Nyelvi barangolások (94.)
Ezt írja egy elemző:
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny. Ugyanez a kettősség áll fenn természetesen a konzervatívok – konzervatívak esetében is. A konzervatívok (személyek) valószínűleg konzervatívak, azaz konzervatív értékrendet vallanak, de itt is vigyázni kell, mert a konzervatív melléknévnek is több jelentése van: 1. (általában) A hagyományokhoz, szokásokhoz ragaszkodó, 2. (politikai értelemben) A múlt és a jelen értékeit, az ország tradícióit megőrizni kívánó, a radikális változtatásokat ellenző, 3. (pejoratív) Az újtól idegenkedő, a régihez ragaszkodó, maradi. Az emberek, akár liberálisok, akár konzervatívok, többféleképpen lehetnek liberálisak és konzervatívak.
Egy erősen kritikus, alternatív, kicsit anarchisztikus, nihilisztikus rockszám címe:
Az én nyelvérzékem szerint: okosok lenne a helyes. Beszéltem a dalszerzővel, aki annyit mondott: nekik az o-o-o (okosok) hangzása nem tetszett, ezért lett o-o-a, azaz okosak. Csakhogy az okos itt főnév (valaminek vagy valakinek van valamije) az okos mint főnév többes száma: okosok, tehát helyesen úgy lenne: Az okosok földje. Megerősíti ezt a Nyelvművelő kézikönyv is: az okosok (csak személyek).
És további kérdések merülnek fel. Ahol a többes számnak kétféle kötőhangzós változata van, vajon fölcserélhetők-e?
Nem, nem cserélhetők föl, mert bár csak egyetlen mássalhangzó (o, a vagy ö, e) tekintetében különböznek, de mást és mást jelentenek. Szójátékos formában is felhívhatjuk a figyelmet a kétféleképpen toldalékolt alakok különbségére: A hatalmasok (hatalommal rendelkezők) nem mindig hatalmasak (nem föltétlenül magas növésűek), sőt! Az iskolásnak kialakult egy pejoratív jelentése: önállótlan, betanult szabályokat követő, például: iskolás stílusban fest. Akik már iskolás gyermekek, fiatalok, azok tehát biztosan iskolások, de nem biztos, hogy iskolásak. A játékosok, akiknek tehát ez a foglalkozásuk, lehetnek játékosak, azaz játszadozni szeretők, derűsek, kedélyesek, de lehet, hogy nem azok. A redőnyösök azok, akik a redőnyöket szerelik, karbantartják, a házak viszont redőnyösek. A vörösök egy korszak politikai képviselői, de nem biztos, hogy vörösek, viszont a zászlók, a borok, ha vörös a színük, akkor vörösek. A kopaszok szinte biztos kopaszak (tar fejűek), bár a frissen bevonult katonákat is szokás volt kopasznak nevezni, ők pedig nem voltak feltétlenül kopaszak, csak nagyon rövidre volt nyírva a hajuk.
Még további példákat is gyűjtöttem:
A gyorsok (gyorsvonatok) nem mindig gyorsak, az örökösök között csaknem mindig örökösek a viták, a gonoszok szerintem mindig gonoszok, bár lehet, hogy van kivétel, mindenesetre Ady tudta a különbséget: Gonoszak a halottak…
A gyalogosok – gyalogosak párra friss sajtónyelvi példákat kerestem. Ilyesmiket találtam:
Ezek ma mind hibás formák. A gyalogosok főnévi formát kellene használni. Jókainál a Szép Mikhál című regényben azonban mégis ezt találjuk:
Merthogy Jókai korában még nem vált szét a két alak, illetve ebbe a „gyalogosak” formába, hiszen ki is csúfolták őket, pejoratív jelentést értettek. Föltétlenül helyes azonban egy utazási tanácsadó szóhasználata:
Itt tehát a kimondottan gyalogszerre akarnak utalni, ezért gyalogosak a kirándulások. Az alvilágjáró kíváncsiakat most hagyjuk!
Pár évtizede a megtévesztett földigiliszta-termelőket a sajtó gilisztásoknak nevezte. Nyelvileg ez rendben van, de azután úgy is írták: gilisztásak. Ez viszont nem helyes. A gilisztások a termelők, a gilisztásak pedig a bélférgesek.
Megállapíthatjuk, hogy az első helyen szereplő, tehát o és ö kötőhangot tartalmazó (nyílt kötőhangzós) formák főnevek, a második helyen szereplő, a és e kötőhangot tartalmazó formák inkább melléknevek.
Az első helyen említett címben (A nagyvárosok liberálisok) valószínűleg a ritmus (rímhatás) kedvéért fogalmaztak így. Az okosak földje szerzője pedig maga is a dallamra hivatkozott, neki jobban hangzik, hogy o-o-a, mint o-o-o. Csakhogy ezekben az esetekben nem a ritmus, nem a dallam dönt, hanem egy belső nyelvi törvényszerűség, amely láthatóan törekszik a kétféle forma elkülönítésére. Tény azonban, hogy nem minden esetben lehet könnyen dönteni, mert a főnévi és melléknévi jelentés határozottan nem különült el.
A nyelvi változás már csak ilyen! Hol megtörténik, hol nem. Izgalmas nyelvlélektani vizsgálat lehetne a különbségek elemzése!
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.
A SZMÍT és a NACE (Nueva Asociacón Canaria para la Edición) megállapodása keretében létrejött irodalmi együttműködés része volt a júniusban megvalósult kanári-szigeteki Lucía Rosa Gonzáles költő-író és Aquiles García Brito író-költő-irodalomtörténész látogatása. A vendégeket Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke látta vendégül Dunaszerdahelyen.