Dr. Balázs Géza: Ápoljuk és őrizzük bátran!

2021. május 27., 08:03
Munkácsy Mihály: Honfoglalás (olaj, vászon, 459 × 1855 cm, Országház, 1893 – részlet) – Forrás: mek.oszk.hu

 Népszerű – az interneten körbe-körbe jár – Sebő Ferenc népzenekutató, énekes mondása: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Miközben a kijelentés mögötti törekvéssel teljességgel egyetértek, magával a kijelentéssel nyelvi szempontból vitatkoznék, mert az ápol és az őriz jelentése kapcsán a nyelv hagyományát nem veszi eléggé figyelembe. Van ugyanis nyelvápolás és nyelvőrzés is. Akkor az idézett kijelentésből az is következne, hogy nem kell ápolni a nyelvet, mert nem beteg, és nem kell őrizni, mert nem rab. A nyelvművelést ellenzők hangoztatják is: „A nyelvet nem védeni kell, hanem használni.”. Ők pedig (immár nyelvészként) a véd ige további jelentéseit nem veszik figyelembe. Például azt, hogy a véd ige nemcsak a fenyegető veszély elhárítását jelenti, hanem valakinek az érdekét pártolja, biztosítani igyekszik. A szavak többjelentésűek, a nyelv alapvető tulajdonsága a többletjelentés, erre épül egyik alakzata: a metafora.

Az említett ápolás, őrzés ezekben a szavakban szóképnek minősül. Ha hagyomány- vagy nyelvápolásról beszélünk, nem föltétlenül a beteg képe merül fel bennünk, hanem a gondozásé, gondoskodásé. Nemcsak a beteget ápoljuk, hanem ápoljuk (teljesen egészséges) kapcsolatainkat, testünket is. Ápoljuk a kertünket. Akkor is, ha nem gyomos. Teljességgel pozitív kijelentés: ápolja a barátságot. Szó sincs arról, hogy beteg lenne az a barátság. Ápolja a fogát: arra mondjuk, aki tisztán, rendben tartja a fogát, és nem is gondolunk rossz, beteg, ápolatlan fogakra. Ápoljuk anyanyelvünket – még az értelmező kéziszótárban is szerepel ez a példamondat. Az Anyanyelvápolók Szövetsége kapcsán sem a beteg anyanyelvre gondolunk. Tehát ne bántsuk a hagyományápolást és a nyelvápolást se!

Ugyanez a helyzet a hagyományőrzéssel, nyelvőrzéssel is. Az őriz igének csak egyik jelentése: valakit, valamit szemmel tart, hogy a vele kapcsolatos nemkívánatos esemény bekövetkezését megakadályozza. Tehát: őrzi a házát, őrzi az állatait. Ebből fakad a „nem őriztünk együtt disznót” szólás. De vannak további jelentései. Valakit, valamit véd: őriz valakit a fertőzéstől. Tehát egészséges, csak óvatos. Hosszabb időn át megtart valamit: őrzi a leveleit. Vagy őrzi valakinek az emlékét. Témánk szempontjából talán a legfontosabb: nem enged valamit feledésbe merülni, például őrzi a régi szokásokat. Tehát nemcsak a rabokat őrizzük, hanem őrizzük (megtartjuk) a hitet, az emlékeinket, sőt még a szerelmet is. Nem véletlenül írja Ady: őrizem a szemed…

Maga a nyelvőrzés mint szókép már Pázmány Péternél is előfordul, tehát ugyancsak régi nyelvi hagyomány és szép törekvés. Pázmány Péter írja a nyelv „vétkei” ürügyén: „elsőben Istent kérjük, hogy nemcsak őrzőket, hanem ajtókat rendeljen szent malasztjával nyelvünk oltalmára. Azután magunk is vigyázzunk, és úgy őrizzük nyelvünket, mint lelkünket.”

Ha az ápol és az őriz szavunk hagyományból fakadó jelentéseit sorra vesszük, ezek mind igazak ma is a hagyományápolásra, hagyományőrzésre. Tehát bátran őrizhetjük a hagyományt és a nyelvet is, persze soha nem feledve, hogy nem konzerválni akarjuk a hagyományt, hanem megtanulni, átélni, továbbfejleszteni, alakítani és átadni. Mert mi a hagyomány? Az értelmező szótár szerint: közösségben tovább élő (tudatosan ápolt) szokás, ízlés, felfogás, illetve szellemi örökség. A legfontosabb hagyományfajták: a néphagyomány, a nemzeti hagyomány és persze a mindent átható nyelvi hagyomány. A nyelv alapvetően „hagyományos” természetű, hiszen évezredek-évszázadok előtt élt elődeink „hagyták ránk”. A hagyományhoz, benne a nép- és nyelvi hagyományhoz való viszonyunk különböző. Öntudatlanul is követjük hagyományainkat. Amióta azonban a változások fölgyorsultak, a hagyomány tudatos tanítására és örökítésére is gondolni kell. Ezért születtek ilyen fogalmak: hagyománykövetés, hagyományápolás, hagyományőrzés, hagyománymondás, sőt hagyományteremtés. Mindezek nemes törekvéseket takarnak, csak óvjuk meg a fogalmak tisztaságát. Egy ideje például minden rendezvényt „hagyományteremtő” szándékkal indítanak. Nemes „hagyomány” ez, de szólammá, sallanggá válik, ha az ország összes fesztiválját, napját, „éjszakáját”, hetét, hónapját, mustráját stb. hagyományteremtésnek mondják.

A hagyomány nem érinthetetlen, hogy ne változtathatnánk meg, bátran közelítsünk hozzá, előbb tanuljuk meg, akár meg is újíthatjuk, és alkalomhoz illően használjuk! És ápoljuk, őrizzük, védjük bátran!