Nyelvi barangolások (54.)
– Ez itt a faláda – mondta a házigazda, miközben végigvezetett kiadó lakásán. Meglepődve néztem rá – írja Dsida Jenő –, miért hangsúlyozza, hogy a láda fából van, mintha ez az egyetlen láda volna fából az egész világon. Írjuk hát ide tanulságul, hogy a faláda olyan láda, amely fából készült, a fásláda pedig olyan láda, melyben tűzifát tartanak.
Dsida Jenő, az erdélyi magyar költő elkötelezett nyelvművelő is volt. 1936-tól 1938-ig a Keleti Újságban Anyanyelvünk címmel állandó rovatot vezetett. Nyelvművelő írásainak sajátos műfaját jelentik – és ezzel besorolhatók az úgynevezett írói nyelvművelés áramába – az általa kitalált helytelen és legott kijavított párbeszédek. A lapban bal oldalon volt olvasható az általa helytelennek tartott szöveg, jobb oldalon a helyes. A kifogásolt mondatokat most kivettem a párbeszédekből, párba állítottam, első helyen szerepelnek a kifogásoltak, azaz a Dsida által helytelennek tartottak, ezután a javítottak. Érdemes mérlegelni, mert Dsida egyes esetekben túl szigorú volt, más esetekben pedig az anyanyelvi beszélők eldöntötték a kérdést azzal, hogy a helytelennek vélt formákról nem vettek tudomást.
* Éppen most gondoltam rá, hogy eljövök hozzád.
* Éppen most gondoltam arra, hogy elmegyek hozzád.
A gondoltam rá helyett gondoltam arra, az eljövök hozzád helyett elmegyek hozzád szerepel Dsida javításában.
* Úgy nézel ki, mintha egész éjjel lumpoltál volna. Ha tényleg így van, úgy feküdj le aludni.
* Olyan vagy, mintha egész éjjel mulattál volna. Ha csakugyan így van, feküdjél le aludni.
Tehát az úgy nézel ki helyett olyan vagy, a lumpoltál helyett mulattál, a tényleg helyett csakugyan, a feküdj le másként: feküdjél le, s elhagyható az úgy kötőszó is.
* Ez olyan megoldás, mellyel úgy a sértő, mint a sértett fél meg lehet elégedve.
* Ez olyan megoldás, hogy a sértő és a sértett fél egyaránt megelégedhetik vele.
A javítás: a mellyel kötőszó helyett: hogy, az úgy... mint… fölösleges, a meg lehet elégedve helyett megelégedhetik vele... Persze ma már nem lennénk ennyire szigorúak, senki se érezze, hogy a meg lehet elégedve nem helyes... (Később még lesz példa hasonlóra.)
* Zárbeszédemben leszögeztem, hogy a zenede nem rendelkezik elegendő pénzzel.
* Záróbeszédemben megállapítottam, hogy a zeneiskolának nincs elegendő pénze.
Tehát zárbeszéd helyett záróbeszéd, a leszögeztem helyett megállapítottam, a zenede helyett zeneiskola, a nem rendelkezik helyett nincs... A zárbeszéd és a zenede szavakat – nyelvújítási eredetük miatt – Simonyi Zsigmond is kifogásolta az Antibarbarus vagy Helyes magyarság című kisszótárában. Dsida nyilvánvalóban őt követi.
* Ma délelőtt éppen uzsonnáztam, amikor a Bandi betoppant.
* Ma délelőtt éppen villásreggeliztem, amikor Bandi betoppant.
A javítás: az uzsonnáztam helyett villásreggeliztem, a Bandi (névelős Bandi) helyett egyszerűen: Bandi...
* Miután nem tudok segíteni rajtad, nincs miért itt maradjak.
* Mivel nem tudok segíteni rajtad, nincs miért itt maradnom.
Tehát a miután helyett mivel, az itt maradjak (felszólító mód helyett) helyett itt maradnom (főnévi igenév ragozott alakja).
* Olyan élettárs után vágyok, akivel váll váll mellett küzdhetek az életben.
* Olyan élettársra vágyom, akivel vállvetve küzdhetek az életben.
Tehát az élettárs után vágyom helyett élettársra vágyom, a váll váll mellett helyett vállvetve.
* A főnök úr el van utazva.
* A főnök úr elutazott.
Dsida véleménye világos: az el van utazva helyett elutazott. Ahogy már korábban is szerepelt hasonló példa: meg van elégedve helyett: megelégedhetik. A jelenség neve: határozói igenév és létige kapcsolata, melyet nagyon sokáig germanizmusnak (németességnek) tartottak. Különös az 1930-as években. De azóta enyhült a szigor, a létigés szerkezet nem idegen a magyar nyelvtől, mert bizonyos esetekben a népnyelvben is benne van. Gondoljunk arra, hogy „zöldre van a rácsos kapu festve”. Furcsa lenne ez így: „a rácsos kapu zöldre festett”, bár elképzelhető ebben a formában: „zöldre festették a rácsos kaput”. Dsida Jenő javaslatainak egy része felett eljárt az idő, de azért tanulságosak.
* Mit adnak ma a színházban?
* Mit játszanak ma a színházban?
Adnak helyett játszanak.
* Idén még egyszer sem voltam, de miattad ma szívesen elmennék, annak ellenére, hogy rendesen halálra unom magam a színházban.
* Idén még egyszer sem voltam, de a kedvedért ma szívesen elmennék, noha rendesen úgy unatkozom a színházban, hogy majd belehalok.
Miattad helyett kedvedért, annak ellenére helyett noha, a halálra unom magam szerkezet helyett: úgy unatkozom, hogy majd belehalok.
* Kétség nélkül jobb mulatság a színház, mint a mozi.
* Kétségtelenül jobb mulatság a színház, mint a mozi...
A kétség nélkül helyett: kétségtelenül.
* Leközölted a cikkemet?
* Közölted a cikkemet?
Fölösleges a le- igekötő.
* Bebeszélted magadnak, hogy vérbő ember vagy.
* Elhitetted magaddal, hogy vérmes ember vagy.
A bebeszéli magának bántja az író fülét, inkább azt mondaná: elhiteti magával. A vérbő és a vérmes valóban nem ugyanazt jelenti.
* Hallottad, hogy Mariska férjhez ment Zoltánhoz?
* Hallottad, hogy Mariska feleségül ment Zoltánhoz?
Itt valóban nyelvi tévedés van: férjhez megy és a feleségül megy ugyanazt jelenti, de Dsidának a második változat rokonszenvesebb.
* Ugyan, téged alaposan felültettek.
* Ugyan, téged ugyancsak lóvá tettek.
Bár mindkettő képes kifejezés: a felültet helyett javasolja a lóvá tesz változatot. Simonyi Zsigmondtól tanulhatta, a felültet (fölültet) helyett mondjuk: rászed, elbolondít, megtréfál, ugrat…
* Engedelmet kérek, nincs igazad.
* Bocsánatot kérek, nincs igazad.
Az engedelmet kérek helyett a bocsánatot kérek formát ajánlja. Dsida Jenő nyelvművelő párbeszédeit idéztem föl. Mindenben talán nincs igaza. Engedelmet, azaz bocsánatot kérek...
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?