Már nagyobbacska gyerek koromban kalapáltam ezt-azt, lévén apám asztalosmester, aki némelykor rám bízta egy-egy szög beverését valamelyik famunkába. Ennek a látszólag egyszerű műveletnek is vannak szakmai fortélyai. Célszerű a szöget először kissé beütni a helyére, azután lehet erősebb ütéssel vagy ütésekkel beverni; fontos, hogy a szög állásával egy irányba sújtson a kalapács a szögfejre a kalapács ütőfelületének közepével. A szög méretéhez kell kiválasztani a kisebb-nagyobb szerszámot, amellyel azután bizonyos erővel kell ütni.
Gyerekfejjel és gyerekkézzel persze mindez nem mindig sikerült. Vagy melléütöttem, vagy a második-harmadik ütésnél elgörbült a szög, vagy éppen ferdén igyekezett a helyére… Apám az egyik ilyen esetben megjegyezte: „Fatigra ment.” Csodálkozva néztem rá, és meg is kérdeztem, hogy ki és hová ment. A válaszból megtanultam – máig nem feledve –, hogy a szögezés egésze nem sikerült. Vagyis ami fatigra megy, az nem sikerül, el van rontva. A szögelés javítása következett: harapófogóval kellett kivenni a meggörbült vagy rosszul elhelyezett vasszöget. Ez sem mindig egyszerű, hiszen lehet, hogy egy, a fában nem látszó göcsört az ok, az nem engedi a helyes beütést. Ezt is ekkor tudtam meg: péterszög a fában, deszkában lévő ’göcs’ vagy ’görcs’, amely a még élő fa valamely gallyának elágazási helye. Ma már tudom, hogy csomó, csög, fagomb, gomb, göbörcs is lehet ’péterszög’ jelentésű, vagy éppen vacsartos vagy vakgallyos lehet a deszka.
A néphit Szent Péterhez fűzte az ácsokat, asztalosokat meg-megkeserítő csomókat, hiszen némelyiket a faanyag vastagsága miatt nem lehet észlelni, csak a szögbeverés során derül ki hollétük. Különféle legendák, történetek keringtek, egyik szerint Szent Péter az utat kérdezte egy háznál, ahol ácsok dolgoztak. Ők nem igazították el, ezért megátkozta őket: fájukban görcs legyen. Más meseváltozatban mulatozó, táncoló ácsok zavarták Krisztust és Pétert álmukban, ezért kapták a rossz kívánságot. Szent Péter nevéhez van kapcsolva a péterfillér, vagyis ’(a templomban) a pápa számára külön perselybe gyűjtött pénz’.
A népképzelet a legutóbbi időkig alakított Szent Péter‑történeteket, ‑hiedelmeket. A Kaszás (Orion) csillaghalmazban erdélyi atyánkfiai Szent Péter pálcáját látták. A Göncölön (Ursa maior) Szent Péter lopott (!) szalmával szekerezett hazafelé, amikor rajtakapták, szétszórta a szalmát, ma is látszik: ez a Tejút (Galaxis) – efféle históriák jelennek meg Száz Pál Fűje sarjad mezőknek – Phytolengendárium című könyvében, amely egyébként mátyusföldi nyelvjárás beszédmódjával íródott bő fél évtizede.
A fatigra megy kifejezés ritka, ám itt-ott megtalálható; mindössze a Vas vármegyei, Sárvárhoz közeli Hosszúpereszteg nyelvjárásából készített szójegyzékben olvasható. További adatok keresése közben találtam erre a szövegdarabra, amelyik a hetven évvel ezelőtti újságból való. Szerzője a sárvári (!) születésű Urbán Ernő tollából való: „Holnap már a kutyák is azt ugatják, hogy Sáfrány Péter fatigra ment. Nem tudja eltartani a feleségét” (Szabad Nép X. 87: 10., 1952. IV. 13.).
A 2. magyar hadsereg pusztulásáról összeállított könyvben egy katona mondja: „A puskákat nem lehetett használni, egy részét, mert rugdalózástól fatigra [tönkre] mentek. Hát meg őszintén valljuk meg azt is, hogy lőszer sem volt” (Sára Sándor: Pergőtűz, 1988. – Sára Sándor Dunántúlon, Kőszegen érettségizett). A szögletes zárójelbe tett értelmezés mutatja, hogy a könyv kiadási idején sem volt közismert ez a szószerkezet. Azonban a világhálón manapság is föl-fölbukkanik, ezeket találtam különböző csevegő lapon: „Őszinte kommunikáció csodákra képes, ez ma nem megy, ezért megy fatigra minden második házasság kapcsolat barátság.” – „A haverom fénypofa srác, csak fatigra csinálta a pia…” – „Ha ezt iszod, még jól jön, ettől aztán fatigra mész egyszerre.” – „Az ütközéskor a kocsi is fatigra ment.” Utóbbi példám diáknyelvi szó- és kifejezésgyűjteményből való (Hoffman Ottó: Min-tini-szótár, 1996), a köz- és irodalmi nyelvre hagyatkozó szótárak nem tartják számon, az ún. peremszóincshez tartozik, magyar nemzeti és történeti szövegtárak – csaknem kétszáz milliós – anyagában sem szerepel.
