Nyelvi kalandozások (43.)
„Anya hív”, írja ki a telefon képernyője. Elsőre furcsa, mert egy idős ember telefonján látom. Már aligha élhet az édesanyja. Azután rájövök, a felesége hívja. A feleség = anya.
„A mama vár” – nekem ez máig nem egyértelmű. Nekem a mama az édesanya, az édesanyám. (Milyen szép szó!) De másoknál: a mama = nagymama. Esetleg az anyós. Sőt: a feleség is lehet. Amikor valaki azt mondja nekem, hogy „a mamához megyünk”, elsőre tehát az édesanya jut eszembe, majd a nagymama. Egyébként azért is inkább a nagymamát jelenti, mert a nagymamát sokkal inkább szólítjuk nagymamának, mint nagyanyának.
Az élet megkapó jelenségét mutatják az anya és a mama szavak jelentésbővülései. A mama alapvetően az édesanya. Jól mutatja József Attila Mama című verse (amelyet szinte mindenki kívülről tud, remélhetőleg):
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
De a mama másként anya, vagyis az édesanya – ugyancsak egy József Attila versből (Kései sirató):
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Ám később, amikor már a gyerek szólongatja az anyját:
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám! (Kései sirató)
Tehát a mama és az anya nyilvánvalóan az édesanya, akit így szólítanak meg a gyerekei. De mások is szólíthatják anyának az anyát. Például a férj. Az anya a férjnek csak azért lehet anya, mert gyermekeinek anyját látja benne, vagy mert gyermekei így hívják, és úgy érzi, hogy az egyszerűség kedvéért akkor a feleség legyen anya. Esetleg azért, és ez már pszichoanalitikus mélység, mert a férfi a feleségében egy kicsit talán az édesanyát látja viszont. Talán erre is utal József Attilától a Kései sirató:
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
A feleséget anyának szólítani (és a férjet a feleség által apának!) valójában átképzeléses kommunikáció. Olyasmi, mint amikor az ember magáról egyes szám második személyben beszél: „amikor látod, hogy mennyire sietnek az emberek…” – ilyenkor valójában azt akarja mondani: „amikor látom, hogy mennyire sietnek az emberek…” Az irodalomban Németh G. Béla önmegszólításról, önmegszólító verstípusról beszél:
• „Csak posta voltál” (Babits Mihály), „Most már elég, ne szépítgesd, te, gyáva” (Kosztolányi Dezső), „Tudod, hogy nincs bocsánat” (József Attila)
Tehát a mindennapi kommunikációban és az irodalomban is létezik az átvonódás, vagyis az, hogy az egyik személyt említem, de egy másikra gondolok.
Megállapítottuk tehát, hogy a mama alapvetően az édesanya megnevezése. De alkalmazzák a nagymamára, az anyósra és a feleségre is. Vajon miért? A nagymama esetében azért, mert rövidülés: (nagy)mama. Az anyósra és a feleségre azért, mert ők egészen biztosan édesanyák (mamák, anyák), hiszen van gyerekük. A gyerekek által használt megszólítás tehát átszáll a feleségre, férjre.
Mit mond erről a jelentéstan? Azt, hogy az anya és mama jelentésbővülése: metonimikus. Aki valakinek az anyja vagy mamája, az az érintkezés alapján átvonódhat egy másik, hasonló személyre. Így lehet gyereknek, férjnek ugyanaz a személy: anya; a feleség, az anyós és a nagymama pedig: mama.
A képlet így néz ki: a feleség akkor lesz, lehet anya a férj számára, amikor megszületik a gyerek. A férj akkor lesz, lehet apa a feleség számára, amikor megszületik a gyerek. Amikor megszületik a gyerek, az unoka, akkor a nagymama anyából mamává, a nagypapa pedig apából papává lesz. És így megy ez a nemzedékek örök láncolatában tovább.
Ezek után pedig, ha látod, hogy a telefon kijelzőjén megjelenik: „Anya hív”, csak a környezet alapos ismeretében tudod megállapítani, hogy az illető édesanyja vagy felesége hívja ismerősödet. És „A mama vár” mondat elhangzásakor is csak a környezet ismeretében tudhatod, hogy az anyáról, a feleségről vagy az anyósról van-e szó.
Nekem nagyon tetszik, amikor a barátom telefonján azt látom felvillanni: „Anya hív”. Tudom, mert ismerem őt, hogy a felesége hívja. Három gyerek anyukája. Akit a barátom is anyának hív.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.