Tóth László a Nemzeti Színház Hazatérés című előadásában, Esterházy János szerepében. /Fotó: Csudai Sándor/ Forrás: ORIGO
Hazatérés. Misztériumjáték Esterházy János gróf életéről
Titok, hogy az ember életének legkritikusabb pillanataiban hogyan tud túllépni meghatározó érzelmein, például a félelmen, az életfélelmem, s vállalni mer olyan erkölcsi kiállást, amely önsorsrontásnak is felfogható, s amelynek az adott pillanatban nincs semmi jutalma, és még az is kérdéses, hogy valaha lesz-e. Igazi dráma az, ha az örömre, harmóniára, boldogságra, elismerésre termett embernek választania kell a rövid távú, de mégiscsak sikeres megoldások és a rövid távon biztosan áldozattal járó és talán soha meg nem térülő, magasabb rendű erkölcsi kihívás között. Követ vethetünk-e arra, aki inkább menekül az áldozati szerep elől, akár azon az áron is, hogy együttműködik az elnyomóival, besúgóvá lesz? A gyötrő döntés ilyen kiélezett helyzetét állítja fel a dilemma (egymást kizáró két választási lehetőség, melyek közül az egyik elhagyása hátrányt okoz) iskolapéldájaként Sánta Ferenc Az ötödik pecsétben. És mi adja az erőt az áldozati szerepet, a mártíromságot vállalóknak? A félelem, az agresszió és további öt az emberi alapérzelmek közé tartozik, de a szeretet velünkszületettségén vitatkoznak. Az agresszió, a gyűlölet a könnyebb út. De hinnünk kell, hogy az emberben rejlenie kell a szeretet magvának, viszont ezt a jóra (jobbra) való képességet valószínűleg tanulni kell, s ez hosszú, nehéz, fáradságos munka, s nem is sikerült mindenkinek.
Esterházy János felvidéki gróf valószínűleg nem akart áldozat, mártír lenni. Élhette volna tovább életét, bár a trianoni trauma (földjeinek elvesztése, elszegényedése) így is megviselte volna, viszont sok egykori arisztokrata talált valamiféle menekülőutat. Esterházy János azonban nehéz, mert kisebbségi közéleti szerepet vállalt szülőföldjén, a Csehszlovák Köztársaságban: 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt, később az Egyesült Magyar Párt elnöke lett, az első bécsi döntés után Kassa parlamenti képviselőjeként köszöntötte Horthy Miklóst, de visszafogott beszédében a magyarországivá vált szlovák kisebbséget védte, és szlovák területen maradt, megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. 1942-ben a szlovák parlamentben tüntetőleg tartózkodott a zsidók deportálásáról szóló törvényjavaslat ellen. Valamennyi szélsőséges politika számára szálkává vált, hiszen az elveiket kompromisszumok nélkül képviselő emberek általában veszélyesek az önkényuralmak számára. A Gestapo üldözte, letartóztatták, a háború után – Gustáv Husák közreműködésével – egy szovjetunióbeli gulágra (kényszermunkatáborba) hurcolták, majd Csehszlovákiában halálra ítélték hazaárulásért és a fasizmussal való együttműködésért, hazahozatták a Szovjetunióból, életfogytiglani börtönre enyhítették a halálbüntetését. Végül 1957-ben a morvaországi mírovi börtönben halt meg, holttestét sem adták ki.
Esterházy János élete tragikus, de hogyan lehet ebből drámát írni? Ezzel küzdött meg Lukácsy György író-dramaturg, aki a belső lelki küzdelem, a sorsvállalás drámai kifejtése helyett inkább az érzelmi húrokra hangolt előadást vállalt. Előbb dokumentumdrámának szánta az Esterházy-életút nagyobb fordulatait megjelenítő életképeket, de a végső megoldás líraibb lett, ahogy ő nevezi: misztériumjáték. Ennek oka, hogy nem a belső vívódás drámaiságát viszi végig, hanem a személyiségét elveszejtő tudatos sorsvállalást, a remélt jobb jövőnek szóló áldozatvállalást, valójában egyfajta krisztusi utat. A krisztusi út az egyes ember fölött álló, örök humanista értékekbe (erkölcsbe) vetett töretlen elveket jelenti. A krisztusi út a végtelen alázatossággal, az önérdek teljes föladásával párosul. Mert Esterházy János számos alkalommal megmenekülhetett volna a rá váró emberfeletti megpróbáltatásoktól – például élete utolsó csaknem másfél évtizedének kegyetlen börtönsorsától. Elhagyhatta volna szülőföldjét, a Felvidéket, miniszter lehetett volna Benes prágai kormányában, később kegyelmet kérhetett volna, sőt a megszöktetését is tervezték – egyiket sem vállalta. Egy gulágbeli rabtárs úgy jellemezte: „a magyarok szenvedő Krisztusa”. Ez a tudatos mártíromság – valamint édesanyja révén lengyel származása – indíthatta a krakkói érsekséget arra, hogy elindítsa a „magyar Morus Tamás” boldoggá avatási perét; holott Szlovákiában még mindig háborús bűnös, Magyarországon pedig csak most kezdik megismerni történetét. A Nemzeti „nemzeti ismereti” programjába illeszkedő Lukácsy György-színdarab (misztériumjáték) is ezt a célt szolgálja.
De miért Hazatérés a színmű címe? Azért, mert Esterházy János, mint annyian, 1920-ban elvesztette a hazáját, és igazából soha nem találta meg, mint annyian. S ezt a „hazatérést” óhajtja most a szülőföld, a Felvidék, szűkebben a zoboraljai magyar sziget, a krakkói érsekség és az igazságtételre éhes minden tisztességes ember.
Lukácsy György misztériumjátéka rövid jelenetekben, Esterházy pontos, szállóigeszerű mondatainak élőképekbe foglalásával idézi meg Esterházy János életútját.
· Például: a zsidók deportálásáról szóló törvényjavaslat kapcsán: „azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”,
· „A mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt”,
· „Tudom, hogy emberileg szólva nincs remény a szabadulásomra. Ezt elfogadva, mint keresztet, felajánlom a Jó Istennek könyörgésképpen a legszűkebb családért és a szélesebb meg a legszélesebb családunk jövőjéért”.
A színműben megjelenik a szenvedéstörténetben ugyancsak érintett lengyel édesanya, valamint a feleség, Serényi Lívia grófnő. A különböző élethelyzetekben felbukkanó szereplőket megsokszorozódva Berettyán Nándor és Rácz József alakítja. Ki kell emelni Szabó Sebestyén László „énekmondó” szerepét, aki balladás énekekben, népdalokban emeli fel heroikussá, szimbolikussá a történetet. Esterházy János a börtönben is tisztelettudó személyiségét igényesen, roppant alázattal – és személyes, kárpátaljai sorsával is hitelesítve – jeleníti meg Tóth László. A bemutató előadás után minden néző kapott egy búzaszemet, amelyben – népi hitvilágunk szerint – Krisztus arca látható.
(Rendező: Rubold Ödön. Előbemutatója 2021. szeptember 18-én volt a szlovákiai Alsódobokon, az Esterházy János Zarándokközpontban, bemutatója pedig 2022. október 28-án a Nemzeti Színházban.)
