Kaliczka Patrícia: Féreglyuk Andersen kertjébe (olaj, vászon, 135 × 150 cm, 2015–2017)
Nyelvi barangolások (76.)
Bár a tudomány véleménye megoszlik a kérdésben, a környezetvédelmi vagy zöldkommunikáció (erőteljesebben: propaganda) mai nélkülözhetetlen kulcsszava, csaknem varázsszava: a klímaváltozás. Ráadásul a klímaváltozás úgy jelenik meg, mint katasztrófa (klímakatasztrófa), s ez beleillik a baljós történeti jóslások, sejtetések, azaz a Kasszandra-jóslatok sorozatába:
· A klímakatasztrófa megállíthatatlannak tűnik.
· Már az utolsó métereket futjuk – megelőzhető-e a klímakatasztrófa?
· Küszöbön a klímakatasztrófa, de még mindig meg lehet állítani.
· Az ökológiai katasztrófával fenyegető klímaválság egyetlen ellenszere a természetközeli mezőgazdaság.
· A világ negyedik leggazdagabb embere egész könyvet írt arról, hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát.
· Elnézést, uram, van százmilliárd dollárja? Klímakatasztrófa-elhárításra kellene! Sajnálom, nem ígérhetek semmit.
· Klímaváltozás, klímaválság, klímavészhelyzet, klímasztrájk, klíma-klíma-klíma… dől ránk rengeteg csatornán. Mi a helyzet? Van-e klímaváltozás, mi okozza, és milyen hatásokkal számolhatunk?
És máris következik a fenyegetés: „Minden bizonnyal senki nem akar többméteres óceánszint-emelkedéssel, korábban virágzó, de sivatagossá váló területekkel, drámaian csökkenő élelmiszer-termelési lehetőségekkel, összeomló ökoszisztémával és mindezek következményeivel szembesülni – márpedig a hőmérséklet elszabadulásával ezek cseppet sem valószerűtlen alternatívák.” (Forrás: internet)
A klímakatasztrófával való riogatásnak két következménye is lehet. Az egyik, hogy a sok riogatás hatására az emberek közömbössé válnak, vagy éppen ellenkezőleg, belső feszültség keletkezik bennük, már kifejezés is van rá: ökoszorongás. Az ökoszorongás a környezet pusztulása miatti krónikus félelem.
Ez a kommunikáció az ember egyik alapérzelmére, a félelemre épít. A riogatást ügyesen koreografált, a közösségi médiában erőteljesen megfuttatott történetek szolgálják. Például lángban, füstben álló esőerdők az Amazonas mentén, amelynek (kitalált) következménye a világ oxigénkészletének pusztulása. Milyen érdekes, hogy néhány évvel ezelőtt minden közösségi portálon lángoltak az Amazonas esőerdői, de azóta semmit sem hallunk róluk (holott minden évben lángolnak).
A klímakatasztrófa-kommunikáció két szélső értékére, a hatástalanságára, és a további még erőteljesebb frusztrációkeltésre utaló jelenségére kívánok rámutatni.
A túlzott és fölösleges riogatás iskolapéldája a farkast kiáltó juhász vagy fiú tanmese. Ebben a juhász vagy a fiú kétszer becsapja társait azzal, hogy felbukkant egy farkas, segítségért kiált, majd kineveti azokat, akik a segítségére sietnek. Harmadszor, amikor valóban megjelenik a farkas, hiába kiáltozik, nem hisznek neki… A tanulságot így foglalja össze egy szólásunk: Aki mindig farkast kiált, annak nem hisznek, ha jön. Ugyanez vonatkozik a szüntelen ijesztegetésekre, túlzásokra is.
És van egy ellentétes vélemény, mely szerint a klímakatasztrófával való ijesztegetés is kevés, hatékonyabb nyelvi eszközöket kellene alkalmazni. Egy pszichológus szerint a klímakatasztrófa, krízis, összeomlás már nem eléggé hatásos kifejezés, mivel „azt a benyomást keltik, hogy természet vak erőivel szemben tehetetlenek vagyunk: sem felelősségünk, sem lehetőségünk nincs sok beavatkozni”. Fokozni kellene a nyelvi hatékonyságot: „felmelegedés helyett túlforrósodásról vagy szétolvadásról, üvegházhatás helyett kohó- vagy máglyahatásról, a távoli jövőben várható fokozatos kellemetlenségek helyett hirtelen és visszafordíthatatlan kataklizmáról, illetve adaptáció helyett kipusztulásról és halálról beszélve jobban megragadhatóvá válhatna a probléma”. A passzív megfogalmazás helyett aktív kifejezésekre lenne szükség: mint például klímapusztulás vagy bioszféra-gyilkolás. A pszichológus szerint: „cselekvésen keresztül közelebb kerülhetünk a valós megoldásokhoz”. (Forgács Bálint, forrás: Quibit: https://qubit.hu/2021/11/08/ha-el-akarjuk-kerulni-a-klimakatasztrofat-le-kell-szamolnunk-az-olyan-pihe-puha-kifejezesekkel-mint-a-zold-az-oko-meg-a-bio)
A pszichológus jól tudja, hogy bizonyos nyelvi megfogalmazásokban erőtöbblet van, és ezek alkalmasak a megrázkódtatásra, az érzelmek felkeltésére, és adott esetben cselekvésre is. Csakhogy ez mindig pillanatnyi, de legalábbis rövid időre szóló hatás. Az érzelmeket, indulatokat nem lehet állandóan stimulálni, ostromolni, mert a nyelvi megfogalmazásban lévő erő nem sokáig marad fenn, előbb-utóbb csökken és megszűnik. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire nem hatékonyak a régóta meglévő, úgynevezett ijesztő túlzások: borzalmas, szörnyű, rettenetes. Annyira nem hatékonyak, hogy ma már pozitív fokozóvá váltak: borzalmasan szép, szörnyen izgalmas, rettenetesen tetszik. Vannak, akik még érzékelik az ambivalenciát ezekben a szerkezetekben, egyébként pedig megtörtént a jelentésváltozás, voltaképpen jelentésszelídülés. A szörnyen, borzasztóan, rettenetesen szép egyértelműen azt jelenti, hogy nagyon szép. Az ijesztő, negatív jelentés pozitívra fordult.
Ezt szeretném visszafogottan megjegyezni a klímaaktivistáknak, akik esetleg még nagyobb hang- és nyelvi erőre kapcsolnák a kommunikációt.
