Bonczidai Éva: Születésnap, halálnap – Radnóti Miklósra és Kertész Imrére emlékezünk

2021. január 27., 07:37
Sárkány Győző: Radnóti emlékére III. (vegyes technika, 30 × 30 cm, 1981)

1944. november 9. – ennyi év távlatából is különös borzongása van ennek a napnak. Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős csapata Abda község határában valószínűleg ekkor lőtte főbe a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt. Torokszorító érzés a lágerből kijuttatott verseket olvasni – a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshezt és az A la recherche-t is a legszebb magyar versek között tartjuk számon. (Milyen szépség jut a magyar irodalomnak? Milyen sors jut a költőinknek?). A tömegsírból előkerült bori noteszként ismert sorok kordokumentumként is kegyetlenül pontosak. A tényszerűségük miatt nehéz méltósággal szembe nézni ezzel – immár az ember legocsmányabb arca is láthatóvá vált. A tömegsírból előkerült 22 holttest boncolási jegyzőkönyvéhez egy jegyzetet mellékeltek – már ez is szinte irodalom: „A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt. (...) A tisztiorvos megjegyzése: A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.”

1944. november 9. – egyik koncentrációs táborban egy fiú épp betöltötte a 15. évét. A születésnapja a költő halálának napja is. De ők akkor még nem tudhatták, hogy az idő és a sors ilyen furcsa módon összeköti őket. A fiú túlélte ezt a borzadályt, és 1996. november 10-én, a müncheni Kammerspielében Haza, otthon, ország című előadásában mutatott rá: „A költők nem mindig tudják, hogyan kell élni, csaknem mindig tudják viszont, hogy meghalniuk hogyan kell.” Ez az egykori kopaszra nyírt, rabruhás fiú, Kertész Imre lett az első Nobel-díjas magyar író.