Hazatérés. Misztériumjáték Esterházy János gróf életéről
Titok, hogy az ember életének legkritikusabb pillanataiban hogyan tud túllépni meghatározó érzelmein, például a félelmen, az életfélelmem, s vállalni mer olyan erkölcsi kiállást, amely önsorsrontásnak is felfogható, s amelynek az adott pillanatban nincs semmi jutalma, és még az is kérdéses, hogy valaha lesz-e. Igazi dráma az, ha az örömre, harmóniára, boldogságra, elismerésre termett embernek választania kell a rövid távú, de mégiscsak sikeres megoldások és a rövid távon biztosan áldozattal járó és talán soha meg nem térülő, magasabb rendű erkölcsi kihívás között. Követ vethetünk-e arra, aki inkább menekül az áldozati szerep elől, akár azon az áron is, hogy együttműködik az elnyomóival, besúgóvá lesz? A gyötrő döntés ilyen kiélezett helyzetét állítja fel a dilemma (egymást kizáró két választási lehetőség, melyek közül az egyik elhagyása hátrányt okoz) iskolapéldájaként Sánta Ferenc Az ötödik pecsétben. És mi adja az erőt az áldozati szerepet, a mártíromságot vállalóknak? A félelem, az agresszió és további öt az emberi alapérzelmek közé tartozik, de a szeretet velünkszületettségén vitatkoznak. Az agresszió, a gyűlölet a könnyebb út. De hinnünk kell, hogy az emberben rejlenie kell a szeretet magvának, viszont ezt a jóra (jobbra) való képességet valószínűleg tanulni kell, s ez hosszú, nehéz, fáradságos munka, s nem is sikerült mindenkinek.
Esterházy János felvidéki gróf valószínűleg nem akart áldozat, mártír lenni. Élhette volna tovább életét, bár a trianoni trauma (földjeinek elvesztése, elszegényedése) így is megviselte volna, viszont sok egykori arisztokrata talált valamiféle menekülőutat. Esterházy János azonban nehéz, mert kisebbségi közéleti szerepet vállalt szülőföldjén, a Csehszlovák Köztársaságban: 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt, később az Egyesült Magyar Párt elnöke lett, az első bécsi döntés után Kassa parlamenti képviselőjeként köszöntötte Horthy Miklóst, de visszafogott beszédében a magyarországivá vált szlovák kisebbséget védte, és szlovák területen maradt, megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. 1942-ben a szlovák parlamentben tüntetőleg tartózkodott a zsidók deportálásáról szóló törvényjavaslat ellen. Valamennyi szélsőséges politika számára szálkává vált, hiszen az elveiket kompromisszumok nélkül képviselő emberek általában veszélyesek az önkényuralmak számára. A Gestapo üldözte, letartóztatták, a háború után – Gustáv Husák közreműködésével – egy szovjetunióbeli gulágra (kényszermunkatáborba) hurcolták, majd Csehszlovákiában halálra ítélték hazaárulásért és a fasizmussal való együttműködésért, hazahozatták a Szovjetunióból, életfogytiglani börtönre enyhítették a halálbüntetését. Végül 1957-ben a morvaországi mírovi börtönben halt meg, holttestét sem adták ki.
Esterházy János élete tragikus, de hogyan lehet ebből drámát írni? Ezzel küzdött meg Lukácsy György író-dramaturg, aki a belső lelki küzdelem, a sorsvállalás drámai kifejtése helyett inkább az érzelmi húrokra hangolt előadást vállalt. Előbb dokumentumdrámának szánta az Esterházy-életút nagyobb fordulatait megjelenítő életképeket, de a végső megoldás líraibb lett, ahogy ő nevezi: misztériumjáték. Ennek oka, hogy nem a belső vívódás drámaiságát viszi végig, hanem a személyiségét elveszejtő tudatos sorsvállalást, a remélt jobb jövőnek szóló áldozatvállalást, valójában egyfajta krisztusi utat. A krisztusi út az egyes ember fölött álló, örök humanista értékekbe (erkölcsbe) vetett töretlen elveket jelenti. A krisztusi út a végtelen alázatossággal, az önérdek teljes föladásával párosul. Mert Esterházy János számos alkalommal megmenekülhetett volna a rá váró emberfeletti megpróbáltatásoktól – például élete utolsó csaknem másfél évtizedének kegyetlen börtönsorsától. Elhagyhatta volna szülőföldjét, a Felvidéket, miniszter lehetett volna Benes prágai kormányában, később kegyelmet kérhetett volna, sőt a megszöktetését is tervezték – egyiket sem vállalta. Egy gulágbeli rabtárs úgy jellemezte: „a magyarok szenvedő Krisztusa”. Ez a tudatos mártíromság – valamint édesanyja révén lengyel származása – indíthatta a krakkói érsekséget arra, hogy elindítsa a „magyar Morus Tamás” boldoggá avatási perét; holott Szlovákiában még mindig háborús bűnös, Magyarországon pedig csak most kezdik megismerni történetét. A Nemzeti „nemzeti ismereti” programjába illeszkedő Lukácsy György-színdarab (misztériumjáték) is ezt a célt szolgálja.
De miért Hazatérés a színmű címe? Azért, mert Esterházy János, mint annyian, 1920-ban elvesztette a hazáját, és igazából soha nem találta meg, mint annyian. S ezt a „hazatérést” óhajtja most a szülőföld, a Felvidék, szűkebben a zoboraljai magyar sziget, a krakkói érsekség és az igazságtételre éhes minden tisztességes ember.
Lukácsy György misztériumjátéka rövid jelenetekben, Esterházy pontos, szállóigeszerű mondatainak élőképekbe foglalásával idézi meg Esterházy János életútját.
· Például: a zsidók deportálásáról szóló törvényjavaslat kapcsán: „azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”,
· „A mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt”,
· „Tudom, hogy emberileg szólva nincs remény a szabadulásomra. Ezt elfogadva, mint keresztet, felajánlom a Jó Istennek könyörgésképpen a legszűkebb családért és a szélesebb meg a legszélesebb családunk jövőjéért”.
A színműben megjelenik a szenvedéstörténetben ugyancsak érintett lengyel édesanya, valamint a feleség, Serényi Lívia grófnő. A különböző élethelyzetekben felbukkanó szereplőket megsokszorozódva Berettyán Nándor és Rácz József alakítja. Ki kell emelni Szabó Sebestyén László „énekmondó” szerepét, aki balladás énekekben, népdalokban emeli fel heroikussá, szimbolikussá a történetet. Esterházy János a börtönben is tisztelettudó személyiségét igényesen, roppant alázattal – és személyes, kárpátaljai sorsával is hitelesítve – jeleníti meg Tóth László. A bemutató előadás után minden néző kapott egy búzaszemet, amelyben – népi hitvilágunk szerint – Krisztus arca látható.
(Rendező: Rubold Ödön. Előbemutatója 2021. szeptember 18-én volt a szlovákiai Alsódobokon, az Esterházy János Zarándokközpontban, bemutatója pedig 2022. október 28-án a Nemzeti Színházban.)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.