Nyelvi kalandozások (43.)
„Anya hív”, írja ki a telefon képernyője. Elsőre furcsa, mert egy idős ember telefonján látom. Már aligha élhet az édesanyja. Azután rájövök, a felesége hívja. A feleség = anya.
„A mama vár” – nekem ez máig nem egyértelmű. Nekem a mama az édesanya, az édesanyám. (Milyen szép szó!) De másoknál: a mama = nagymama. Esetleg az anyós. Sőt: a feleség is lehet. Amikor valaki azt mondja nekem, hogy „a mamához megyünk”, elsőre tehát az édesanya jut eszembe, majd a nagymama. Egyébként azért is inkább a nagymamát jelenti, mert a nagymamát sokkal inkább szólítjuk nagymamának, mint nagyanyának.
Az élet megkapó jelenségét mutatják az anya és a mama szavak jelentésbővülései. A mama alapvetően az édesanya. Jól mutatja József Attila Mama című verse (amelyet szinte mindenki kívülről tud, remélhetőleg):
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
De a mama másként anya, vagyis az édesanya – ugyancsak egy József Attila versből (Kései sirató):
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Ám később, amikor már a gyerek szólongatja az anyját:
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám! (Kései sirató)
Tehát a mama és az anya nyilvánvalóan az édesanya, akit így szólítanak meg a gyerekei. De mások is szólíthatják anyának az anyát. Például a férj. Az anya a férjnek csak azért lehet anya, mert gyermekeinek anyját látja benne, vagy mert gyermekei így hívják, és úgy érzi, hogy az egyszerűség kedvéért akkor a feleség legyen anya. Esetleg azért, és ez már pszichoanalitikus mélység, mert a férfi a feleségében egy kicsit talán az édesanyát látja viszont. Talán erre is utal József Attilától a Kései sirató:
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
A feleséget anyának szólítani (és a férjet a feleség által apának!) valójában átképzeléses kommunikáció. Olyasmi, mint amikor az ember magáról egyes szám második személyben beszél: „amikor látod, hogy mennyire sietnek az emberek…” – ilyenkor valójában azt akarja mondani: „amikor látom, hogy mennyire sietnek az emberek…” Az irodalomban Németh G. Béla önmegszólításról, önmegszólító verstípusról beszél:
• „Csak posta voltál” (Babits Mihály), „Most már elég, ne szépítgesd, te, gyáva” (Kosztolányi Dezső), „Tudod, hogy nincs bocsánat” (József Attila)
Tehát a mindennapi kommunikációban és az irodalomban is létezik az átvonódás, vagyis az, hogy az egyik személyt említem, de egy másikra gondolok.
Megállapítottuk tehát, hogy a mama alapvetően az édesanya megnevezése. De alkalmazzák a nagymamára, az anyósra és a feleségre is. Vajon miért? A nagymama esetében azért, mert rövidülés: (nagy)mama. Az anyósra és a feleségre azért, mert ők egészen biztosan édesanyák (mamák, anyák), hiszen van gyerekük. A gyerekek által használt megszólítás tehát átszáll a feleségre, férjre.
Mit mond erről a jelentéstan? Azt, hogy az anya és mama jelentésbővülése: metonimikus. Aki valakinek az anyja vagy mamája, az az érintkezés alapján átvonódhat egy másik, hasonló személyre. Így lehet gyereknek, férjnek ugyanaz a személy: anya; a feleség, az anyós és a nagymama pedig: mama.
A képlet így néz ki: a feleség akkor lesz, lehet anya a férj számára, amikor megszületik a gyerek. A férj akkor lesz, lehet apa a feleség számára, amikor megszületik a gyerek. Amikor megszületik a gyerek, az unoka, akkor a nagymama anyából mamává, a nagypapa pedig apából papává lesz. És így megy ez a nemzedékek örök láncolatában tovább.
Ezek után pedig, ha látod, hogy a telefon kijelzőjén megjelenik: „Anya hív”, csak a környezet alapos ismeretében tudod megállapítani, hogy az illető édesanyja vagy felesége hívja ismerősödet. És „A mama vár” mondat elhangzásakor is csak a környezet ismeretében tudhatod, hogy az anyáról, a feleségről vagy az anyósról van-e szó.
Nekem nagyon tetszik, amikor a barátom telefonján azt látom felvillanni: „Anya hív”. Tudom, mert ismerem őt, hogy a felesége hívja. Három gyerek anyukája. Akit a barátom is anyának hív.
