Nyelvi barangolások (93.)
• Őz ugrott a kocsija elé, pozitív lett az alkoholtesztje.
Minek ugrál tintásan az autó elé az a buta őzike?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is. Így lesz tintás (beszívott) az őzike. Második példánkban az első mondat alanya a gyerek. A második mondat alanya maga az elbeszélő. Ezzel két értelmezési sík nyílik: az egyik, továbbra is az első alanyra, a gyerekre vonatkozik. De a másik, az elbeszélő is megnyit egy lehetőséget: Mivel helyettesíthetném (a beszélő, az alany, az „én”) a húst? Mivel félreérthető a szerkezet, mert eddig a gyerek (az alany) volt a középpontban, és csak közbevetőleg az elbeszélő, érkezik a tréfás a rácsapás: Kutyával! Elbújt vagy inkább elmaradt, elveszett az alany.
Az alany nem hibás, nem akar ő bujkálni. Inkább a megfogalmazó az oka, hogy figyelmetlen, valahol útközben elveszíti az alanyt:
• Az édesanya megengedte, hogy leánygyermekét a férfi elvigye, és ez alatt ő látta el a felügyeletét.
Ki látta el, kinek a felügyeletét? Nyilván a férfi, de az ő személyes névmás az édesanyára is visszautalhat, tehát akár az édesanya is maradhatott a felügyelő. Az alany itt is elrejtőzött – nem jószántából, hanem a megfogalmazó ügyetlenségéből.
Pár hete ebben a rovatban említettem már a diszkrét alanyvesztést. Sajnos ez a diszkrét alanyvesztés (egyébként Kemény Gábor, két éve elhunyt kollégám kifejezése) egyes esetekben nem diszkrét, hanem kimondottan (égbe)kiáltó!
• A sofőrt és kísérőjét – ahogy az ilyenkor szokás – elsősegélyben részesítették a szigetvári kórház munkatársai. Őket helikopterrel szállították Budapestre kivizsgálásra.
Kiket szállítottak Budapestre? Az első mondat alanyi része: a szigetvári kórház munkatársai, alanya: munkatársai. Vajon miért kellett őket helikopterrel Budapestre szállítani? Nyilván nem róluk, hanem a balesetet szenvedett sofőrről és kísérőjéről volt szó, nekik kellene alanyként szerepelniük a második mondatban! De a megfogalmazó elrejtette őket, s így bizonytalanságban vagyunk, hogy kik is kerültek kórházba.
A fogalmazás során lehet az alanyt változtatni. Ám az alanyváltogatásból adódó alanyvesztés vagy alanytévesztés mondatszerkesztési hiba. Enyhe változatában – diszkrét alanyvesztés – csak megmosolyogtat, durvább változatban félreértés forrása lehet. A hiba oka, hogy a fogalmazó nem törődik az összetett mondatok tagmondatai között vagy az egymás után következő mondatokban az alany megváltozásával.
Mutassuk be az alapesetet:
• Petőfi apja mészáros volt. Kiskőrösön született.
Az első mondat alanya Petőfi apja (vagyis az apa), gondolhatnánk, hogy ő a második mondat alanya is, pedig dehogy. Ott már a fia: Petőfi. A félreértést el kellene kerülni. Például így: Petőfi apja mészáros volt. A költő Kiskőrösön született. Még jobb lenne más logikai sorrendben: Petőfi Kiskőrösön született. Apja mészáros volt.
Még irodalmi művekben is előfordul, hogy bujdosásra kényszerül az alany. Mint itt is:
• Ákos kinézett az ablakon. Réka a férfit figyelte. Hirtelen felkiáltott…
Na de ki kiáltott fel? Ákos vagy Réka? Esetleg egy harmadik valaki, ha a férfi nem Ákosra utalt? Itt már nemcsak alanytévesztés, hanem teljes alanyvesztés áll fenn.
• Becslések szerint a magyarok több tízezer okoskészüléket veszítenek el decemberben céges, karácsonyi és egyéb szilveszteri partikon, s mivel többségükön a tapasztalatok alapján semmilyen biztonsági megoldást nem használnak, hozzáférhetnek adatainkhoz is… mondta az X. szoftvercég magyarországi disztribútorának vezető IT-tanácsadója…
De kik férhetnek hozzá az adatainkhoz? Az előzményekben az alany a magyarok… Elveszítik okoskészüléküket és még hozzá is férhetnek az adatainkhoz? Ez már nem pusztán alanyvesztés, hanem totális zűrzavar…
• Hatéves, kerékpározó kisfiút gázolt egy kocsi Dorogon, életveszélyes állapotban van. Figyelmetlenül kanyarodott ki az útra, ez okozhatta a bajt.
Az első összetett mondat második tagmondatában már furcsa érzésünk van: ki van életveszélyes állapotban? Nyilván a kisfiú, bár az előző mondat alanya a kocsi volt… A harmadik mondatban azonban végképp nem tudjuk, hogy ki az alany: a kisfiú kanyarodott ki az útra figyelmetlenül, vagy a kocsi? Bármelyik eset lehetséges. Ez a hír kétségek között hagy bennünket.
• Egy fiatalembert ölt meg bódult állapotban X. Y., akire egy óvoda kerítésénél bukkantak rá.
No most kire is bukkantak rá az óvoda kerítésénél? A meggyilkolt fiatalemberre vagy a bódult állapotú X. Y.-ra? Mindkettő lehetséges. A mondat jelenlegi formájában ez a kérdés eldönthetetlen. Egy rendőrségi jelentésben komoly zűrzavart okozhatna.
Mivel az alanytévesztés félreértést okoz, a félreértés pedig gyakori viccjelenség, lássunk alanytévesztésen alapuló nyelvi vicceket:
• A nehézfiúk cellájába egy anyósát megölő gyilkost kasztliznak. Az "öregek" faggatni kezdik, hogy hogyan csinálta ki a mamát. – Csak azt tettem, amire a feleségem megkért. Eljött hozzánk látogatóba a mama, de a feleségemnek délután el kellett mennie otthonról. Azt mondta nekem: „Drágám, anyu egy kicsit lefeküdt aludni, nagyon fáradt. Kérlek, ne ébreszd fel, ha légy szállna rá, üsd agyon!”
Nos: a legyet vagy a mamát? Mivel az előző tagmondatban a légy az alany… Ezért „ő” (azaz a légy) lett a gyilkosság oka. Nem irigylem a bíróságot az elejtett alany miatt.
• Doktor úr, a bátyámnak láza van. – Magas? – Hát, tőlem egy fél fejjel magasabb!
Vajon kire utal vissza a kérdés: a lázra, ami az alany, vagy a bátyra (bátyára), aki nem alany, hanem birtokos jelző, persze személy, és ezért értelmezhető félre a kérdés. Merthogy mind a láz, mind a báty lehet magas…
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.
Hogy miként lehet a leves is meg a tréfa is sajtalan, azt jól mutatja Móricz Zsigmond regényrészlete is: „[…] a háziasszony mentegetőzött, hogy duflumos szégyenbe került, egy az, hogy két órával elkésett az ebéddel, mert bizony tíz órára meg kellett volna lenni rendes szokás szerint úri háznál, másik szégyene pedig az főtelen s sajtalan hús, de az sietség miatt van s hogy a só elfogyott, mind az egész kősók, amiket Désről hoztak volt […]” (Tündérkert).