Olvastam valahol: 1950 körül előírás volt a katonák élelmezésénél egy bizonyos juhsajt, mert annak állítólag jó hatása van a gyomorműködésre. Apám Rahón szolgált a II. világháború idején, ott és akkor ismerte meg a juhsajtot. Gyerekkoromban néha-néha volt az asztalunkon efféle, amelynek illatát – vagy inkább szagát – édesanyám nem állhatta, mondván, hogy penetránssá teszi az egész házat. Sokáig büdös sajt vagy kvargli néven ismertem ezt a ma már ínyencséget, amelyről Krúdy Gyula megírta: „Kvargli. Egészség” (Álmoskönyv).
Švejk, a derék katona beszámol róla J. Hašek regényében, hogy „[…] a kantinban nem volt szabad újságba csomagolni se a virslit, se a kvarglit. Attól fogva a katonák elkezdtek olvasni, és a mi ezredünk lett a legműveltebb. Elolvastunk minden újságot…” Készítette ezt a fajta sajtot egy budapesti gyár is – Derby Sajt- és Vajtermelő Rt. – a XX. század első felében, a Heller Pál tulajdonos nevéhez alakított máig élő márkanévvel: Pálpusztai.
A legtöbb sajt átható illatú, így az a fajta is, amelyről Balassi Bálint évszázadokig lappangó művének egyik jelenetében közvetve van szó, ugyanis „Dienes, az Sylvanus juhásza szól Credulussal”, és így panaszkodik a sajtra szaga miatt szálló legyekről példát véve:
„[…] ugyan jő az sok veszéll fejemre, mint az sok légy az jungátára. Olly nap nincs, hogy vagy juhaimot, vagy kecskémet el ne lopnák!” (Szép magyar komédia)
Balassi Bálint Cristoforo Casteletti pásztorjátékát (Amarilli) fordította-magyarította, abban meg is található a jungáta megfelelője: „Più, che le mosche à la giuncata frescha”. Ez a giuncata és változatai (giungata, giungetela, gioncata stb.) az alapja a költő jungáta szavának. Salvatore Battaglia olasz értelmező szótára szerint sótalan sajt bivalytejből erjesztik, lágy, krémes állagú. Nevét azért kapta, mert gyékénykákából, szittyóból (olaszban: giunco) font edénykén szűrték át, majd hagyták aludni, hogy krémes állaga legyen. Áldozócsütörtökön különlegességként fogyasztották mint római és délolasz különlegességet. Az olasz műveltségben is járatos költő (mondhatni:) visszalatinosította a sajtnevet, ugyanis a latin juncus gyékényt, sást jelent. Egyébként Mátyás király udvarában és idejében, majd később is jártak olasz sajtkészítők, -árusok Magyarhonban, ezért többek számára ismerős lehetett a jungáta. Balassi a komédiában még egy helyütt említi a lágy sajtot, Dienes ingerkedik Galateával: „Azt hallom, hogy édesb az szád az lágy sajtnál!” A bővérű Balassinak bizonyára volt ilyesmiről is tapasztalata…
Bethlen Miklós, Erdély udvari kancellárja – Balassi után mintegy évszázaddal – feljegyezte, hogy „[…] a sajtot, túrót sem mesterség[gel], sem erővel, noha szüléim is próbálták, én magam is Hollandiában, el nem nyelhettem semmiképpen; a túrós étket, ordás, tejfeles lével, domikát szintén úgy, hanem bálmost, botsajtot, jungátát, édes tejet igen szerettem […]” (Önéletírása).
Jókai Mór egyik egyik elbeszélésének hőse is bizonyos juhsajtról beszél:
„[…] aztán én szándékozom nagyszerű sajtkészítést berendezni, a sajt szagától pedig minden kísértet elszalad; tudja ön uram, semmit sem utálnak úgy a túlvilági szellemek, mint az ostyepka szagát; én pedig ezt a nemzeti fromage de Zólyomot akarom nagyban tökéletesíteni” (Történetek egy ócska kastélyban).
Kosztolányi Dezső regényhőse, Novák Antal tanár úr egy délvidéki kisvárosban él, kollégájával beszélgetve mondja, hogy a Felvidékre készül utazni. Kosztolányi a táj és a tót sajt milyenségének és a Jókai-történetben is szereplő nevének megnevezésével teremt couleur locale-t:
„Tudod, az apámnak van ott egy kis gazdasága. Tejet akarok inni, juhtúrót enni. Meg azt a kis, kerek, tót sajtot, mely meg van füstölve, az ostyepkát. Nagyon szeretem” (Aranysárkány).
Karinthy Frigyes fia, Gábor feljegyezte, hogy apja az edami sajtot és a rokfortot szerette, a különleges kolbászokat meg egyebeket. Karinthyra magára is vonatkozhatik, amikor ezt írja:
„Ezt a sajtot szeretem, ez nagyon jó, nehéz sajt. Bemenjek? Huszonötért lehetne venni, és majd otthon, titokban megeszem. Szeretnék sokat enni ebből […]” (Jelbeszéd).
Sajtos ismereteit – mint sok mást is – humorba csomagolva adta közre:
„Sajt. Friss állapotban a vaj neve. Fajtái: a) ementáli, ebbe lyukakat vájnak ki a kukacok részére; b) liptói túró, más néven gitt […] (Együgyű lexikon).
Weöres Sándor némi balladai homállyal mondja el a liptói leánykérők esetét, amelyben a félkemény szalagsajt is, meg egy leányzó is nonszensz szerepet kapott a tekercs formában árusított sajt metaforaképével lezárt versbefejezésben:
„Jött Liptóból a fekete Anicához
három kérő,
a fekete kalap-karimájuk
összeérő,
pusmogtak sokáig
a fekete kalap mögött,
s parenyica gurigán
a fekete Ica megszökött” (Harminc bagatell – Szlovák).
Balassi darabjában, olvastuk, a Galatea leányzó szája édesb az lágy sajtnál, így hát e tekintetben a fekete Anicának is aligha lehetett köze büdös sajthoz.
Az Újvidéki Színház Verne klasszikus regényét, egyik legismertebb tudományos-fantasztikus művét, a Nemo kapitányt vette elő, gondolta újra, és döntött úgy, hogy ebből bizony musical lesz. Az énektudásban többször bizonyított társulat adott, a rendező a zenés műfaj nagymestere, Puskás Zoltán, a regényt igen gyakorlott kézzel Lénárd Róbert adaptálta színpadra, és bővítette ki sok-sok dalszöveggel, hiszen egy musicalhez az is dukál, meg persze zene is kell, erre a feladatra a Klemm Dávid és Erős Ervin szerzőpárost kérték fel, akik a színházi zenét nem középiskolás fokon művelik.
A Magyar Írószövetségből rögvest Dunaszerdahelyre vitt az utam, hogy eleget tegyek a SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula meghívásának. A táskában könyvek, a lelkemben csordultig szeretet, a fejemben a Himnusz és a zivataros századok, amik, úgy tűnik, nem múltak el. Határon túlra menet mindig olyan érzés fog el, mint amikor elindultam szülővárosom, Beregszász felé. Bár be kell látni, hogy a határátkelés így, több órás sor nélkül egyetlen kicsi gyomorgörcsöt sem okoz, és nem is hiányzik.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.