Nyelvi barangolások (55.)
A magyar nyelvben az az és az ez mutató névmás -val, -vel ragos alakjának két formája van. Távolra mutatóan: azzal vagy avval, közelre mutatóan: ezzel vagy evvel. Egyébként nyelvtanilag ragos névmásnak vagy határozószónak tartjuk.
Melyik a helyes? Szokták kérdezni. És nagyon sokan elítélik az avval, evvel formát.
• Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen témával topikot indítok, de könyörgöm, ne erőszakoljuk már meg a magyar nyelvet. Szóval az evvel, avval helyesen így hangzik: EZZEL, AZZAL. Ugye a -val, -vel toldalék első hangja hasonul az ez, az utolsó mássalhangzójához, ezt még nyelvtanórán tanultuk anno, illetve ez miatt, az miatt helyesen: EMIATT, AMIATT. Kérek szépen mindenkit, hogy aki eddig helytelenül használta ezeket a szavakat, az tanulja meg helyesen használni. (Blogbejegyzés)
A választékos, igényes stílusban inkább a z-s változat járja, sőt talán a gyakoribb is, tehát azzal és ezzel, de természetesen a v-s változat is kifogástalan: avval, evvel. Az azzal és az ezzel esetében előreható (progresszív) hasonulásról van szó, vagyis a szótő z-je hasonul – előrefelé – a rag első hangjához: az + val/vel. A rag v-je z-vé válik. Újabban azonban fordítva történik, a – val –vel rag v-je visszafelé hasonul, a szótő z hangját hasonítja a rag: az + val/vel ebben az esetben: avval, evvel. Ezt a hasonulási formát visszaható vagy regresszív hasonulásnak nevezzük.
Mindkettő létezik, ezért mindkettő elfogadható.
Természetesen látjuk okát a visszafelé ható hasonuló toldaléknak, az avval és az evvel felbukkanásának. A hasonló szerkezetekben ugyanis a többi ragos alak mindig visszafelé hasonít. Azt mondjuk, hogy: (az alapképlet: az + ban/ben vagy az + ról/ről) ebben és nem ezben, nem erről és nem ezről, valamint: ennél, ezzé, erről stb. Nyilván a visszafelé történő hasonulás érte el az azzal és ezzel formát, s aki az egész rendszerszerűségét, valamint a nyelvi fejlődésben rögzült formát részesíti előnyben, az azt mondja: ezzel, azzal. Például:
• Felkapta a táskát, s azzal már futott is; Elbúcsúzott, s azzal sietett, hogy felkészüljön az útra; Hasztalan, hogy új virágba Borul ismét a fa ága … Egy fuvallás … azzal vége. (Arany János)
Ezzel első gondolatunk végére értünk. Foglalkozzunk akkor mostantól azzal, vagyis egy másik hasonló jelenséggel, amit ugyancsak kifogásolt az idézett blogger (naplóíró, bejegyző). Mi a helyzet az ez mellett-tel és az az mellett-tel. Például:
• Szó nélkül nem mehetünk el ez mellett!
Az az és ez mutató névmás utáni névutós alak egyben hangzik: a mellett, e mellett. Például: a könyv a másik (a) mellett van, nem pedig e mellett. A különírás fontos, mert teljes alakban is különírjuk: ez a fal, e mellett a fal mellett. Ha azonban a névmás már nem világosan rámutató szerepű, s a szerkezet egységes határozószói értelmet hordoz, akkor a két szót egybeírjuk. Például: Születésnapja alkalmából kitüntették, emellett jutalmat is kapott.
De akkor miért mondanak, írnak egyesek az emellett helyett ez mellett-et, az amellett helyet az mellett-et? Valószínűleg egy korábbi, nem hasonult formát őrző nyelvjárási hatásra erősen terjed mostanság az ez mellett, ez nélkül, ez miatt névutós szerkezet. A köznyelvben azonban a mutató névmás végén lévő z hang mássalhangzóval kezdődő szó előtt kiesik (rag vagy képző kapcsolódásakor pedig hasonul ahhoz, ahogy azt a korábbiakban láttuk: ebben, ehhez, efféle, nem pedig ezben, ezhez, ezféle, valamint inkább ezzel és nem evvel), nem tekinthető köznyelvinek az ez mellett, az mellett alakzat sem. Tehát helyesen inkább azt mondjuk: e mellett, e nélkül, illetve határozószóként: emellett, enélkül. Példa rá: Szó nélkül nem mehetünk el emellett!
Nézzük még meg az ez esetben szerkezetet is.
• Ez esetben kérdezzünk meg egy nyelvészt.
Ezt nyelvtanilag jobban jelölve így mondhatjuk:
• Ebben az esetben kérdezzünk meg egy nyelvészt.
Mi a különbség a két forma között: ez esetben – ebben az esetben? Az első esetben nincs a mondatban névelő és a névmási jelzőt nem egyeztetjük a jelzett szóval. A másik esetben a jelző és a jelzett szó között van névelő, és ilyenkor egyeztetjük. Mint a többi esetben:
* Ezekből a könyvekből még van raktáron. Egyetértés mutatkozik abban a tekintetben. E miatt az ügy miatt vesztek össze.
Természetesen ezek a példák elképzelhetetlenek névelő nélkül. Nincs olyan, hogy: *Egyetértés mutatkozik abban tekintetben.
A teljes, háromtagú szerkezet többnyire grammatikailag egyszerűsödve így hangzik manapság:
* E könyvekből még van raktáron. Egyetértés mutatkozik a tekintetben. Ez ügy miatt vesztek össze.
Nyilván a rövidülés, egyszerűsödés jelenségéről van szó. Az eggyel kevesebb egyeztetés ugyanis egyszerűsödés. És a jelentés nem látja kárát, mert aligha érti félre valaki, hogy:
• E könyvekből még van raktáron. Vagy: ezekből a könyvekből még van raktáron.
