Dr. Balázs Géza: Anyanyelvi liget Tihanyban, ahol „nyelvében él a nemzet”

2022. november 09., 09:04
Aknay János: Emlék (akril, vászon, 100 × 80 cm, 2017)
Nyelvi barangolások (79.)

Korzenszky Richárd atya, a Tihanyi Bencés Apátság korábbi vezetője (perjele) évekig tanított magyar nyelvet és irodalmat, és hosszú évek óta részt vesz a középiskolai anyanyelvi versenyek bírálóbizottságában is. Ezeknek a versenyeknek egyik kultikus helye a keleti országrészben található Sátoraljaújhely és Széphalom, utóbbi Kazinczy lakhelye, a magyar nyelvművelés kultuszának központja. Innen jött az ötlet, milyen jó lenne, ha a Dunántúlon is lenne egy ilyen anyanyelvi emlékezethely. A tihanyi helyszín magától kínálkozott. Ezer éve itt lettek följegyezve az első magyar szavak (Tihanyi alapítólevél).

Anyanyelvi ligetet álmodott Korzenszky atya a Balaton fölé magasodó tihanyi hegy tetejére. Mint írja, „az anyanyelvi vagy pünkösdi liget egy nyelvi labirintust szimbolizál, amelyben a bábeli nyelvzavar ellenére van lehetőség a megértésre, hiszen számos népnél és nyelvben szerepel ugyanaz a gondolat: Nyelvében él a nemzet”. Majd így folytatja: „A bábeli nyelvzavar szimbolikus képe a Bibliának. Az eddig egymást értő emberek gőgjének, beképzeltségének következménye – nem akarják elfogadni a fölöttük álló isteni hatalmat. Párhuzamos a paradicsomi elbeszéléssel, ahol az Isten teremtette rendet elfogadni nem akaró ember kiűzetik a Paradicsomból, és otthontalanná, hazátlanná válik. Egymás elfogadása, megértése hozzátartozik az embermivolt lényegéhez. Labirintussá válik a világ, amikor nem értjük egymást. És otthonná, igazi hazává, ahol a különbözőségek mintegy megszűnnek. Nem úgy, hogy feladjuk önmagunkat, hanem úgy, hogy elfogadjuk egymást… Pünkösdi csodára van szükségünk”. Hogy miért labirintus, azt értjük. De mi a megoldás? Korzenszky atya így ír az ötletéről: „Van egy álmom, álom egy ligetről, ahol az ember eltűnődik a sorsán, és rádöbben arra, hogy mit jelent számára az anyanyelv. Jelenti az otthont. Jelenti a hazát. Van egy álmom egy ligetről, amely megjeleníti ennek a világnak labirintusvoltát, amely felszólít, hogy különbözőségeink ellenére igenis lehetséges egymás elfogadása. A bábeli zűrzavar ellenére van lehetőség arra, hogy megértsük egymást, különböző anyanyelvűek. Lehetséges a pünkösdi csoda. Lehetséges, ha egyrészt nem adjuk föl önmagunkat, s ugyanakkor elfogadjuk a másikat. Azt a másikat, aki ugyanúgy a maga anyanyelvén vette birtokba ezt a világot. S ha nem uralkodni akarunk a világon és egymáson, hanem kertészei akarunk lenni sokszínű és különböző kultúránkkal”.

A liget alapötlete a Nyelvében él a nemzet szállóige. Mindenki ismeri. Sokan, sokféleképpen formálták, használták. Békés István Napjaink szállóigéi című könyvében nem szó szerinti forrásként Montesquieu szerepel (La langue, c’est la nation, azaz A nyelv nemzet). Kisfaludy Károlynál már így fordul elő: Nyelv teszi a nemzetet (1819). Kölcsey Ferencnél: Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni sem lehet (1827). Széchenyi István a Hitel bevezetőjében ír hasonlót: Az egészséges nemzetiségnek… fő kísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él (1830). Arany János Egressy Gábornak című versében is van hasonló gondolat: „Élni fog nyelvében, élni művészettel / Még soká e nemzet!” (1850). Grétsy László talált egy szó szerinti forrást, Kőváry László Székelyhonról című könyvében a háromszéki faluról, Laborfalváról szóló részben:

• ha bémegyünk egy fővárosba, s látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel… Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet. Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.
Peter Sherwood Angliában élő nyelvész további számos (összesen 37) szóba jöhető forrást kutatott föl. Kresznerics Ferenc: „mig a’ nyelv él, él a’ nemzet is” (1807). Skita Mihály: Csak addig él a Nemzet, míg a nyelve él (1818). Imesi Homonnay Imre: A’ Nemzet nyelvében él (1824). Sárosy Gyula: Nyelvében él a’ nemzet (1837). Mindebből az látszik, hogy a 19. század elején széles körben elterjedt volt ez a gondolat, szólás.

Korzenszky Richárd külföldi példákkal bizonyítja a gondolat még szélesebb körű elterjedését:

• „Ma patrie, c’est la langue française” (Az én hazám: a francia nyelv.) (Albert Camus: Ma patrie, c’est la langue francaise – francia író, filozófus, 1913–1960)

• „Мова – це наша національна ознака, в мові – наша культура, сутність нашої свідомості.” (A nyelv: a mi nemzeti jellegzetességünk. A nyelvben van a kultúránk, öntudatunk.) (Ilarion Ohienko ukrán ortodox főpap, tudós, író, 1882–1972)

• „Meine Heimat sei die deutsche Sprache, und mein Vaterland sei die in derselben verfertigte schöne Literatur.” (Otthonom a német nyelv, és az ezen a nyelven készült szépirodalom az én hazám.) (Rolf Schneider: Die Schönheit der deutschen Sprache – német író, 1932–)

• „De taal is ons vaderland, waaruit we nooit kunnen emigreren.” (A nyelv a mi hazánk, ahonnan lehetetlen kivándorolnunk.) (Irina Grivnina orosz–holland író, 1945–)

• „Język jako ojczyzna.” (A nyelv a mi egyetlen hazánk.) (Czesław Miłosz lengyel költő, 1911–2004)

• „Thi dog Sproget først giør Folk til Folk.” (Főként a nyelv teszi a népet néppé.) (Adam Oehlenschläger dán költő, 1779–1850)

• „Limba română este patria mea.” (A román nyelv az én hazám.) (Nichita Stanescu román költő, 1933–1983)

Korzenszky Richárd atya álma valóra vált. 2022 őszén a Tihanyi Bencés Apátság melletti hegytetőn átadták az anyanyelvi vagy pünkösdi ligetet, mely sok nép egybehangzó véleményét mutatja meg nyelv és nemzet, nyelv és haza elválaszthatatlan kapcsolatáról.