2021. június 09., 07:31
A rendszerváltás utáni közéleti kommunikációban felfutott a csúsztat ige új jelentése, olyan szélsebesen, hogy még az új értelmező szótárba sem kerülhetett bele. Eddig csak a rendszerváltás kisszótárába vettük fel az új jelenséget és jelentést. Csúsztatásnak nevezzük az ismert igazság megtévesztési szándékkal való nem teljes kimondását, amit másként szépítésnek, elkendőzésnek, palástolásnak is hívhatnánk. Jellemzően a vitában mindig a másik felet illetik csúsztatás vádjával.
Nyelvi kalandozások (5.)
A csúsztatás azonban nem a rendszerváltáskor keletkezett. A becsapás, átverés, szépítés, tudományosan: a nyelvi manipuláció ősi jelenség. Az emberré válás kezdeteitől létezik, még a nyelv kialakulása előtti időkből. Egy nem annyira ismert nyelvészeti megközelítés szerint a kommunikáció, s azon belül a nyelv nem föltétlenül az információátadásért, a kapcsolatteremtésért, az együttműködésért született meg, hanem sokkal inkább valaminek a leplezését, vagy a másik megtévesztését szolgálta. Azt is mondanánk, hogy előbb kezdett el hazudni az ember, mint igazat mondani. Talán ezért is vannak ősi parancsok a hazugság ellen. A Bibliában is: „A hazug ajkak átkozottak az Úr előtt!” (Péld 12,22), „Aki hazudik, az ördögöt követi, aki a hazugság atyja!” (Jn 8,44), „Szakítsatok a hazudozással s beszéljen mindenki őszintén felebarátjával, hiszen egymásnak tagjai vagyunk!” (Ef 4,25).
Az emberek közötti kapcsolattartásban a manipulációnak, becsapásnak, hazugságnak, általában a meggyőzési technikáknak már a nyelv előtt szerepe lehetett. A másik megtévesztésének nyomai az állatvilágban is fölfedezhetők. Az ember estében azonban az egymás tekintetének (viselkedésének) követése, valamint a fokozott csoportbeli együttműködéssel együttjáró „információs osztozkodás” tette kiemelkedő lehetőséggé. Nem titkolózna és hazudna az ember, ha nem érezne állandó kényszert az információk megosztására.
A magyar nyelvben pompás sorba rendezhetők a hazugságra vonatkozó igék: ámít, álcáz, becsap, megtéveszt, rászed, torzít, tódít, ködösít, köntörfalaz, fondorkodik, fecseg, pletykál, füllent (régiesen: fillent), híresztel (hírlel, hírheszt), szépít, palástol, kendőz (elkendőz), elken, maszatol. Ikerszavak mutatják, hogy hogyan is keletkeznek a hazugságigék: hímez-hámoz, csűri-csavarja a dolgot. A köntörfalaz is eredetileg egy ilyen ikerszó volt: köntöl-farol – és már 1796-ban a mai jelentésben: hímez-hámoz, azaz hazudik. De hogyan keletkezett a köntörfalaz? A régi köntöl azt jelentette: a kocsi hátulsó kereke lecsúszik az útról. (Lám máris itt van a sokat emlegetett csúszás, csúsztatás eredete!) A farol ige ma is létezik: oldalt csúszik, hátrafelé megy. Valahogy így alakult ki a ma alig felismerhető részekből álló ige: köntörfaroz – köntörfarol – köntör-falaz – köntörfalaz. További népies szavak, kifejezések is bizonyítják a hazugság gyakoriságát: bolondít, lódít, gurít, kohol. A koholból képzett hazugság: koholmány. Képes szólásaink sokasága igyekszik felhívni a figyelmet a hazugságra: tévútra vezet (van ugyebár az igaz, egyenes út és van a téves út), cselt sző, tőrt vet, csőbe húz, lépre csal, hintába tesz, egy kis hazugságért nem megy a szomszédba, az ujjából (kisujjából) szopta, sokféle fából farag, görbét mond, nem jár igaz, egyenes úton/hamis, görbe úton jár.
A hazugság lehet porhintés, mellébeszélés, albérleti duma, jelzője pedig szemenszedett, vagy némi vallási háttérrel: égbekiáltó, egetverő. Az akkorát hazudik, mint a bécsi torony talán népmesei időkbe vezet vissza. A modernebb változatok: akkorát hazudik, mint a ház, úgy hazudik, mint a vízfolyás (természeti kép), akkorát hazudik, hogy majd rászakad a mennyezet (hitbeli háttere lehet: a hazugság drámai következménnyel, büntetéssel járhat), valamint: úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. E szólás már át is vezet bennünket a szóbeli hazugságoktól a könyvkultúra időszakába, amikor – talán már a kezdetektől – feltételezték, hogy az írás, a könyv nemcsak ismeretátadásra, hanem ellenkezőleg manipulációra, hazugságra is alkalmas lehet. Állítólag már az írástudatlan egyiptomi fáraók is – tartva az megtévesztéstől – figyelmeztették írnokaikat, hogy a szövegeket úgy olvassák fel, ahogy az írva van.
A szleng is bővelkedik a hazugságra vonatkozó igékben: átráz, átver, átvág, sumákol, hamukál, hadovál, etet, vetít, hasal, lantol (a diák), sunyít, linkeskedik, bepaliz; és kifejezésekben: link stósz, süket szöveg, nagy duma, óhéber duma, pimpós vaker.
A szólások között említhető a helyzetmondat is, amelyet mindig csak adott helyzetben lehet használni. Mint ezt a hazugságra figyelmeztető felszólítást: puha az orrod, gyerek!
Kifejező szavunk a hazugságra a maszlag (maszlang). Eredetileg mérgező növény, mérgezett étel jelentésben volt használatos, de már 1761-ben felbukkan átvitt értelme: nagyhangú, hazug ámítás. Igés változata is létezik: maszlagol. Megtalálható ebben a szóban a hazugság lényege: a méreg. A hazugság ugyanis nemcsak manipulálja, hanem sok esetben (meg)mérgezi az emberi kapcsolatokat.
A hazugság elsődlegességét és jelentőségét az emberi kultúrában látszik bizonyítani az is, hogy a hazugságra nagyobb a nyelvi szókészlet, mint az igazságra. Persze erre azt szokás mondani, hogy az igazság mindig egyféle, míg a hazugság ezerféle.
