Nyelvi barangolások (92.)
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira. Népi anekdotákat adott közre Vöő Gabiella (Kilenc kéve hány kalangya – Anekdoták székelyekről), Nagy Olga (Paraszt dekameron), Szűcs Ernő (Debreceni anekdoták), Nagy Pál (Hargitán innen – Hargitán túl. Székely népi humor; Erdélyi anekdoták), Tőke István (Mosolygó Tisza mente), vagy éppen a korábban „közölhetetlennek” számító erotikus-obszcén anekdotákat lejegyző vajdasági Burány Béla.
Bár az anekdotát főként a népköltészetből és az irodalomból ismerjük, ne feledjük el, hogy minden közösségnek, így például minden tudományágnak is van anekdotakincse. Beck Mihály akadémikus tudományos anekdotákat gyűjtött: „Sokak számára talán szentségtörésnek tűnhet a tudomány humoráról beszélni, hiszen a tudomány komoly dolog. Akik így vélekednek, azok valószínűleg nem ismerik a tudomány világát, és azt is elfeledik, hogy humort a nagyon komoly dolgokban is lehet találni, hiszen a humor legfontosabb forrásai a fonákságok és az ellentmondások, ilyenek pedig bőségesen akadnak a tudomány világában is. Arthur Koestler mély kapcsolatot lát a humor és a tudományos felfedezés között. Mindkettőnek alapvető vonása a látszólag össze nem függő dolgok közötti kapcsolat felfedése…” De milyenek a tudományos anekdoták? „A leggyakoribb a tudománnyal, illetve művelőivel kapcsolatos anekdota. Önmagában is nagy családot jelent a tudományos abszurd humor, a koholmányoktól a versben írt, sőt megzenésített tudományos dolgozatokig… Talán itt célszerű megemlíteni a tudományos spekulációkat, vagy legalábbis ezek egy részét, melyek komolykodva, de tulajdonképpen nem komolyan, és ezzel humoros hatást keltve foglalkoznak bizonyos tudományos megállapításokból eredő merész következtetésekkel. Hosszú múltra tekinthet vissza a tudomány világa fonákságainak szatirikus vagy ironikus bemutatása… Humoros elemet jelenthetnek a tudományos vonatkozású szó- és képrejtvények, továbbá velős mondások, aforizmák.”
Eszünkbe jut Friedrich Nietzsche is, aki A vidám tudomány című könyvében utal erre: „Tagadhatatlan, hogy hosszú távon eleddig a nevetés, az ész és a természet még mindig diadalt aratott minden egyes ilyen nagy cél-tanításon: a rövid tragédia végül mindig föloldódott a lét örök komédiájában és »a megszámlálhatatlan kacagások hullámai« – Aiszkhülosszal szólva – végül átcsaptak a legnagyobb tragikus színészek feje fölött is.”
2015-ben országos pályázatot hirdettünk anekdotagyűjtésre, amelyekből Hujber Szabolcs tanár úrral egy kis kötetet is szerkesztettünk. A beküldött anekdoták nagy része valamilyen szempontból „nyelvi”: vagy egy nyelvhasználati sajátosságot tartalmazott. A nyelvi anekdoták az élet eseményeihez kapcsolódnak: család, gyermekkor (beszédtanulás), iskola, katonaság, munkahely, szabadidős tevékenységek (sport, szórakozás), ünnepek, öregkor, betegségek, de esetleg tájegységekhez is (tájnyelvi jellegzetességeket bemutató anekdoták). Néhány gyűjtés Magyarország területéről: Rábaköz, a Marcal völgye, Bakonyszentiván, Tornaszentjakab, Mindszent és Dévaványa. A határon túlról egy háromszéki gyűjtés szerepel az összeállításban. Közöltünk orosz-szovjet anekdotákat is (csapajeviádákat), melyeknek magyar párhuzamai is ismertek az ötvenes évekből. A kötetet – a tudomány humorára is utalva – hajdani és mai, jelentős munkássággal bíró magyar nyelvészekkel kapcsolatos (olykor az intimitást határát súroló) anekdoták zárják. Wacha Imre tanár úr ezen felbuzdulva külön kötetben adta közre nyelvészanekdotáit. A nyelvi anekdoták kötetben az anekdota apropóján, műfaján keresztül nagy hangsúlyt kapnak a családi, illetve regionális közösségbeli hagyományok, értékek, a magyarságtudatunkat meghatározó mindennapi és ünnepélyes pillanatok. A magyar nyelv sokszínűsége, ízes változatokban való létezése is tetten érhető a válogatásban.
A modern kor, az informatikai világ további lökést adott az anekdotázásnak. A világhálón számos fórum van, amely gyűjti és közzéteszi (megosztja) a „kiadatlan” történeteket. Az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos anekdotáknak külön műfaja és fóruma is van. Az internetes fórumok között így indult a Pesten hallottam csoport. Ide olykor kerek és kevésbé „kerek” kis történeteket küldenek be. Lássunk példaként egy ilyen, nem föltétlenül frappáns, de azért korjellemző és kifejező történetet (anekdotát), amely akár beleillene Queneau Stílusgyakorlatok című stilisztikai játékába:
- 4-6-os. Forma áll a csuklóba, telefonjával szórakozik, valami jó drága okoskütyü. Tipikus nyugger néni jön, tolakodik előre, hogy ő legyen az első, aki leszáll. Kiüti a forma kezéből a telefont, betörik a kijelző, erre megszólal: Hopp, ez leesett. Na, mindegy…
Quineau kísértetiesen hasonló (alap)története (amelyet azután csaknem százféle formában mesél el):
- Az ötösön csúcsforgalomban. Huszonhat éves forma pasas, fején puhakalap, a szalag helyett paszománnyal; hosszú nyak, mintha kinyújtották volna. Utasok szállnak le és föl. A pasas rátámad az egyik mellette állóra. Azt veti szemére, hogy meglöki őt, valahányszor ott megy el valaki. Nyafogós hang, de szeretne keménynek hangzani. Megürül egy ülőhely, a pasas odaront…
A francia eredeti 1947-ben született, érthető, hogy akkor a puhakalap és a paszomány volt a feltűnő, a mai történet 2014-ben játszódik, érthető az okoskütyü. Ennél pontosabb, részletezőbb leírást nem adnak a szerzők. Mindkét történetben megesik a konfliktus, ami mindkét változatban kapcsolatban van a járművön való mozgással (tolakodással). A franciában a pasas, a magyarban a „tipikus nyugger néni” a cselekvő. Az összeütközés mindkét változatban válaszlépés nélkül oldódik meg (a francia változat): „Megürül egy ülőhely, a pasas odaront…” A magyar változatban a „nyugger” néni megszólal: „Hopp, ez leesett. Na, mindegy...” És mi is ilyen banális történeteket mesélünk nap mint nap…
