Büky László: (Szép)irodalmi számtan

2023. október 02., 08:50
Orosz István: Keresztút

Babits Mihály írja: „Minden folyót vár a Styx. | Óh, megoldó biztos X!” (Elég a kóstoló). A Styx (Sztüksz) egy árkádiai folyó neve, amelynek vizét az ókorban mérgezőnek tartották, így hívták az ógörögök az alvilág folyóját is, amelyen Kharón csónakjával átvitte a holtak lelkét. Babits az élet végére tesz célzást azzal, hogy minden folyó a Styxbe ömlik, a túlvilág ismeretlenségére (mint az algebrában) az „X” utal.

A számtani műveltség híjában lévőt esetleg maga a matematika szó is elkápráztathatta vagy éppen megijeszthette. Csokonai Vitéz Mihály a csurgói diákjainak vígjátékot írt 1799-ben Az özvegy Karnyóné ’s két Szeleburdiak címmel. Ebben Kurzus, aki „[e]dj személyben Doktor Borbély Alchimista, Kéznéző Chiromanista, Zsibvásáros drótvono, Poëta Kosár kötő” Lipttlottynak – aki gyanús Karnyóné halála kapcsán – tenyerét vizsgálva mondja: „[…] ez ’a huzás középb[e] az Urat jelenti ez a’ hosszan nyuló huzás mi volna egyéb kötélnél, ez pedig mathematice is egy valóságos akasztófa.” Kuruzs Lipittlotty fölakasztására vonatkozó célzását a matematika bizonyító erejével súlyosbítja.

Az Előbeszéd [A’ Tavaszhoz] Csokonai-versben így található az „X”: „Ama Finnyáskodó pedig olvassa meg a’ Heltai, Tinódi, Valkai […], és egyebek velős Magyar Irásit; sőt holmi Bányász Csákányt, Sopronyi Veres Tikmonyat, X ut Tököt, és több efféle korpá[j]ú Grapsákat se hagyjon megtekinthetetlen […]”. Az X ut tök Sámbár Mátyás vitairatából elhíresült szólás: buta, ostoba, mint a tökfilkó. A (debreceni) deákok szívesen használták volt. Móricz Zsigmond A fáklya című regényében is olvasható a Nyugatban „Kérem, a papnak nem baj, ha olyan szamár, mint az iks, csak szerető és gyöngédlelkű egyházatya legyen.”

Arany János a Bolond Istókban az x mellett más jeleket is említ: „Oh, hányszor elmereng a tiszta mennybe, | Hol a tejút és többi napkörök | Egy-egy láncszem tovább, a végtelenbe, | Hol milliárd nap és bolygó görög; | A Sirius‑hossz, ily távollal szembe, | Már semmi, hát még ez a földi rög!… | De iskolában rettenté a sok | A + b, nagy  , a dűlt ∞-asok”; továbbá: „»Folytassa Istók!« »X, emelve á-ra«… | Szegény myopsunk csak ötölt-hatolt”. Istók rövidlátó volta miatt kerül ugyanabba a megítélésbe, mint azok, akik nem értik a matematikát.

Jelképes utalásként a természet, a társadalom és a gondolkodás lehetőségei vagy éppen lehetetlenségei kapcsán a (gondolati) lírában például Tandori Dezső Nyitó ∞ és Záró ∞ című szonettekkel kezdi, illetőleg fejezi be egyik verseskötetét, A mennyezet és a padló címűt, amely szintén két végpontot jelent a(z élet) házában.Az iménti jelölések közül (A, b) ugyancsak Descartes-tól ered. A√ a latin radex ’gyökér’ jelentésű szó írásképének r betűjéből alakult, hiszen a gyökér valaminek a legalsó része. A (matematikai) végtelen jelét alighanem a római számmal írott ’1000’ jelentésű írásjegyek (CIƆ) sűrítéséből alakította John Wallis oxfordi matematikus és nyelvész; aki egyebek mellett a π (3,14) értékének kiszámításával is foglalkozott.

Marno János egyik verskötetének címében és egyik versében is szerepel a gyökjel: „Nincsen líra nélkül”; részlet a versből: „nincsen líra tenger √ | hengeren, mint a bimbók, kiáll | egypár hűvös élményburok […]”. A √ rajzolatot a klasszikus nyomdai korrektúrában mint hiányjelet szokás használni. Marno nyilván arra utal, hogy sem a líra, sem a költő nem képes minden érzelmet megjeleníteni, valami mindig hiányzik.

A számtan elemi egyszerűségével, tisztaságával azonosítja lelkiállapotát Radnóti Miklós a lágerban, Žagubica fölött a hegyekben: […] s folyton veszélyben, bajban élő | vad férfiak fegyvert s hatalmat érő | nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: | a 2 × 2 józansága hull rám” (Levél a hitveshez).

Karinthy Frigyes az egyik Így írtok ti Babits-darabjában az írásmód szélsőségét parafrazálja: a „Matematikai költemény” magyarázó megjegyzést fűzte, továbbá a négyzetre emelést („És mekegve és makogva2”), a gyökvonást („2√amphorába”) és mínusz- és egyenlőségjelet, emeletes törtre emlékeztető formát, a logaritmus jelzését alkalmazza.

Karinthy a történelemről egy hordószónok frázisaival beszél ironikus karcolatában 1915-ben: „Ó nép – mondta – látod-e a Törvényt fejed fölött? Ime a fajok öntudatlan feszülése, mely, mint ahogy nagyon helyesen mondja Tolsztoj, éppen olyan törvényszerűség s előre elvégzett sors, mint a csillagok futása, vagy a fizika törvényei, ime szükségképpen magával hozta, hogy a nagy Bika rád rohanjon s pán-bika törekvéseivel megfojtsa a te nemzeti aspiráczióidat. Töltsed be te is a törvényt, mely tudósaink számítása szerint a2 + 6 x + √3 + 5 + ∞ – 0, abból áll, hogy visszatartsd azt az izét, még ha belepusztulnál is” (Történelmi materializmus). A képlet nyilván halandzsa Csokonaihoz hasonlón. (Az írás 1958-ban Az egész város beszéli című négykötetes Karinthy-gyűjteményben – nyilván a Kádár-korszakhoz való igazodás miatt „Történelem” címmel jelent meg, hogy ne sértse az uralkodó ideológiát.)

Az efféle jeleket Weöres Sándor is hasznosítja: „Hajló terünkön kívül még hány világ van? | te titkod ez, √ – x | Ki rabként tengsz az anyagi világban, | Mint honát vesztett Vercingetorix”. – Másutt Weöres ezt a képletet (?) használja: „A + A + Diff”. A költő ifjú korában nehezen boldogult az iskolák követelményeivel: „Én, végtelenben kréta‑vándor, | nem találtam a befogókat… | Jaj, nem való e tábla‑élet | végtelenben tapogatóknak, | nem megy a színusz-tétel, Sándor” (Diáknotesz). Weöres figyelmes olvasója észreveheti a költő allúzióit, célzásait a térgörbület fogalmára és a differenciálegyenletre, amelyek ugyancsak sokaknak „biztos X”-ek.