Azonban aki törekszik a választékosabb és hagyományosabb beszédre, használja a teljes formát!
Még újabb, elsősorban sajtónyelvi jelenség, hogy az ezután határozószó helyett egy terjengősebb ezt követőleg vagy ezt követően névutós szerkezet tolakodik be nyelvhasználatunkba. Sőt már az ezelőtt sem tűnik elég kifejezőnek, talán nyomatékosításként az ezt megelőzően bonyolultabb formát használják. A terjengősségnek kommunikációs oka van, talán attól tartunk, hogy az ezelőtt nem elegendő, az ezt megelőzően-t jobban értik. Mindenesetre jó megtanulni és tudni azt, hogy vannak egyszerűbb formák. Lehet, hogy mostanság éppen a hagyományos, tömör magyaros formák fölelevenítése jelentheti a változatosságot az egysíkú szövegelésben.
A regény egy kanadai család házában játszódik, itt a kilencvenkilenc éves nagymama papagája hindu átkozódásokat, káromkodásokat rikácsol – amelyekre az agg hölgy tanította volt – a macskára vagy alkalomadtán a családtagokra, vendégekre is: „Kutni! Kutni! Kutni! – Padzsi! Padzsi! Padzsi! – Sájtán ká kátlá!”
Már három hónap telt el a háború kitörése óta. Mostanság egyre gyakrabban szólal meg a sziréna, már az udvaron is hallani, felszereltek egyet a közeli tűzoltóság épületére is. Ha az ember egyszer meghallja ezt a fülsiketítő hangot, sosem tudja már kitörölni a fejéből.
Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész az elmúlt több mint két évtizedben az erdélyi ifjúsági élet szervezésében és alakításában megkerülhetetlen érdemeket szerzett, mondhatni a rendszerváltás után újraalakult Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet az ő vezetése alatt teljesedett ki, ami nem utolsó sorban a fiatal generációk művészi nevelésében is komoly szerepet vállalt: következetes munkával, évről évre megújuló tartalmisággal számtalan irodalomnépszerűsítő, drámapedagógiai és képzőművészeti programot szervezett, élő kapcsolatot ápolt a kortárs kultúra majd minden szegmensével.
– Ez itt a faláda – mondta a házigazda, miközben végigvezetett kiadó lakásán. Meglepődve néztem rá – írja Dsida Jenő –, miért hangsúlyozza, hogy a láda fából van, mintha ez az egyetlen láda volna fából az egész világon. Írjuk hát ide tanulságul, hogy a faláda olyan láda, amely fából készült, a fásláda pedig olyan láda, melyben tűzifát tartanak.
Irodalmi Szalon-estekkel, író-olvasó találkozókkal, koncertekkel, zenés könyvbemutatókkal, kiállítással érkezett a 7. Csíkszeredai Könyvvásárra a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében az Erdélybe második alkalommal ellátogató Irodalmi Karaván. Ennek keretében beszélgetett Juhász Anna irodalmár Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas íróval, szerkesztővel és Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas költővel, szerkesztővel legutóbbi köteteikről, írásról, mesterekről és tanításról.
Vajon háttérben vannak a kortárs női írók? A férfiak lennének többségben az irodalomban? Ők határozzák meg az aktuális trendeket? Mit írjon egy nő, hogy meghallják a hangját? – ezen kérdésekre kereste a választ három rendkívüli szerző: Döme Barbara, Kégl Ildikó, valamint Lőrincz P. Gabriella, akik munkásságukkal joggal tekinthetők a kortárs magyar irodalom kiemelkedő női hangjainak. A Kello Tankönyvcentrum színháztermének soraiban három eltérő világnézetet ismerhettem meg. Ahogyan a székek egyikén helyet foglaltam, úgy éreztem, egy rendkívüli esemény kezdetén vagyok. Egy sorozat, amely gyökereiben változtathatja meg a női írókról és írónőkről
Örömmel láttam, hogy Tóth Ákos irodalomtudós és Tandori-kutató a közelmúltban elhunyt Tandori Dezső és Tandori Ágnes PIM-ben őrzött hagyatékából egy eddig publikálatlan Tandori-verset közölt (A veréb-hajnalcsillag), és nem is akármilyet. Az általa közzétett vers gyerekversnek íródott, és Tandori egy lap gyerekrovatába küldte el, ahol aztán valamilyen ok folytán mégsem publikálták, így egészen eddig a fiókban lapult. A vers egyébként Tóth Ákos szerint ’91-ben íródott.
Korábban a fagylaltot a fagylaltozóban, legföljebb a gombócdában, Mozartot a zeneműboltban, Ali babát meg a negyven rablót a könyvesboltban vásároltuk meg, a Hupikék törpikéket pedig a tévében néztük. S most az egész fantáziavilág beköltözött a fagylaldába.
1934. október 9-én Vladimir Georgiev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele. A merényletet a macedón ORIM és a horvát usztasamozgalmak szövetkezésével alakult Tett Propagandája elnevezésű csoport kötelékébe tartozó terroristák szervezték meg.
Leányfalun, 2022. április 3-án ünnepélyes keretek között átadták a Ravasz László-emlékházat, Egyházi Gyűjteményt és Rendezvényközpont épületét és megújított kertjét. Az emlékházban rendezett Ravasz-kiállítással párhuzamosan, a felújított Klein-villa mellé, a közel hatszázmilliós állami támogatásból épült háromszintes rendezvényközpont a leányfalui Katona Puszta Sándor pap költőnek, Kölley Györgynek, a gulágra száműzött katolikus papnak és a két világháború idején ápolói és embermentői munkát végzett Filadelfia Diakonissza Egylet közösségének