szivarral kinálta meg, azt rendesen elvette, és subája alá rejtette, melyet még pusztai kalandos életében viselt. Köszönete igen egyszerü fejbiczczentésből állott. Rózsa Sándor iránt nem tanusithatni nagyobb szivességet, mint ha az ember szivarral és dohánnyal ellátja, hiszen még csak a szivar és egy pipa dohány az egyetlen élvezet, melyet neki a világ adhat” – számolt be a Vasárnapi Ujság 1864. június 5-i száma az egyik ilyen látogatásról.

Forrás: Wikipédia

1868-ban amnesztiával szabadult (ekkor épp Péterváradon őrizték), Pestre utazott, és megkérte a kormányfőt, nevezze őt ki Csongrád megyében csendbiztosnak. Nem állhatott át a törvény oldalára, ezért szabadulása után korábbi rablóéletét folytatta, társaival postakocsikat támadtak meg, és hozzá fűződik az első hazai vonatrablás története is. Kistelek mellett a síneket felszedve siklatták ki a vonatot, de a szerelvényen nem volt pénzszállító postakocsi, ellenben katonák igen, és szétugrasztották a támadókat.

Rózsa Sándort 1869 januárjában Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el, ismét halálra ítélték, majd újra életfogytiglanra módosították a büntetését. Többszöri szökési kísérlete után 1873. május 5-én az ország egyik leghírhedtebb börtönébe, Szamosújvárra került, itt eleinte szabóként foglalkoztatták, majd harisnyakötőként dolgozott. Gabányi János kutatta behatóbban Rózsa Sándor szamosújvári napjait, írásából kiderül, hogy a fegyőrök visszaemlékezései szerint a betyárvezér figyelmes, udvarias ember volt tekintélyt parancsoló tartással, bár igazi különcnek számított. Volt olyan időszak, hogy huszonöten voltak egy teremben, de ő egyik fogvatartottal sem állt szóba. „Rátarti betyárember volt. Sokszor megkérdezték tőle, miért nem beszél egyikkel sem? »Holmi csirkefogókkal, gazemberekkel nem állok szóba. Én Rózsa Sándor vagyok!« – felelte büszkén” – idézte fel Szabó Károly főfegyőr 1930-ban.

Rózsa Sándor sírja Szamosújváron – Forrás: Wikimedia

Rózsa Sándor 65 évesen, 1878. november 22-én halt meg tuberkulózisban, a szamosújvári fegyházban.

Kalandos élete során összesen 22 évet töltött fogságban, a nép képzeletében idővel mégis a szabadság hősévé vált. A kondorosi tárlaton arról is szó esik, mikor tűnt el Rózsa Sándor feje, és miért vizsgálgatták azt nagyhírű tudósok.

 

A betyárvilág és Hollywood

„Pár évvel ezelőtt Amerika is jelentkezett. Csikágóból írt valami irodalmi üzletes, hogy jó volna egy Rózsa Sándor-filmet csinálni” – jegyzi meg Móra Ferenc 1933-ban. Ő ekkor a szegedi múzeum igazgatója volt, és azzal érvelve, hogy közművelődéssel foglalkoznak, nem a betyárkultuszt építik, elhajtotta az amerikai producert.

A Békés Megyei Közlöny 1925. augusztus 4-i számában egy másik tervről számol be: a cikk írója azt is megjegyzi, hogy az amerikai film egyes jeleneteit a tervek szerint a Kondorosi csárdában fogják forgatni, és a rettegett hírű alföldi betyárt Eddie Polo alakítja majd. (Eddie Polo a némafilmkorszak egyik sztárja volt. Bécsben született 1875-ben, cirkuszi akrobata volt, aki westernhősként vált ismertté.) „Amerikában minden ember ismeri Rózsa Sándort. Ennek a betyárnak az élete határozottan filmre kívánkozik, és csodálatos módon még senkinek nem jutott eszébe, hogy feldolgozza. Az amerikai filmgyárak minden nemzet történetéből, mondaköréből dolgoznak fel részleteket, de magyar tárgyú filmszcenárium még nem került a kezembe. Pedig már most kijelenthetem, hogy Rózsa Sándor történetének internacionális sikere lesz” – vélekedett Eddie Polo, a film azonban nem valósult meg.

Ugyanígy meghiúsult egy másik filmterv is: Robert Neumann Rózsa Sándor-könyvét, mely németül Zürichben jelent meg 1938-ban Eine Frau hat geschrien címmel, Londonban pedig A Woman Screamed címmel, a Metro–Goldwyn–Mayer akarta vászonra vinni, de a háború idején mégis elálltak a magyarbarát film elkészítésétől. A lengyel–észt származású Miliza Korjus játszotta volna Rózsa Sándor babájának szerepét, a színésznő azonban súlyos autóbalesetet szenvedett 1940-ben.

Oszter Sándor Rózsa Sándor szerepében – Forrás: Wikipédia

Bár Rózsa Sándor története nem került be a hollywoodi legendák sorába, itthon számos ponyvaregény örökítette meg vakmerő kalandjait, de igényes irodalmi feldolgozások is, mint például Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és Cserna-Szabó András regényei.

A szájhagyomány más betyárok tetteit is neki tulajdonítja, a szabadságharcban vállalt szerepe és a hatalom embereit kijátszó leleményessége miatt a szabadság egyik hősének tartják sokan, és ha gonosztetteit fel is róják, azzal relativizálják a nevéhez kötődő bűncselekményeket, hogy csak a gazdagokat fosztogatta, és a szegényeket segítette. A népi emlékezet megszépíti a betyárvilágot, erkölcsi mércének tekinti a betyárbecsület sajátos szabályait. A betyárvilág idealizálásában nagy szerepük van az irodalmi feldolgozások mellett a hazai filmes adaptációknak is, melyek népi hősökként láttatták a talpraesett rablókat – 1971-ben Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja című regénye nyomán tizenkét részes sorozatot mutatott be a Magyar Televízió Oszter Sándor főszereplésével, de idesorolhatjuk Szomjas György filmjeit is, a Talpuk alatt fütyül a szélt, a Rosszembereket vagy a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegényeket.

Rózsa Sándor - a magyar filmsorozat előzetese

A kondorosi tárlat nagy hangsúlyt fektet a társadalmi kontextus és a pandúrok bemutatására is. Nem bagatellizálja a tényt, hogy a betyárok többsége kegyetlen bűnöző volt, a látogató lelkét mégis a betyársorsokba kódolt végzet megnyilvánulása érinti meg, furfangos szabadulások és tragikus bűnhődések sorozatáról értesülhetünk, ha a betyárvilág ismert alakjainak történetét fellapozzuk.

 

Nemrég kormányzati és uniós támogatással újították fel a Kondorosi csárdát. Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken című 365 millió forint összköltségű projektben a csárda rekonstrukciójára 62 millió forintot fordítottak. Felújították a műemlék épület homlokzatát, elvégezték a nyílászárók cseréjét, javítását, korszerűsítették a fűtési rendszert, és napelemeket telepítettek. Restaurálták Mihály Árpád és Cs. Pataj Mihály Betyárok rohama a szabadságharcban című nagy méretű festményét, és korszerű kiállítást hoztak létre.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 12-i számában.)