Dr. Balázs Géza: Borszólások

 Bor és beszéd együtt jár, írja Csávossy György kiváló borász a Gondolatok a bortékában című könyvében (1994). Sokan azért isznak, hogy beszélhessenek, mások azért beszélgetnek, hogy közben ihassanak. Az ivás közbeni társalgásnak jellemző szakaszait figyelhetjük meg: eleinte csak egy ember beszél, majd a társaság csoportokra tagolódik, s többen beszélgetnek, végül mindenki összevissza beszél. A borász kommunikációs megfigyelése pontos: egy beszélgetést rendszerint egy ember indít el, majd a csoport részekre szakad. Általában öt-hat ember tud egyszerre egymásra figyelni, ha ennél nagyobb a létszám, szinte biztos, hogy a beszélgetés kisebb csoportokra szakad. A borospincében is.
Népünk alapvetően borivó, tükrözi ezt Szekfű Gyula könyvének címe: A magyar bortermelő lelki alkata (1922), ma úgy mondanánk divatosan: mentalitása. Vajon mi olvasható ki a borra vonatkozó szólásainkból, közmondásainkból? Vannak olyan szólások (helyzetmondatnak tekintik az ilyet), amelyeket csak borozás közben mondanak, tehát „mondott rítusok". Másokat akár borozgatástól függetlenül idézetként, szellemességként, népi bölcsességként szokás mondani. Az előbbi csoportba tartoznak a jókívánságok, buzdítások és az átkok, az utóbbiba a borra, a bor minőségére, hatására vonatkozó megjegyzések, észrevételek, amelyek a folklór részét képezik.
Kezdjük a jókívánságokkal, üdvözlésekkel, ahogy a borozgatás is szinte kötelezően koccintással, azaz baráti gesztussal indul:
• Bort, búzát, békességet, szép asszony feleséget (a népi eredetű szólás eleje közismert pártjelszó lett).
• Áldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem.
A jókívánság kevés, kell a buzdítás is:
• Igyál, ez öli meg a bogarakat.
• Igyunk erre az ijedségre.
• Ne mondja ez az étel, hogy kutya ette meg (igyunk rá bort).
• A temetőből a halottat nem szokás visszavinni (amennyi bor van az asztalon, el kell fogyasztani).
• Igyunk, hogy pirosodjunk!
A szőlő, a bor szentség (szokás megszentelni a bort), ezért már a szőlőben is ügyelni kell az erkölcsökre. A szőlőben korábban tilos volt a káromkodás, a veszekedés és mindenféle erkölcstelen cselekedet. Úgy vélték, hogy aki a szőlőben erkölcstelenkedik, annak a „jó Isten elveszi a termését". Ha megtörtént, akkor ilyet mondhattak: A jó Isten vegye el (vagy rohassza el) a szőlőd tövit is.
Mit mond a magyar ember a jó borra?
• A jó bor legyen római katolikus (hitében erős), református (tiszta), lutheránus (se hideg, se meleg) és zsidó (megkereszteletlen).
• A budai (piros) bor nyelízű (nyelhető, itatja magát).
• Nem üvegálló (nem marad sokáig az üvegben).
• Bikavér, az orvosságnál többet ér, aki issza, holtig ér. (Butellafeliratok rigmusaira emlékeztető szöveg).
• Jó a bor mindenkor, hajnalban, éjfélkor.
Sajnos olykor elénk kerül nem megfelelő minőségű bor is – mondjuk: rabvallató bor, de vannak bonyolultabb kifejezések is:
• Evezővel kapálták ennek a bornak a gyökerét (vizezett bor).
• Ennek a bornak is csak a teste van meg, a lélek kiszorult belüle.
• Ennek a bornak se kerepeltek.
• Szocialista bor ez, sohasem látott tőkét. (Városi folklór.)
• Beleköpött a koldus a pohárba (ha november elején a tiszta bor felületén vékony hab mutatkozik).
• Olyan, mintha patkószeget nyeltem volna (szenvedés inni).
• Olyan savanyú, hogy a kecske seggébe (farkába) töltenék, elrivanna (felordítana) (nagyon rossz, savanyú bor).
• Olyan ez a bor, hogy vallatni lehetne vele valakit.
A borivás motivációjára utal: Borba fojtja a bánatát. Borban keresi a feledést (a vigaszt). A szóláskincs azt mutatja, hogy a magyar ember (magyar mentalitás) mértékletességre inti az iszogatót:
• Igyál bort, de ne sokfélét.
• Ki a bort megissza, ura legyen.
• Egy-két pohár borban sok jó barát lakik.
• Kevés nem árt, sok nem használ a borból.
• Angyal igya meg a bort, annak is megárt (a sok ital mindenkinek megárt).
De mi van azzal, aki becsiccsent? Fejébe állt Boris néni, Felvágta a nyelvét Boriska, Borvirág nyílik az orrán, A bor beszél belőle. Ide tartozik az egyik legjellemzőbb magyar kijelentés:
• Borban az igazság. (Az ittas ember őszintén beszél, kimondja, amit gondol – s lesz azután „nem szól szám, nem fáj fejem”.)
A részegeskedést egyértelműen elítéli a nép:
• Nincs olyan bölcs, akit a bor meg nem bolondít.
• Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár.
• Többen halnak borban, hogysem tengerben.
• Kis lyuk a torok, de egy egész falut elnyelhet.
Tanácsok a boriváshoz:
• Aki leves után bort iszik, attól nem kérek tanácsot.
• Vagy bor, vagy víz. Aki vizet tesz a borba, a guta üsse orrba (ezek a magyar fröccskultúra ellen hangoló szólások).
• Télen bort, nyáron pálinkát.
• Jobb a Krisztus főzte, mint a Kristóf főzte (jobb a bor, mint a sör).
Szólásaink általában, így a boros szólások is sajátos, a megjegyezhetőséget segítő nyelvi formával bírnak. Nézzük meg, milyen pontos, ütemes a következő szólás szerkezete (pontosan olyan, mint egy népdalé):
• A holtaknak csendes tort, / az élőknek tüzes bort. (7+7 szótag)
Egyes szólások alliterálnak: A bor beszél belőle. Vagy tréfásan, hasonló hangzású nevek kapcsán utalnak a borra: Ma van Borbarát Borbála! Én olyan lányt veszek el feleségül, akit Boriskának hívnak, mert annak a nevében a bor is benne van…
A humortól már csak egy lépés a filozófia. Borozgatás közben könnyen megtalálnak az élet nagy kérdései:
• Hogyha eljön a koporsó, jó éjszakát boroshordó!
Egyik - egyébként korábban bort inni nagyon szerető - írónk azt nyilatkozta: Írni jobban szeretek, mint inni. Ezzel arra utalt, hogy az írás és ivás között van kapcsolat, de számára az írás fontosabb. Csávossy György pedig ezzel zárja bortékáját:
• A bor készítése nem csak egyszerűen technika, technológia, hanem művészet is. A borkészítéshez lélek is kell. A borról beszélni ugyancsak nem lehet csak tudományosan – lélek, azaz művészet kell ehhez is.
Meg csodálatos, gazdag nyelv. Amilyen a magyar is.

(A szólások Bárdosi Vilmos, O. Nagy Gábor, Pap Miklós és saját gyűjtésből származnak.)