Nyelvi barangolások (90.)
Az igekötők szerepe az, hogy módosítsák, megváltoztassák, egyben pontosítsák, gazdagítsák az ige jelentését. A jelentésmódosítás leginkább befejezettséget, kezdő jelleget, mozzanatosságot, tartósságot, folyamatosságot és további, sajátos jelentéstöbbletet fejezhet ki. Utóbbiak között megfigyelhető a zaklatott, tudatmódosított lelkiállapotot kifejező igekötős igék gyarapodása.
A be- igekötő lassan univerzálissá válik, szinte minden igéhez hozzátehető:
Vegyük példaként a beújít igét! Annyi mindent lehet beújítani, hogy szinte már nincs is más ige a sajtóban:
Érdekes, hogy a beújít bármennyire is mai, új igekötős igének tűnik, a nyelvjárásokban már van előzménye: Beújítottuk a palántát, tengerit is, ha nem jól kelt. A 2005-ben megjelent Debreceni cívis szótár anyagában találtam rá, a jelentése: A kiveszett palánta vagy kukorica helyére újat ültet.
A be- igekötő sajátos jelentésvilágában a következő főbb szerepek léteznek. Irányjelentésben befelé való irányulás: bebiciklizik a városba, beúszik a tóba, betör az üzletbe. Teljesség, totalitás: beutazza a világot, benövi a gaz, belázasodik, belát. Telítettség: bereggelizik, beszalonnázik, bepálinkázik, bezabál. De a fő szerepek mellett mellékszerepek is vannak. Ezek újabban alakulnak, ezért igekötős neologizmusoknak nevezzük őket. Leginkább ezekben az esetekben berzenkedik a nyelvérzék.
Furcsa irányok: bedönget, belop, betolong, belinkelődik (link segítségével bejut valamilyen internetes helyre), berosszalkodik, begonoszkodik. Furcsa teljességek: bealgásodik, beerdősödik, beiszaposodik, bekameráz, belámpáz. Furcsa telítettségek: bekólázik, befröccsözik, bedrogozik, bekábítószerezik, betép. Egyes példák talán már egyre kevésbé furcsaságok, mert beleilleszkednek a be- igekötő korábbi jelentésfunkcióiba.
Nádasdy Ádám figyelt föl arra, hogy a be- igekötő új funkciói között felbukkan vagy megerősödik a szubmerzív, azaz a cselekvésben való elmélyülést, illetve egy eltérő tudatállapotba való kerülést (abban való elmerülést) jelentő funkció. Mintha csak valamiféle nagy társadalmi szükséglet lenne a tudatállapot-váltás, szélsőségesebb esetben a transzba esés. Alappéldája a berévül: teljes révületbe esik. Korábban elegendő volt azt mondani: a sámán révül. Ma: berévül. A tudatállapot kérdése nyilván ennek a példának a kapcsán merült fel. Egyes új példák is beilleszthetők ebbe a jelentéskörbe: bealszik, behisztizik, beszomorkodik, beaggódik, becsajozik, beszigorít, bekeményít. Bár meglehet, hogy csak egyszerű túlzásról, nagyotmondásról van szó, hiszen folyamatosan szeretünk túlozni, fokozni, de az is lehet, hogy egy mélyebb, a már említett tudatállapot-váltásra utalnak ezek a jelentések. Sigmund Freud jó előre jelezte, hogy korunkban az egész világ kissé neurotikus. Carl Gustav Jung is megerősíti: „Napjaink ún. neurotikus betegei között nem kevés az olyan, aki régebben nem lett volna neurotikus. Ha olyan időben éltek volna, amikor az embert a mítosz még összekötötte az ősök világával, az átélt és nem csupán kívülről látott természettel, akkor elkerülhették volna a meghasonlást önmagukkal” – írja Jung az Emlékeim című könyvében. S azóta nemhogy csökkent volna a neurotikusság, hanem éppen ellenkezőleg: fokozódott. Már továbbléptünk, az összetettebb pszichikus, lelki problémák korába. S ennek a pszichikai zűrzavarnak lehet nyelvi tükre az eltérő tudatállapotba való kerülést mutató, azt kifejezni kívánó be- igekötős igéink szaporodása. Hiszen, ha van egy jelenség, azt az ember ki szeretné fejezni. A nyelvi változásokat öntudatlan lélektani tényezők is okozzák. Amennyiben korunk a pszichikai betegségek korszaka, akkor azt valamiképpen a nyelv is tükrözi. És ez mozgatja az igekötős igék változásait, például azt, amit a sajtónyelvi példáink is mutatnak, hogy korábban elegendő volt azt mondani: elkábul és megőrül, ma inkább a tudatváltozást kívánják egyesek kifejezni azzal, hogy: bekábul, beőrül…
Szóval beszéljen belőlem az olvasó, egyrészt mert állítólag az olvasónak mindig igaza van (nincs, de nála van az ítélet joga és az író pénze, tehát hízelegjünk emígyen), másrészt mert mi más lehetne egy irodalmi múzeum főigazgatója mint olvasó. Ez a dolga, főállású olvasóként gondozza a magyar irodalmat, és lásd első pont.
A forgalmas utcák, aluljárók ma már nem a rikkancsoktól, azaz a harsány újságárusoktól, hanem a handabandázóktól, az ordítva mobiltelefonozóktól, esetleg a zenés hittérítőktől zajosak. Nem volt mindig így. Száz éve a pesti utcák a rikkancsoktól voltak hangosak:
Egy ideje, akármerre fordul az ember a média bozótosában, a mesterséges intelligencia bukkan elő a bokorból. Hol diadalittas, hol ámuldozó, hol sápítozó hangfekvésben száll az ének a ChatGPT-ről. Hogy most már az MI. (Szokjunk hát az új és egyre gyakoribb rövidítésekhez és mozaikszavakhoz!) nem csak a régi helyén, a mennyiségtani műveletek és a műszaki teremtés birodalmában válik lassacskán egyeduralkodóvá, hanem a kommunikáció egyre gyomosabb mezején is.
A húsvét – a keresztény liturgia szerint – a nagyböjt utáni időszak, a feltámadás és a megváltás örömünnepe. A húsvéthétfő viszont már a mulatozások – népi szokások és játékok – egyvelegét képezi, amelynek napjainkban – sajnálatos módon – a gyakorlott formája kevésbé él – sokkal inkább a rá való emlékezés, a vízbevető hétfők újraelbeszélése, és nem annak megélése lesz meghatározó.
A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban.
Húsvét szombatján már a 19. században is kezdetét vette a Jézus Krisztus feltámadására való megemlékezés, ünnepélyes egyházi sereg vonult végig Pest-Buda utcáin, s amelyet aztán másnap, a vasárnapi templomjárás követett. A zsibongó kávéházak és boltok, amelyek általában telis-tele voltak emberekkel, erre a napra elhalkultak, kulcsra zárták kapuikat, s mindenki buzgó imádságba kezdett valamelyik városi szentegyházban.
Tízévesen, az egykori Pajtás újságban jelent meg első kis írásom, amely a mátrafüredi Bene-vár fölfedezéséről szólt. Szüleimmel a mátrafüredi üdülőben nyaraltunk, és egy nap édesapámmal a sűrű bozóttal benőtt várromot megkerestük, és nem félve a kullancsoktól, bejártuk, lerajzoltuk. Azóta a várromot kibontották, kicsit konzerválták, bárki megtekintheti.
Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra.