Az öt éve elhunyt Gerold László (1940–2016) irodalomtörténész és egyetemi tanár volt a nyolcvan éve született Gion Nándor (1941–2002) író legjobb itteni ismerője, s nem véletlen, hogy a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó a népszerű Tegnap és Ma című, kortárs magyar írók, költők „munkásságáról mérleget készítő” monográfiasorozatába éppen őt kérte föl a Gion-opus értékelésére. Gerold e munkát a kétezres évek derekán vállalta el, s két éven belül el is készült vele, a 2009-ben megrendezett budapesti Ünnepi Könyvhéten pedig már olvasható is volt a 240 oldalas könyv, amely olyan jeles szerzők közé sorolta Giont, mint a sorozatban addig már megjelent – hogy csak a már nem élőket említsük – Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Sütő András, Nagy László, Esterházy Péter, Pilinszky János, Csoóri Sándor, Eörsi István, Kertész Imre, Kányádi Sándor, Grendel Lajos…
Ma már csak a szerkesztők adhatnának választ arra, miért maradt ki a kötetből Gerold Lászlónak a most itt közölt Bevezetője, amit azért is adunk közre (ürügyül szolgáljon mindkettőjük évfordulós eseménye), hogy ne maradjon csak a hagyatékban, de még inkább azért, mert az életmű egészére vonatkozó átfogó bemutatására vállalkozott, fontos kérdéseket vetett fel, amelyek jelentősek Gion írói világának, írói módszerének jobb megértéséhez. Itt jegyezzük meg, hogy a monográfia kéziratát, valamint a Gerold-hagyatékban talált vaskos Gion-dossziét a szenttamási Gion Nándor Emlékháznak, azaz Horváth Futó Hargita egyetemi tanárnak, kurátornak ajándékoztuk további megőrzésre és a Gion-kutatások további elősegítése céljából. Maga Futó Hargita írja átfogó, 2012-ben megjelent doktori disszertációjában: „Gerold László értelmezési pozícióját a vajdasági, kisebbségi irodalom és a kortársi, pályatársi kötődés determinálja, munkájában a nemzedéki látószög hangsúlyozódik…”
Itt jegyezzük meg, hogy a budapesti Noran Libro Kiadó 2007-től folyamatosan jelenteti meg Gion Nándor életműsorozatát, amelynek negyedik és ötödik kötetét Gerold László válogatta, szerkesztette, és látta el utószóval. A negyedik kötet Gion elbeszéléseit, novelláit és rövidprózáját tartalmazza, amely Műfogsor az égből címmel látott napvilágot, impozáns, több mint hétszáz oldalon; míg a 2012-ben kiadott Véres patkányirtás idomított görényekkel című kötet naplókat, interjúkat, esszéket és cikkeket közöl.
Gerold László monográfiájával párhuzamosan jelent meg Elek Tibornak a Gion Nándor írói világa című, ugyancsak monografikus munkája, majd a hagyaték további ápolását Kurcz Ádám István vette át, aki a Napkút Kiadónál adta közre Gion Nándor művei és műhelytitkai címen terjedelmes tanulmányát, amelyben Füzi László szavaival élve: „Gion életművének belső utalásrendszerét, logikáját, építkezését, így a Gion-próza szoros olvasaton nyugvó, teljesen eredeti értelmezését teremti meg. Rejtett utalásokra világít rá, számos szimbólumot értelmez, parabolák hátterét tárja fel.” Közben ugyanez a szerző folytatta az életmű további publikálását, s megjelent az életmű hatodik köteteként a Krisztus katonái a Görbe utcából, amely prózai és drámai műveket tartalmaz, majd jött a hetedik könyv is, Keresünk egy jobb hajót címmel, amely főként forgatókönyveket és filmváltozatokat tartalmaz. Horváth Futó Hargitával közös válogatásban és szerkesztésben látott napvilágot a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a szenttamási emlékházzal közösen a Hang–Kép–Írás sorozat hetedik köteteként a Gion-könyv, amely a fényképek és a dokumentumok mellett hangzó anyagot is tartalmaz. Ezt követően Futó Hargita tavaly az emlékház kiadásában újabb dokumentumkötetet adott közre a következő címmel: Szenttamás: Gion Nándor írói világának „fővárosa”.
Kurcz Ádám István éppen folyóiratunk januári számában jelentette be, miszerint tervezi az életmű 8. kötetét is, amelyben helyet kapnak majd „Gionnak azok a szövegei, amelyek más írókkal, művészekkel és műalkotásokkal való kapcsolatát mutatják be: az ismerősök, a kritikák, az ajánlások, sőt az általa készített fordítások és átdolgozások is”.
Sajnos, sem Gion Nándor, sem monográfusa, Gerold László nem érhette meg, hogy ezeket a már megjelent és a még megjelenésre váró köteteket kézbe is vehessék.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?