Döme Barbara  : Jókai, Komárom és a néma ház

2021. július 02., 11:31

A néma ház mosolygott azon a napon, először, mióta Komáromban a Vármegye utcában állt. Csontig hatoló hideg volt 1825. február 18-án, amikor a kis Móricz felsírt a falai között. Az öreg épület még soha nem volt ennyire boldog – már akkor sejtette, hogy József és Mária gyermeke nagy művész lesz.

A nagy mesemondó szobra szülővárosában – Berecz Gyula alkotása - Fotó: Beliczay László

A Duna partján fekvő szélfútta Komáromban sokan ismerték a Katz-házat, amit titkok lengtek körül. „Ez egy néma ház”, beszélték a helyiek, mert az épületnek nem voltak utcára nyíló ablakai, azok az árnyas kertre néztek. Egyesek szerint azért, mert a vallásüldözés korában titokban kellett megtartani az istentiszteleteket. Ezen a helyen jött világra a kis Jókay Móricz. Ez valódi csoda, suttogta a ház, hiszen tudta, hogy Mária már két fiút szült, s mindkettőt elveszítették. Figyelmeztették is jóakarói, a harmadik gyereket nehogy szintén Lajosnak nevezzék, mert az bajt hozhat rájuk. A szülők megfogadták a szót. A ház később valakinek azt mesélte, egy cigány asszony keveredett feléjük akkoriban, aki azt mondta az éppen olvasó Máriának, a könyv megszállja őt, ha eldugja, akkor is kinő a földből, s ágán rengeteg könyv terem majd. A szülők sokat imádkoztak fiukért, a Jóisten pedig meghallgatta őket, a kis Móricz szépen cseperedett. Komáromban járt elemi iskolába, majd gimnáziumba. A néma ház azt meséli, hogy Móricz félénk gyerek volt. Szülei sokat meséltek neki, nem csoda, ha maga is történeteket kezdett fabrikálni. A ház másodszor akkor mosolygott, amikor a kilencéves fiúcskának két verse megjelent nyomtatásban. A komáromiak már ekkor büszkék voltak rá, ő pedig rajongott a városért. Imádta a Duna-partot, az Erzsébet-szigetet, sokat járt családjával a komáromi református templomba, ahol külön padja volt a Jókay családnak.

Csak azt sajnálom, hogy nem az én falaim között nőtt fel, mondja a ház, amikor felkeresem. De így is folyamatosan tudtam arról, mi történik vele. A komáromi épületek összetartanak, suttognak, átadják egymásnak az információt. Így derült ki azt is, hogy Móriczot már Mórnak hívják, s nagy író, nagy mesélő lett belőle a fővárosban.

S azt tudod, kérdi a legendás épület, hogy Komárom mennyi ihletet adott Móriczka regényeihez? Az Erzsébet-szigeten van a Jókai-kert, Az arany ember című regény sok részletben kapcsolódik hozzá, és ma is rácsodálkozhatunk azokra a mesés dunai tájakra, amelyekre annak idején Timár Mihály is. Ezen a szigeten írta Jókai a Hétköznapok című alkotását is, és később itt találkozott barátaival, olyan nagyságokkal, mint Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc vagy Gárdonyi Géza. És azt tudod, folytatja a faggatózást, hogy a térség egyik legismertebb étele, amit most is sok Duna-parti étteremben megkóstolhatunk, szintén Móricz nevéhez fűződik? Ez a Jókai-bableves. Ha lenne szám, megkóstolnám.

Bizony mesélhetnék még ezer történetet Jókay Móriczkáról, de inkább majd legközelebb, most elfáradtam. S egyszer már meg is haltam, akár csak a nagy mesélő, aki az én falaim között látta meg a napvilágot. De ahogy engem is újjáépítettek, s falamon emléktábla őrzi Jókai Mór emlékét, úgy az ő művei is örökké megőrzik Komárom és a Duna csodáit. Ez nekem már elég. Most pedig búcsúzom, de gyere el máskor is, szeretek mesélni.

Megjelent a Magyar Kultúra Duna-számában (2021/1)