A szerkezet névszói alaptagja, a fatig tagja bizonyára a németből került nyelvünkbe: az ausztriai német fatig ’fáradt, kimerült’; van a szónak francia (fatiqué), angol (fatiqué) megfelelője is. Mivel pedig minden út Rómába vezet, a latin fatigō ’(meg)zaklat, (meg)hajt, (ki)fáraszt’ igét se felejtsük. Ami tehát fatigra megy, az a dolog vagy az a személy kifárad, mint a kalapácsütés alatt a szög, amely emiatt elgörbül, elcsempül, tönkremegy. A tönkremenés eredete sem egyszerű. Alighanem a tutajosok, csónakosok nyelvhasználatából ered. A kisebb-nagyobb folyókban – különösen áradások után zavaros vízben – a felszínen nem vagy alig látható uszadékfákra, farönkökre ráfutó tutaj, ladik, hajó alaposan megsérülhetett, használhatatlanná válhatott, miután a szó szoros értelmében ráment, ‑úszott egy fatönkre. Mivel szándékosan is, véletlenül is elő lehet idézni mindenféle romlást, a kifejezés efféle esetre is alkalmazható, innen a tönkretesz, tönkrejuttat ’elront’.
Apám-anyám is dunántúli; évtizedekig magam is a Nyugat‑Dunántúlon éltem, amit részben a fatigra megy ismerete is bizonyít, másrészben apám asztalosmestersége, amelynek számos német eredetű szakszava volt hóblitól (Hobel ’gyalu’) a cirkliig (Zirkel ’körző’). Ezeket is annak idején a gyalupad körüli lábatlankodásom közben tanultam meg.
Remélem, az olvasó mindezek után nem gondolja, hogy ez az írás is fatigra ment.
Kislányunk a hirtelen kezdődő májusi zápor elől a kertből – hol mezítláb bóklászott – felszaladt a veranda lépcsőjéhez, fel akarta venni az előzőleg odatett cipőcskéit. Látva, hogy gyepi hangyák jönnek-mennek benne, így méltatlankodott: „Hangyák! Volt olyan, hogy én beleléptem a ti cipőtökbe?” A feleletet sem ő, sem mi hallottuk egy kisebb mennydörgés miatt, ám leánykánk mondását nem hallgattatták el az évtizedek, mint ahogyan a hangyák kertben, mezőben, erdőben, irodalomban ismeretes élete és viselkedése sem felejtődik el gyerekkorunk óta.
1886-ban jelenik meg Gárdonyi Géza első kötete, a Szerelmes történetek. És ekkor jelentkezik – igaz, folytatásokban – az első regény, az Álmodozó szerelem. A négyoldalas Győri Közlönyben volt olvasható 1886. január 3. – 1886. június 3. között. Az Álmodozó szerelem tehát mindmáig egy mára már csak egyes könyvtárakban elérhető, régen megszűnt vidéki folyóiratban rejtőzködött. A Gárdonyi-kutatás persze tudott róla, de nem tartotta érdemesnek elővenni.
Egyetlen vékonyka, 1968-ban megjelent kötet maradt utána. Többször kérdeztem tőle, miért hagyta abba a versírást, de a válasza többnyire kitérő volt, vagy egyszerűen elintézte ennyivel: „József Attila után?” Vagy még őszintébben: „Nem akartam szaporítani a középszerű költők sorát.” Pedig erre a filigrán kis kötetre, amely Tükör előtt címmel látott napvilágot, bármit lehet mondani, még ennyi év távlatából is, csak azt nem, hogy középszerű lett volna.
Dusík Dániel néven született, s talán nem a legszerencsésebben választott írói nevet magának. Dénes György néven ugyanis egy vele egyidős geológus és egy hírneves színész (másodállásban író) is részese lett a magyar művelődéstörténetnek. Pelsőcön és Rozsnyón végezte alap- és középiskoláit, s amikor az első verseit írta, légüres térben leledzett a felvidéki irodalom.
Ezek a kövek ugyanazok, amelyek mai napig sugározzák Athén, Róma és Jeruzsálem nagyságát. Ezekből épült a kölni Dóm, a párizsi Notre-Dame, az esztergomi székesegyház, a budapesti Szent István-bazilika, a Szent Mihály-templom Kolozsváron vagy a brassói Fekete templom. Ezekből a kövekből raktuk össze az universitasainkat is.
A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Választmánya 2021-ben Csóka Ferencnek ítélte oda a Simkó Tibor-díjat, akinek első írása 1986 szeptemberében jelent meg az Új Szóban, Mese a Kék lovagról címmel. Írt regényt, elbeszéléseket, rádiójátékot, amatőrszínház-történetet, és festéssel, zeneszerzéssel, videoklip-készítéssel is foglalkozik.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték.
Bár nagyon jól mutatnak, nem egyértelműek, sőt félrevezetők a betűvel jelzett mai fiatal(os) nemzedékek. Ma már szinte mindenki kívülről fújja a népszerű tudományosság terminusait: X, Y, Z generáció. De mit jelentenek ezek, és vajon valóban nemzedékek, és ha igen, meddig érvényesek?
Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban.
A magyar irodalomban nincs sok „hazai fejlesztésű” strófaszerkezet, és versforma még kevesebb. A Zrínyi-versszak egy laza metszetű, négyes rímes felező tizenkettes, s a már fejlettebb, egyedibb Balassi-strófa ennek rokona, viszont a Himfy-strófa, amit Kisfaludy Sándor (1772–1844) hozott létre, ezeknél is kidolgozottabb.