Volt idő, hogy a magyar ember nagy fába vágta a fejszéjét. Nincs mindenhol fa, azért a mai ember már nem így cselekszik:
Fájhatott a vágás a nagy kalandnak és a magyar nyelvnek. Változnak az idők. Az idő vasfoga pedig elrepül felettünk.
Ki vagy mi? Persze a segítség. De az első mondatban az alany a dolgozó volt. Diszkrét alanyvesztésnek nevezzük ezt a jelenséget.
Milyen kedves a férfitől, hogy elhozza a kölykeit és bemutatja a medvének. Az emberek el szokták vinni a kölykeiket az állatkertbe, igaz, erről rendszerint nem írnak cikket, mert annyira mindennapos. Vagy esetleg itt a medve kölykeiről van szó? Akkor viszont ismét a diszkrét alanyvesztés esete.
Ebben a mondatban már nem is diszkrét, hanem kiáltó az alanyvesztés! Az első tagmondatban szereplő alany (a férfi) a második tagmondatban megvan (vezeti a buszt), a harmadikban pedig valószínűleg elveszett. Ugyanis: kigyulladt.
Eszerint a buszsofőr ütközött egy busszal, holott a buszsofőr által vezetett busz ütközött. Újabb diszkrét alanyvesztés.
Négy tagmondatban több alanyváltáson esünk át: a kocsi sofőrje – kamion – figyelmetlen autós – az. Kicsit sok.
A metrópótló autóbuszra nem szoktuk mondani, hogy felvehető és letehető. De aki akarja, tegye le a pincébe, kamrába, és ne vegye elő jó sokáig!
A megszemélyesített fegyverek átmennek a határon, sőt esetleg át is lépik azt.
Mi lett volna, ha a busz is a folyóba zuhant volna? A folyóba zuhant buszbaleset és az áldozatok kicsit nehezen jönnek össze. Kár, hogy nem a baleset esett áldozatul… Ez a tömörített szerkezet olyasmi, mint a halálos vonatgázolás.
Ha eltört a mécses, akkor sírt, de ebből hogy következik a perlés? Vagy esetleg arról van szó, hogy selejtes volt a mécses, eltört, és ez annyira fölidegesítette, hogy most már perelni fogja a mécsesgyártót?
A testvérek pedig énekel… Erről jut eszembe: én ekelek, te keregsz, ő gyeleg, mi melünk, ti vornyáztok, ők lendeznek…
Hogy jön ahhoz egy petíció, hogy tiltakozzék? Még jó, hogy csak a Belügyminisztériumba viszik, és nem rögtön a börtönbe.
Annyira örülnek a hónak, hogy nemcsak kirándulnak, hanem rögtön…
Vajon így készül az ebrudalt szalonna? Na, nem! Golfütőkkel és fejszenyelekkel nem szokás abálni. Az abál vagy abárol jelentése: (különösen zöldséget, gombát, hurkatölteléket, szalonnát) forró vízben puhít, fonnyaszt. A szerző talán az abriktol igére gondolt, melynek egyik jelentése beleillik a mondatba: ütlegel, ver, egyébként azt is jelenti, hogy oktat, betanít, fegyelmez, rendszabályoz, fenyít. Vagy esetleg: agyabugyálta? Állítólag Délvidéken használják az abárol szót verésre, verekedésre, vagyis emberpuhításra (bár ebben nem vagyok biztos), de az általam ismert magyar nyelvben egészen biztosan csak szalonnapuhításra.
Előbb babrált, aztán markolt. A „markolt a fa körül fel” szerkezetben pedig egy kicsit túl messze került az igekötő. Erre is igaz: aki sokat markol, keveset fog… Illetve könnyen megfogja a rendőrség.
A humánum már önmagában emberi.
Ha valami valami felé nő (növekszik), az még azt jelenti, hogy bármennyi lehet, még nem érte el az adott mennyiséget, esetünkben a félmilliót. Ha esetleg azt írnák, hogy félmillió fölé nőtt, akkor már jobban hangozna, s legalább abban biztosak lehetnénk, hogy a félmillió megvan (persze csak az átlagnak).
Kételyeket felvetni valamivel kapcsolatban lehet. Egy nő egy férfiban kételyeket ébreszthet. Vagy másként: egy nővel kapcsolatban kételyek merülnek fel, kételyek támadnak… Illetve egészen egyszerűen: Ha egy férfi kételkedni kezd egy nőben, az nem feltétlenül jelent rosszat… Persze nem tudjuk, hogy a „nagy őben”, vagy talán még inkább A nagy őben, ez mit is jelenthetett, s milyen életre szólóan okos tanácsot fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, ami nélkül aligha tudnánk tovább élni.
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.
A SZMÍT és a NACE (Nueva Asociacón Canaria para la Edición) megállapodása keretében létrejött irodalmi együttműködés része volt a júniusban megvalósult kanári-szigeteki Lucía Rosa Gonzáles költő-író és Aquiles García Brito író-költő-irodalomtörténész látogatása. A vendégeket Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke látta vendégül Dunaszerdahelyen.