Nyelvi barangolások (90.)
Az igekötők szerepe az, hogy módosítsák, megváltoztassák, egyben pontosítsák, gazdagítsák az ige jelentését. A jelentésmódosítás leginkább befejezettséget, kezdő jelleget, mozzanatosságot, tartósságot, folyamatosságot és további, sajátos jelentéstöbbletet fejezhet ki. Utóbbiak között megfigyelhető a zaklatott, tudatmódosított lelkiállapotot kifejező igekötős igék gyarapodása.
A be- igekötő lassan univerzálissá válik, szinte minden igéhez hozzátehető:
Vegyük példaként a beújít igét! Annyi mindent lehet beújítani, hogy szinte már nincs is más ige a sajtóban:
Érdekes, hogy a beújít bármennyire is mai, új igekötős igének tűnik, a nyelvjárásokban már van előzménye: Beújítottuk a palántát, tengerit is, ha nem jól kelt. A 2005-ben megjelent Debreceni cívis szótár anyagában találtam rá, a jelentése: A kiveszett palánta vagy kukorica helyére újat ültet.
A be- igekötő sajátos jelentésvilágában a következő főbb szerepek léteznek. Irányjelentésben befelé való irányulás: bebiciklizik a városba, beúszik a tóba, betör az üzletbe. Teljesség, totalitás: beutazza a világot, benövi a gaz, belázasodik, belát. Telítettség: bereggelizik, beszalonnázik, bepálinkázik, bezabál. De a fő szerepek mellett mellékszerepek is vannak. Ezek újabban alakulnak, ezért igekötős neologizmusoknak nevezzük őket. Leginkább ezekben az esetekben berzenkedik a nyelvérzék.
Furcsa irányok: bedönget, belop, betolong, belinkelődik (link segítségével bejut valamilyen internetes helyre), berosszalkodik, begonoszkodik. Furcsa teljességek: bealgásodik, beerdősödik, beiszaposodik, bekameráz, belámpáz. Furcsa telítettségek: bekólázik, befröccsözik, bedrogozik, bekábítószerezik, betép. Egyes példák talán már egyre kevésbé furcsaságok, mert beleilleszkednek a be- igekötő korábbi jelentésfunkcióiba.
Nádasdy Ádám figyelt föl arra, hogy a be- igekötő új funkciói között felbukkan vagy megerősödik a szubmerzív, azaz a cselekvésben való elmélyülést, illetve egy eltérő tudatállapotba való kerülést (abban való elmerülést) jelentő funkció. Mintha csak valamiféle nagy társadalmi szükséglet lenne a tudatállapot-váltás, szélsőségesebb esetben a transzba esés. Alappéldája a berévül: teljes révületbe esik. Korábban elegendő volt azt mondani: a sámán révül. Ma: berévül. A tudatállapot kérdése nyilván ennek a példának a kapcsán merült fel. Egyes új példák is beilleszthetők ebbe a jelentéskörbe: bealszik, behisztizik, beszomorkodik, beaggódik, becsajozik, beszigorít, bekeményít. Bár meglehet, hogy csak egyszerű túlzásról, nagyotmondásról van szó, hiszen folyamatosan szeretünk túlozni, fokozni, de az is lehet, hogy egy mélyebb, a már említett tudatállapot-váltásra utalnak ezek a jelentések. Sigmund Freud jó előre jelezte, hogy korunkban az egész világ kissé neurotikus. Carl Gustav Jung is megerősíti: „Napjaink ún. neurotikus betegei között nem kevés az olyan, aki régebben nem lett volna neurotikus. Ha olyan időben éltek volna, amikor az embert a mítosz még összekötötte az ősök világával, az átélt és nem csupán kívülről látott természettel, akkor elkerülhették volna a meghasonlást önmagukkal” – írja Jung az Emlékeim című könyvében. S azóta nemhogy csökkent volna a neurotikusság, hanem éppen ellenkezőleg: fokozódott. Már továbbléptünk, az összetettebb pszichikus, lelki problémák korába. S ennek a pszichikai zűrzavarnak lehet nyelvi tükre az eltérő tudatállapotba való kerülést mutató, azt kifejezni kívánó be- igekötős igéink szaporodása. Hiszen, ha van egy jelenség, azt az ember ki szeretné fejezni. A nyelvi változásokat öntudatlan lélektani tényezők is okozzák. Amennyiben korunk a pszichikai betegségek korszaka, akkor azt valamiképpen a nyelv is tükrözi. És ez mozgatja az igekötős igék változásait, például azt, amit a sajtónyelvi példáink is mutatnak, hogy korábban elegendő volt azt mondani: elkábul és megőrül, ma inkább a tudatváltozást kívánják egyesek kifejezni azzal, hogy: bekábul, beőrül…
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.