2021. augusztus 11., 07:02
Nyelvi kalandozások (14.)
A Boldogasszony sajátos magyar megnevezés. Kálmány Lajos (1885) szerint föltehetőleg ősvallásunk istenasszonya, ősi asszonyistenség neve. Elképzelését később Bálint Sándor és Dömötör Tekla is elfogadta. A keresztény hitre térítők Gellért püspök tanácsára Szűz Máriára alkalmazták, így a két név a későbbiekben összeforrott. Egy másik megközelítés szerint nem is annyira ősi, hanem Szűz Mária gyakori latin megnevezésének (beata domina: boldog asszony) magyar népi megfelelője. Leginkább az Érdy-kódexet (1524—1527) szokták idézni a Boldogasszony–Szűz Mária-kapcsolatra: „Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé.”
Magyar vagy idegen mintákra született, mindenképpen sajátos szóösszetétel. Boldog szavunkat belső keletkezésűnek vélik a nyelvtörténészek, korai ómagyar kori adatok vannak rá. Az asszony alán (iráni) eredetű a honfoglalás előtti időkből. Az „isteni” eredetű asszony képe avar kori istenasszonyoknál és Babba-Máriánál (Napba öltözött asszony) is megjelenik. A boldog eredeti jelentését nem ismerjük, az etimológusok ilyen jelentésekben kutakodnak: tölt, halmoz, teljes, megtelt, megelégedett (Czuczor–Fogarasi, 1869–71), bódít, bolyong (Etimológiai szótár, 2021). A katolikus vallási jelentés későbbi: üdvözültnek nyilvánított, de még szentté nem avatott. A Czuczor–Fogarasiék által adott jelentéskör illik jobban az ősi-ősvallási jelleghez: valamiféle teljesség. Nekem ez a leginkább hiteles.
A katolikus kalendáriumban további két jelzővel toldják meg Boldogasszonyt: Kisboldogasszony (szeptember 8.) és Nagyboldogasszony (augusztus 15.). Vajon miért? A Kisboldogasszony vagy Kisasszony Szűz Mária születésének napja, a Nagyboldogasszony vagy Nagyasszony Mária mennybemenetelének (mennybevételének), egyben az ország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe.
Boldogasszony szavunk jelentőségét mutatja, hogy alap- vagy átvitt jelentésben nagyon sok helyen felbukkan. Településnevekben: Boldogasszonyfa, Vasboldogasszony. Gyermekjátékokban: „Boldogasszony, Boldogasszony, mit kerülöd, mit fordulod az én házam tájékát”. Archaikus népi imában: „Ajtómon Jézus Krisztus, Ablakomon Boldogasszony”; de „kevert” formában is: „A Boldogságos Szűz Mária mellettem”. A régi katolikus népénekben, amelyet első himnuszunknak is tekinthetünk: „Boldogasszony, anyánk, régi nagy pátrónánk! / Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: / Magyarországról, édes hazánkról, / Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”
Továbbá számos kifejezésben találkozunk vele:
• boldogasszony ágya: a gyermekágyas asszony fekvőhelye
• boldogasszony fája: palóc vidéken a ház középső, a mestergerendát tartó oszlopa
• boldogasszonypohár: szülés utáni köszöntés (másként: bábapohár)
A népi kalendáriumban a januárt nevezik Boldogasszony havának abból adódóan, hogy a katolikus kalendáriumban január 1-je Szűz Mária, Isten anyja ünnepe, január 23-át pedig Szűz Mária eljegyzése ünnepének tartják. Számos Mária-ünnep nevében szerepel (különösen az augusztusban sokasodó Mária-ünnepek esetében): Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), Sarlós Boldogasszony (Magyarországon július 2.) Angyalos Boldogasszony (augusztus 2.), Havas Boldogasszony (augusztus 5.), Nagyboldogasszony (augusztus 15.), Kisboldogasszony (szeptember 8.).
Jókai Mór, népünk legmélyebb érzelmeinek krónikása Boldogasszony nyelvi hagyományát is megörökítette, többek között így:
• Boldogasszony képét viselő búzaszem (a népi fantázia a búzaszem csírájában Szűz Mária képét vélte látni)
• Boldogasszony tenyere (krizantém: a mentafélékhez tartozó lágy szárú, apró, rendszerint lila virágú, jellegzetes illatú növény)
Nekem hiteles a Boldogasszony szavunk ősisége. Az archaikus népi imák is ezt erősítik: „Boldogasszon nyugodván, / Kitekint az ablakán / Ott látott egy szíp templomot / Kívű aranyos / Bellű irgalmas / Ki ezt este lefektibe / Reggel fölkeltibe elmondja / Hét halálos bűne bocsájtatik meg / Isten néki ament.”
