Nyelvi barangolások (94.)
Ezt írja egy elemző:
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny. Ugyanez a kettősség áll fenn természetesen a konzervatívok – konzervatívak esetében is. A konzervatívok (személyek) valószínűleg konzervatívak, azaz konzervatív értékrendet vallanak, de itt is vigyázni kell, mert a konzervatív melléknévnek is több jelentése van: 1. (általában) A hagyományokhoz, szokásokhoz ragaszkodó, 2. (politikai értelemben) A múlt és a jelen értékeit, az ország tradícióit megőrizni kívánó, a radikális változtatásokat ellenző, 3. (pejoratív) Az újtól idegenkedő, a régihez ragaszkodó, maradi. Az emberek, akár liberálisok, akár konzervatívok, többféleképpen lehetnek liberálisak és konzervatívak.
Egy erősen kritikus, alternatív, kicsit anarchisztikus, nihilisztikus rockszám címe:
Az én nyelvérzékem szerint: okosok lenne a helyes. Beszéltem a dalszerzővel, aki annyit mondott: nekik az o-o-o (okosok) hangzása nem tetszett, ezért lett o-o-a, azaz okosak. Csakhogy az okos itt főnév (valaminek vagy valakinek van valamije) az okos mint főnév többes száma: okosok, tehát helyesen úgy lenne: Az okosok földje. Megerősíti ezt a Nyelvművelő kézikönyv is: az okosok (csak személyek).
És további kérdések merülnek fel. Ahol a többes számnak kétféle kötőhangzós változata van, vajon fölcserélhetők-e?
Nem, nem cserélhetők föl, mert bár csak egyetlen mássalhangzó (o, a vagy ö, e) tekintetében különböznek, de mást és mást jelentenek. Szójátékos formában is felhívhatjuk a figyelmet a kétféleképpen toldalékolt alakok különbségére: A hatalmasok (hatalommal rendelkezők) nem mindig hatalmasak (nem föltétlenül magas növésűek), sőt! Az iskolásnak kialakult egy pejoratív jelentése: önállótlan, betanult szabályokat követő, például: iskolás stílusban fest. Akik már iskolás gyermekek, fiatalok, azok tehát biztosan iskolások, de nem biztos, hogy iskolásak. A játékosok, akiknek tehát ez a foglalkozásuk, lehetnek játékosak, azaz játszadozni szeretők, derűsek, kedélyesek, de lehet, hogy nem azok. A redőnyösök azok, akik a redőnyöket szerelik, karbantartják, a házak viszont redőnyösek. A vörösök egy korszak politikai képviselői, de nem biztos, hogy vörösek, viszont a zászlók, a borok, ha vörös a színük, akkor vörösek. A kopaszok szinte biztos kopaszak (tar fejűek), bár a frissen bevonult katonákat is szokás volt kopasznak nevezni, ők pedig nem voltak feltétlenül kopaszak, csak nagyon rövidre volt nyírva a hajuk.
Még további példákat is gyűjtöttem:
A gyorsok (gyorsvonatok) nem mindig gyorsak, az örökösök között csaknem mindig örökösek a viták, a gonoszok szerintem mindig gonoszok, bár lehet, hogy van kivétel, mindenesetre Ady tudta a különbséget: Gonoszak a halottak…
A gyalogosok – gyalogosak párra friss sajtónyelvi példákat kerestem. Ilyesmiket találtam:
Ezek ma mind hibás formák. A gyalogosok főnévi formát kellene használni. Jókainál a Szép Mikhál című regényben azonban mégis ezt találjuk:
Merthogy Jókai korában még nem vált szét a két alak, illetve ebbe a „gyalogosak” formába, hiszen ki is csúfolták őket, pejoratív jelentést értettek. Föltétlenül helyes azonban egy utazási tanácsadó szóhasználata:
Itt tehát a kimondottan gyalogszerre akarnak utalni, ezért gyalogosak a kirándulások. Az alvilágjáró kíváncsiakat most hagyjuk!
Pár évtizede a megtévesztett földigiliszta-termelőket a sajtó gilisztásoknak nevezte. Nyelvileg ez rendben van, de azután úgy is írták: gilisztásak. Ez viszont nem helyes. A gilisztások a termelők, a gilisztásak pedig a bélférgesek.
Megállapíthatjuk, hogy az első helyen szereplő, tehát o és ö kötőhangot tartalmazó (nyílt kötőhangzós) formák főnevek, a második helyen szereplő, a és e kötőhangot tartalmazó formák inkább melléknevek.
Az első helyen említett címben (A nagyvárosok liberálisok) valószínűleg a ritmus (rímhatás) kedvéért fogalmaztak így. Az okosak földje szerzője pedig maga is a dallamra hivatkozott, neki jobban hangzik, hogy o-o-a, mint o-o-o. Csakhogy ezekben az esetekben nem a ritmus, nem a dallam dönt, hanem egy belső nyelvi törvényszerűség, amely láthatóan törekszik a kétféle forma elkülönítésére. Tény azonban, hogy nem minden esetben lehet könnyen dönteni, mert a főnévi és melléknévi jelentés határozottan nem különült el.
A nyelvi változás már csak ilyen! Hol megtörténik, hol nem. Izgalmas nyelvlélektani vizsgálat lehetne a különbségek elemzése!
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.